CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Ha a vászon pirulni tudna...

2011. november 09. 11:12 - Szerkesztő73

A korábbi évekből tudjuk, hogy a Fidesz ha kell, úsztatja a koronát, ha kell iszonyatos összegeket fordít kommunikációra. Olyan cselekedetek ezek, melyek arra hivatottak, hogy elfedjék azt a katasztrofális helyzetet, amibe belekormányozták az irányításuk alatti embereket. Egyáltalán nem bíznak az ország mai urai a tömegek, a nép bölcsességében.
Félnek, vagy irtóznak tőle - olvashatjuk Horváth Gyula blogjának legújabb bejegyzésében. Az írás így folytatódik: Ezt a bizalmatlanságot aztán kifelé mutatott határozottsággal próbálják leplezni. Határozottsággal és az események félreértelmezésével.

Most éppen kormányzati szinten, többek között megrendelt festményekkel kívánják az alaptörvényt népszerűsíteni. Erre a feladatra kiszemeltek egy színházi rendezőt, aki

a maga szakmai paraméterei alapján színre is viszi az eseményeket.

A politikai időszámítást 2006. október. 23-tól kezdi. A fővárosi randalírozást, forradalomnak állítja be, és onnan számolja az új kor kezdetét.

A futballhuligánok és szélsőjobbos városi betyárok székházégető, rendőrverő, barikád építő és a békés polgárokat a városból kikergető magatartását állítja piedesztára. "Minden születés vérben és mocsokban kezdődik" -vallja a közhelyszerű megállapítást. És ezzel fel is menti mindazokat, akik őrjöngtek és romboltak Budapesten. (Nem kéne csodálkoznom, mert már korábban egy elvakult jogász kezdeményezésére semmissé is tették a törvényes rend elleni erőszakot, és folyamatban van a parancsot teljesítő rendőrök büntetése.) Nem a tankkal randalírozó gárdista a bűnös, aki számtalan ember életét veszélyeztette, hanem az őt megfékezni akaró rendőr.


Most festményt készíttettek erről az eseményről. Egy rendőr lóhátról lándzsával leszúr egy fehér ruhás ártatlant. Ez egy háborodott elme több milliós rendelése.
Még jó, hogy a vászon nem tud elpirulni szégyenében, mert akkor csak egy vörös pacni maradna helyette.
Erre mondom én, hogy "Nagy arcok ezek a mostaniak!"
Ekkorát hazudni az ember szemlébe már régen nem mertek.

Mindezt tetézve, még takarékosságról, meg a közpénzek felelős elosztásáról beszélnek! Erre hivatkozva emelik az adókat, csökkentik az alacsony jövedelműek bérét, börtönnel fenyegetik az elesetteket.
Milyen újjászületés ez?
És valójában mit és melyik kort akarják az urak feléleszteni?
Úgy látom, hogy itt valóban van újjászületés!

A hűbéri Magyarország meghaladott antimodernista bezárkózási politikájának újjászületése kezdődött meg a fülkeforradalommal. Majd a vezetők, megmondják a balga népnek, hogy mi a jó neki.

A kisembernek nem kell (talán már készül a kétharmados előterjesztés, hogy nem is szabad) gondolkodnia. Arra törekednek, hogy a megszállt jobboldal után megsemmisítsék az ellenzéket, és akkor jön el az ő jobbik demokráciájuk.
Olyan demokrácia, ahol újra egyből lehet majd választani.

Akkor érdemes lesz ezt a korábban említett festményt újra értelmezni.
Akkor érdemes lesz elgondolkodni, hogy valójában ki is a lándzsás agresszív lovas és ki is a fehérruhás alak.
De addig hallgatjuk egyre több fájdalommal és indulattal, hogy a fehér valójában fekete!
Nagy arcok ezek!

Horváth Gyula blogja

Szólj hozzá!
Címkék: horváth gyula

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr683365476

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása