CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

A Klubrádió halálát akarja a szabad médiától rettegő Orbán-rezsim

2012. május 16. 10:34 - csú

Ha a kétharmados Fidesz-mamelukok pénteken megszavazzák a Lex Klubrádiót, megtörténhet, hogy akár szombattól elhallgat az adó. Annak ellenére is, hogy a bíróság mindkét frekvencia ügyében - a 95.3 esetében jogerősen - a javukra döntött. Előbb hétfő éjjel, majd kedden délután is újabb törvénymódosításokat adtak be a parlamentnek a Fidesz képviselői, hogy elhallgattassák a Klubrádiót. Olyan indítványokat nyújtottak be, vontak vissza, majd terjesztettek be ismét, amelyekkel biztosan elérhető, hogy sem a még 2010-ben elnyert 92-9-en, sem a jelenleg, ideiglenes engedéllyel használt 95.3-on nem szólhat a kritikus hangú, baloldalhoz köthető rádió. 

Olyan gyenge lábakon áll ez a kétharmad, hogy az egyetlen kritikus rádióra külön törvényt kell írni? - a többi között ezt a kérdést tette fel Lendvai Ildikó a Fidesz hétfőn éjjel, majd délután benyújtott, egyértelműen a Klubrádió elhallgattatását célzó módosító indítványaival kapcsolatban. Az MSZP-s politikus szerint önleleplező, hogy a Klubrádiótól ennyire fél a kormány. Amit egyébként a kabinet az elmúlt napokban tett, még a saját "törvénygyárukban" is egyedülálló. További részletek ITT és ITT. Két vélemény ITT és ITT

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr294516100

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

magánzó és kamikáze 2012.05.16. 11:25:32

Nem is az a kérdés, hogy a Klubrádiótól félnek-e, de a világtól már ennyire nem? Itt tartunk, hogy a jogállam, a demokrácia, de ha más nem is a stílus már ennyire nem számít?
Egy gyakorlatilag regionális rádió megér egy újabb konfrontációt?

És teszem hozzá halkan: én, mint hallgató, már nem számítok?
süti beállítások módosítása