CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

KÖSZÖNJÜK, KAPITÁNY ÚR!

2012. február 29. 13:40 - csú

Miként korábbi hírünkben jeleztük, Nagy Andrást, Csepel eddigi rendőrkapitányát felettesei azonnali hatállyal leváltották. A döntés okait nem ismerjük, eddig nem adtak választ a sajtó munkatársainak kérdéseire sem. Mi csak egyet tudunk: Nagy Andrást a csepeliek beiktatása, 2009. áprilisától kezdve gyorsan megkedvelték, tisztelték becsülték. Szakmai munkáját majd pályatársai minősítik. Mi most a bűnügyi statisztika csodálatosan, sokoldalúan és veszélyesen forgatható világában sem mélyülünk el, pedig gyorsan találhatnánk kedvezően alakuló adatokat. Megelégszünk két dologgal. Először is emlékeztetünk arra, hogy Nagy Andrást a csepeliek minden olyan fórumon SZEMÉLYESEN, KÖZVETLENÜL láthatták, hallhatták, ahova meghívták. Ő nem csak hallgatott, hanem cselekedett is. Gyorsan, határozottan, a  csepeliek nyugalma, Csepel közrendje és közbiztonsága érdekében. Másodszor – és befejezésül – köszönetet mondunk Nagy Andrásnak alig három évesre méretezett csepeli munkájáért. Életrajza  - amit cikkünk után az egykori Csepel újság főszerkesztőjének, Bárány Tibornak akkori cikke alapján közlünk – most egy újabb adattal bővül. Nagy András Tibor a csepeli rendőrkapitányság vezetője volt 2009 április 17. és 2012. február 27. között. Jó egészséget és sok sikert kívánunk neki a folytatáshoz. Csepeli munkáját KÖSZÖNJÜK KAPITÁNY ÚR!
A Csepel újság 2009. április 23-án megjelent számából
 
Csepelen április 17-én, pénteken a BRFK XXI. kerületi Kapitányságán szerény ünnepség keretében iktatták be tisztségébe Csepel új rendőrkapitányát, Nagy András Tibor rendőr-alezredest. A beiktatáson részt vett Tóth Mihály, Csepel polgármestere és dr. Borsány György tanácsnok is. Nagy András Tibort – az őt kinevező dr. Tóth Gábor vezérőrnagy, Budapest rendőrfőkapitánya nevében – Bodnár Zsolt rendőr dandártábornok, a BRFK főkapitányának bűnügyi helyettese mutatta be az ünnepség résztvevőinek.
 
Nagy András Tibor rendőr alezredes 41 éves, 1990. szeptember 16-tól lát el hivatásos rendőri szolgálatot. Pályafutását a BRFK III. kerületi Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztály állományában mozgóőrként kezdte, majd körzeti megbízottként, 1994-től az Őr-Járőrszolgálati Alosztályon alosztályvezető-helyettesként látta el szolgálati feladatait. 1995-ben végezte el a Rendőrtiszti Főiskola Közbiztonsági szakát, ezt követően került kinevezésre rendőr hadnagyi rendfokozatba, majd 1996. június 1-jétől a BRFK XVIII. kerületi Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztály Őr-Járőrszolgálati Alosztályán alosztályvezetővé nevezték ki. 1997. augusztus 1-jétől a BRFK Közrendvédelmi Főosztály Bevetési Osztály Járőrszolgálati Alosztályán alosztályvezető volt. 2004-ben – kérelmére– áthelyezésre került a BRFK Központi Ügyeleti Főosztály III. Ügyeleti Osztály állományába, ahol 2005. májusában megbízott, szeptembertől kinevezett osztályvezetői beosztásban teljesített szolgálatot. 2006. október 1-jétől a Központi Ügyeleti Főosztály vezetője. 2008 júniusában sikeresen elvégezte az IRM rendészeti mestervezetővé képzőt. Nagy András Tibor az elmúlt évek során bizonyította vezetői beosztásra való rendőrszakmai és vezetői rátermettségét. Szakmai felkészültsége, gazdag elméleti tudása és vezetői tapasztalata biztosítékát képezi annak, hogy a XXI. kerületi Rendőrkapitányság a jövőben is szakszerűen, eredményesen és a lakossági elvárásoknak megfelelően működjön. B
                                                                           *
 

Nagy András Tibor a rendőrkapitányi posztot Csepelen 2009 április 17. és 2012. február 27. között töltötte be 

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr34225795

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nubbel 2012.02.29. 21:09:02

Köszönjük mi is Kapitány úr,
dehát sajnos ebben a mai rendszerben a tiszteséges munkának nincs becsülete.
Amig ilyen Sághi félék mindenkit büntetlenül lejárathatnak koholmányaikkal, addig ez nem is fog változni.
Kiteheti valaki a szivét-lelkét, csak belerugnak, lejáratják, és ahol lehet akadályozzák a munkájában.
De akik itt ismerték,és találkoztak Önnel, azok tudják hogy ön mindent megtett hogy Csepelen egyszer jobb legyen. Sajnos az itt sok embernek nem tetszett, igy nem is segítették, söt inkább akadályozták munkájába.
Reméljük hogy új beosztásában jobban megbecsülik majd,és értékelik a munkáját, szakmai hozzáértését.
Ehhez kivánunk sok szerencsét és egészséget.
Tisztelettel
süti beállítások módosítása