Csepel jelenlegi vezetőinek az egy hete címlapokra került szigetcsúcsi gyilkosságsorozattal, a helyi hajléktalan problémák megoldásával, megelőpzésével kapcsolatban   egyelőre a szavukat sem lehet hallani. Még a Csepp TV-nek sem nyilatkoztak. Szólt, írt viszont más: 

Tragikus körülmények esetén az élet és kármentés a legfontosabb. Életet menteni pedig, csak együttműködve lehet - írja legújabb blogbejegyzésében Horváth Gyula, Csepel korábbi alpolgármestere. A nagy megdöbbenést kiváltó, egy hete feltárt gyilkosságsorozat apropóján a hajléktalanok kiszolgáltatott helyzetéről beszél a szerző. Mint írja, "Tragikus körülmények esetén az élet és kármentés a legfontosabb. Életet menteni pedig, csak együttműködve lehet...Félreértés ne essék, azt senki Csepelen nem vállalhatja, hogy megszünteti a hajléktalanságot. Ez a rendszer, a társadalom ügye. Nekünk az lehet a feladatunk, hogy a megfelelő jelzőrendszerek kiépítésével, működtetésével elkerüljük a tragédiákat. Gyerekeket, betegeket, elesetteket segítsünk ki az életveszélyből." Horváth Gyula írását teljes terjedelmében közöljük:

Mi vétkünk

A közelmúlt szomorú aktualitását adja annak, hogy a társadalom egyik igen sarkalatos kérdését, a hajléktalanságot is megvizsgáljuk Csepelen.
Nagyon szeretném, ha ennek a kérdésnek a komolyságát mindenki átérezné.
Az nagy baj, hogy Csepelen ilyen tragédia megtörténhetett. Az azonban sokkal nagyobb baj, hogy a válságjelenségekkel küzdő országunkban semmi és senki nem garantálja azt, hogy még egyszer (ne adj Isten, többször) ez, vagy akár ennél súlyosabb esetek nem fordulhatnak elő.
Emberéletekről van szó!
Aljas sarlatán aki ezt az ügyet a politikai zsákmányszerzésre akarja felhasználni. Tragikus körülmények esetén az élet és kármentés a legfontosabb. Életet menteni pedig, csak együttműködve lehet.
Senkit nem vigasztalhat az, hogy jobb, vagy baloldali vezetés alatt következett be a baj.
Arra kell összpontosítanunk, hogyan tudunk megoldást találni, a legkirívóbb ügyek megoldására.
A hajléktalanság össztársadalmi probléma. Azoknak az embereknek a tragédiája, akik a társadalom leglabilisabb egzisztenciáival rendelkeznek. Ezeken az embereken, -ezen a társadalmi csoporton- azonnal érezhető a társadalmi szigor erősödése és csökkenése.
Akkor, amikor munkatársaimmal korábban foglalkoztunk a kérdéssel pontosan láttuk, hogy miként jelzi ez a réteg a kedvező és kedvezőtlen változásokat. Amikor például Ferencvárosban tömbház rekonstrukcióba kezdtek azonnal növekedett a Csepelen tanyát vert hajléktalanok száma. Üzemek bezárása, adminisztratív intézkedések hatályba lépése, de az időjárás is befolyásolta előfordulásukat. Rendszeres látogatásaink során képet szereztünk állapotaikról, szociális és mentális helyzeteikről.

Társadalmi jelenséggel állunk szemben, ezért hibásnak találom azt a magabiztos megállapítást, miszerint mindezt rendészeti eszközökkel fel lehetne számolni. A rendvédelmi szervezetek a bűnnel kapcsolatos ügyekben kompetensek.
A hajléktalanság pedig, túlnyomó többségében sorskérdés, ami nem a bűnből keletkezik. Könyörgöm! Eszükbe ne jusson a rendvédelmieknek bevállalni, a döntéshozóknak, meg oda telepíteni a megoldást. Azzal a megoldással, ami így keletkezik, csak tetézzük a bajt. Az eddigi ilyenfajta megnyilvánulásokat fedje a feledés homálya!
Kerületünkben még talán megvannak azok a szakemberek, azok a szakmai és civil szervezetek, embertársaikért felelőséget érző vállalkozások, akik az önkormányzat koordinálása mellett képesek ennek a folyamatnak a megállítására és ennek a társadalmi krízisnek az enyhítésére.
Félreértés ne essék, azt senki Csepelen nem vállalhatja, hogy megszünteti a hajléktalanságot. Ez a rendszer, a társadalom ügye. Nekünk az lehet a feladatunk, hogy a megfelelő jelzőrendszerek kiépítésével, működtetésével elkerüljük a tragédiákat. Gyerekeket, betegeket, elesetteket segítsünk ki az életveszélyből.

A kérdés komplex kezelésére Csepel, de egyik település sem vállalkozhat a siker reményében egyedül. A társadalomnak kell erre a kérdésre megfelelő választ adnia, mégpedig úgy, hogy együttműködik. Úgy hogy mindenki megfogja a másik kinyújtott kezét, mert abban szeretetet és nem követ lát. Ez a kérdés ugyanis határokon, világnézeten, pártálláson átnyúló krónikus emberi probléma. Emberi kezelést igényel!

Forrás: Horváth Gyula