CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Csepeli horror cseppenként

2011. szeptember 21. 13:12 - Szerkesztő73

Légpuskával lőtték ki egy középkorú férfi szemeit, miután kikötözték egy fához – a Blikk szerdai száma szerint ez hangzott el egy, az észak-csepeli erdőhöz köthető gyilkosságok ügyében tett vallomásban. A lap szerint több letartóztatott is együttműködik a rendőrséggel és az egyik ilyen vallomásból derül ki, hogy a később elhunyt férfit szeme kilövése után nyakig beásták a földbe.

A lap szerint a csepeli erdőben augusztus 11-én talált négy holttestet a rendőrség már azonosította, de

csak a tanúvallomások alapján. A Nemzeti Nyomozó Iroda általuk megkérdezett szóvivője annyit mondott, hogy az elhunytak személyazonosságáról a rendőrség csak az orvosi szakvélemények elkészülte után beszél.

Az augusztusban a csepeli erdőben elkövetett gyilkosságokra azt követően derült fény, hogy egy erdőben élő pár és egy magát macedónnak valló férfi egy erdélyi fiatalembert kiraboltak, és nyakig a földbe ásták, de ő el tudott menekülni és értesítette a rendőrséget. A rendőrség emellett még két ügyben vizsgálódik, az egyik annak a négy holttestnek az ügye, amelyeket a rablás helyszínétől távolabb, de ugyancsak az erdőben ástak el, a harmadik pedig egy diósdi férfi meggyilkolása, akinek a holttestét még nem találták meg. Ez utóbbi emberölési ügyben, egy diósdi férfi egy évvel ezelőtti meggyilkolásával gyanúsították meg Cs. Jánost, B. Dragan 38 éves szerb állampolgárt és B. Zsoltot. 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr233243289

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása