Borbély Lénárd XXI. kerületi fideszes alpolgármester és országgyűlési képviselő, aki ellen vádiratot nyújtott be az ügyészség, tapssal fejezte ki tetszését az alkotmányozó Parlamentben, miután a mellette ülő és magából kikelve szónokló párttársa, Wittner Mária felszólalásában Horn Gyula, korábbi szocialista miniszterelnök halálos betegségéről beszélt embertelenül. Borbély Lénárd, a nagy elszámoltató, majd elszámol a saját lelkiismeretével és ízlésével ezért a tapsikolásért. Biztos lehet benne: a csepeliek is elszámoltatják az elszámoltató tapsoncot. A Fideszhez közelálló hetilap, a Heti Válasz nem tapsolt együtt Borbéllyal. Ablonczy Bálint Wittner Mária kijelentése, avagy egy méltánytalanság krónikája címmel írt publicisztikát. A szerző elöljáróban leszögezi:
Horn Gyula múltjáról sok közéleti vita folyt, nyilván az elkövetkező évtizedekben még számtalanszor fogunk erről beszélni , ám amikor az érintett még köztünk van, de már képtelen a védekezésre, nem vall túl nagy keresztényi könyörületre. Rossz látni, amikor egy hős leveri a saját tetteivel magasra állított erkölcsi mércét. Ez jutott eszembe, amikor olvastam, hogy Wittner Mária ötvenhatos szabadságharcos a parlament alkotmányügyi vitájában arról beszélt, Horn Gyula korábbi miniszterelnök „hóhér volt" és a „mi adónkból finanszírozzák a kórházi kezelését", „három éve ott vergődik a Honvéd Kórházban, mert képtelen meghalni". Ablonczy Bálint így folytatja:
Rossz látni, hogy a kemény, hajlíthatatlan egykori halálra ítélt, majd 13 (!) évet börtönben töltő Wittner Mária képtelen a méltányosságra. Szándékosan nem megbocsátást írtam. Semmiféle erkölcsi alapom nincs ugyanis arra, hogy egy meggyötört, tönkretett életű embertől valamilyen álságos megbékélést követeljek. Azt, hogy rózsaszín vattafelhőbe burkolja a múltat és olyanok nyakába boruljon, akikkel esetleg annak idején akár még lőhettek egymásra. De Wittner Mária most közéleti szereplő, parlamenti képviselő, akinek már csak helyzete miatt is illene kordában tartania indulatát.
Horn Gyula múltjáról sok közéleti vita folyt, nyilván az elkövetkező évtizedekben még számtalanszor fogunk erről beszélni. Ám ezt a témát akkor előhúzni, amikor az érintett még köztünk van, de már képtelen a védekezésre, nem vall túl nagy keresztényi könyörületre.
Lehet rossz véleményünk Horn Gyula múltjáról, lehet határozott erkölcsi ítéletünk tevékenységének egyes részleteiről, egy tényt nem szabad figyelmen kívül hagyni: a magyar polgárok egy szabad, demokratikus választáson őt bízták meg a kormányzással. Rajta kívül mindösszesen három élő politikus részesült ebben a megtiszteltetésben (Orbán Viktor kétszer). Nekik - gondoljunk egyébként bármit működésükről - e közbizalom okán jár az állami segítség. Akár hosszúra nyúló betegség alatt is.
Rejtély, hogy Wittner Mária nyilatkozatával kapcsolatban megkérdezett Fidesz miért elégedett meg annyival: képviselőjük kijelentése annak bizonyítéka, hogy „a múlt nagy vitái még mindig itt vannak közöttünk". Ez nyilván igaz. De a nagybeteg volt miniszterelnöknek címzett jókívánság, vagy a Wittnerrel való egyet nem értés finom jelzése nélkül a párt nyilatkozata bizony maszatolás: a méltánytalanság hallgatólagos elfogadása.
Márpedig ennél kevés dolog mérgezi jobban a magyar közéletet.
Forrás: Heti Válasz
