CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Titkos, koncepciós eljárás a Csepeli Zeneiskola igazgatónője ellen

2012. május 09. 17:27 - csú

Csütörtök reggel nyolc órától zárt ajtók mögött egy fideszes polgármester, három fideszes alpolgármester és 11 fideszes mameluk képviselő száll szembe egyetlen igazgatónővel.

A Csepel újság értesülése szerint csütörtök reggel 8 órára rendkívüli képviselő-testületi ülést hívott össze Németh Szilárd, a XXI. kerület fideszes polgármestere. Úgy tudjuk, Német Szilárd azért rendelte el a tanácskozást, hogy a fideszes városvezetés zárt ülésen – állítólagos pénzügyi okokra hivatkozva - fegyelmi eljárást indítson Miskolci Józsefné Hajtun Klára, a Fasang Árpád Zeneiskola igazgatója ellen. Az önkormányzati intézmény vezetője azóta szálka Németh Szilárd és a hozzá hasonlók szemében, amióta a 70 éves zeneiskolát védő, azt megmenteni szándékozó szülői, pedagógusi civil szerveződés meghátrálásra kényszerítette a kerületi fideszes vezérkart, amely a csepeli zeneiskolát össze akarta vonni a magánkézben lévő, alapítványi Egressy Béni Zeneiskolával.

A Németh szilárd-féle városvezetés dühkitörését csak fokozta, hogy a közelmúltban az általuk kiírt vezetői pályázaton Miskolciné elindult Balog Gáborral az Egressy igazgatójával, a Fidesz favorizált pályázójával együtt (vele szemben). A civil közösség tényekkel alátámasztva bizonyította, hogy Balog Gábor hét helyről másolta (plagizálta) pályázatát. A plagizáló néhány napja visszalépett a pályázattól. A fideszes városvezetésnek ez már sok volt. Információink szerint csütörtökön pénzügyi okokat felvonultatva indít koncepciós eljárást az igazgatónő ellen a fideszes irányítású helyhatóság. Ahhoz azonban már nem volt bátorságuk, hogy a rendkívüli testületi ülésnek legalább a tényét szerda délután ötig bejelentsék, közöljék a csepel.hu-n, az önkormányzat hivatalos honlapján. Egy polgármester, három alpolgármester, több sakkban tartott, megfélemlített hivatalnok és 11 fideszes mameluk képviselő száll szembe egyetlen igazgatónővel. A Fideszhez méltó ütközetre lehet számítani. Nagyon lovagias, nagyon zárt, nagyon titkos minden.

A FENTI INFORMÁCIÓ KÖZLÉSE UTÁN ÉRKEZETT A KÖVETKEZŐ ÍRÁS, AMELYET VÁLTOZTATÁS NÉLKÜL KÖZLÜNK: 

 

Titkos testületi ülés, szigorúan titkos napirenddel – ez Csepel

A rendszerváltás előtti koncepciós perek hangulatát idézi a Csepeli Önkormányzat holnapi, május 9-én 8.00 órára összehívott rendkívüli képviselő-testületi ülésének előkészítése. A Fideszhez tartozó körökből származó információ szerint fegyelmi eljárás elindításáról fog dönteni a képviselő-testület – a lehető legszigorúbban titkos körülmények között. A fegyelmi eljárásról szóló előterjesztést a testület tagjai sem kaphatják meg, csak a helyszínen, a teljesen zárt, ezért szigorúan titkos, csak ma, május 8-án összehívott testületi ülésen ismerhetik meg. A csepeliek pedig még a tényről sem tudhatnak, mert az önkormányzatnál teljes a hírzárlat, az egyébként napok óta rosszul működő – vagy netán trehányan kezelt, esetleg éppen a kiszervezés alatt álló és ezért csak részleteiben működő –, csepel.hu c. önkormányzati honlapon még a titkosan összehívott, zárt ajtók mögött megtartásra kerülő rendkívüli testületi ülés ténye sem olvasható.

Hogy ki ellen akarnak fegyelmi eljárást indítani? Csak sejthető. Az informátor mindössze annyit árult el, hogy egy intézményvezetőt kell „kinyírni”. Elképesztő! Mi lehet a bűne? Nem tudni. Talán nem ért egyet a nemzeti együttműködés asztalának létrehozásával, vagy kérdezni mert valamit a polgármestertől, vagy ellent mondott neki valamiben, esetleg nem hajlandó önként átadni helyét a Fidesz által támogatott személynek? Nem tudni. A körülmények azonban árulkodóak. Azt sugallják, persze csak nagyon nagy titokban, hogy valamitől fél a polgármesterünk. A nyilvánosságtól? Nem tudom. De azt most már legalább tudom, vagy tudni vélem, hogy miért van lezárva a Polgármesteri Hivatal előtti parkoló, több napja. Nem azért, hogy csak a polgármester és az alpolgármesterek parkolhassanak ott. A titkos, rendkívüli, szigorúan zárt ülés miatt. Szerintem holnap, a kora reggeli órákban, egészen a testületi ülés végéig, még a Terrorelhárítási Központ /TEK/  kommandósaival is találkoznék, ha arrafelé kószálnék és szigorúan titkos eszközökkel, mondjuk egy esernyőnek látszó lehallgató antennával le akarnám hallgatni a szigorúan titkos, zárt, rendkívüli képviselő-testületi ülést. Miközben leírtam, már bele is borzongtam. Brrr.! Inkább arra sem megyek. Majd megtudom a csepeli héven. Bocsánat, most már a 7-es HÉV-en. A kiszivárogtatásban érdekelt, félinformációkkal operáló fideszesektől.

Azért remélem, az érintett, fülkeforradalmi kinyírásra ítélt személy tudja, miről van szó. Remélem azt is tudja, hogy nincs egyedül, még akkor sem, ha csak  egyedül menne el a testületi ülésre.

V O X

 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr24498722

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása