CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Az út elején kérdőjelek, fényévek: baloldali együttműködés Csepelen

2012. június 10. 13:27 - csú

Fényévnyi távolságokról, a DK és az MSZP közötti villongásokról a vendég, Gréczy Zsolt beszélt, miközben méltatta, de inkább kivételesnek, egyedinek minősítette a csepeli együttműködést. Kérdőjeleket a csepeli érdeklődők említettek, viszont elmondták azt is, hogy szerintük itt, Csepelen nemcsak szükséges, de lehetséges is az összefogás a DK és az MSZP, valamint az LMP között a Fidesz-vezetés országos és helyi leváltásáért.

A 21. kerületi hírhatár részletes tudósítást közölt a Demokratikus Koalíció (DK) csepeli rendezvényéről. Miként a helyszíni beszámolóban olvashatjuk, Ellenzéki összefogás Csepelen? - ezzel a címmel invitálta a DK az érdeklődőket  a  Munkásotthonba. A program vendége Gréczy Zsolt újságíró, az ATV műsorvezetője volt. Borka-Szász Tamás, a DK helyi szervezője mint házigazda elmondta, hogy ő Csepelen az MSZP-ből harag nélkül jött el, viszonyuk kiegyensúlyozott. Szerinte 2014-ben Csepelen is csak akkor lesz váltás, ha összefognak! Bízik a DK országos vezetésében, hogy megtalálják a közös pontokat. A DK-MSZP összefogás a minimum, amit meg kell valósítani. Nyilvánvalóvá kell tenni, hogy érdemes ehhez a formálódó új erőhöz, gravitációs ponthoz csatlakozni.Gréczy Zsolt egyetértett az összefogás gondolatával, de közölte, szerinte az MSZP-LMP-DK programjai fényévnyi távolságban állnak egymástól, pedig össze kellene fésülni azokat. Ma senki nem tudja megmondani, mi lesz az országban 2014-ben. Felelőtlenség ma bármit is ígérni! A piac, a szabadság, a vállalkozások, az adórendszer tekintetében az ellenzéki pártok eltérően gondolkodnak. Az MSZP – Gréczy Zsolt szerint – nagyon balra politizál, de amit mond, az nem megoldás, nem biztos, hogy meg tudják csinálni! A fórum csepeli felszólalóinak többsége viszont nem látta akadályát a baloldali együttműködésnek, sőt sürgette azt.  További részletek a fórumon elhangzottakról:

A közönség megtöltötte a termet, s valamennyien (erejükhöz mérten, 300-500 forintokkal) hozzájárultak a közéleti beszélgetés megrendezésének költségeihez. Be is telt a szervezők nyugtatömbje, mire minden érdeklődő megérkezett.

Borka-Szász Tamás, a Csepeli Demokratikus Koalíció vezetője, önkormányzati képviselő köszöntötte a résztvevőket, s a meghívott vendéget, Gréczy Zsoltot, aki éppen a Demokratikus Koalíció rendezvényéről érkezett, ahol Gyurcsány Ferenc gazdaságpolitikai előadásában (a prezentáció grafikonjai megtekinthetők a párt honlapján) értékelte az Orbán-kormány két éves teljesítményét. .

 A tévés személyiség, Gréczy Zsolt korábban Gyurcsány Ferenc, majd Bajnai Gordon miniszterelnökök kommunikációs főtanácsadója volt. Ma az ATV műsorvezetője, a Demokratikus Charta ügyvivője és a Demokratikus Koalíció oszlopos tagja.

 Vitaindító tájékoztatóját természetesen a friss élményekkel kezdte: Gyurcsány Ferenc félidős kormányértékelésével. A számok, adatok, tények kártékony két évről szóltak. Megtudhattuk, hányadán állunk valójában? A rövid összegzés szerint vacakul áll az ország szénája!

 Az Orbán-kormány két esztendeje az előadó szerint kudarc, pedig soha ekkora felhatalmazása nem volt kormánynak. A szavazók bizalmát az ország tönkretételére használták fel. A tények azt mutatják – mondta Gréczy Zsolt -, hogy amit Orbán és kormánya csinál, az rossz Magyarországnak. Nem vagyunk előrébb, mint 2010 tavaszán, sőt a helyzet sokkal rosszabb lett.

 A Gyurcsány kormány és a Bajnai kormány kezelték a gazdasági világválságot, s javuló gazdasági adatokat produkáltak, s kivívták a befektetők növekvő bizalmát. Orbán Viktor munkássága nyomán most növekszik a munkanélküliség és 3,4 százalékról 5,8 százalékra nőtt az infláció, gazdasági visszaesés tapasztalható, negatív gazdasági teljesítménnyel. Az egészségügyre 20 százalékkal kevesebbet költenek, mint elődeik, s 30 százalékkal csökkent az egyetemisták száma. Nincsenek új beruházások. A fideszes többségű parlament cudar adórendszert szabadított az országra, 27 százalékos áfával.

 Az emberek rosszul érzik magukat az országban, Magyarország nagy része fél. Fél, hogy elveszti munkáját, fél, hogy nem tud továbbtanulni, fél, hogy elveszik gyermeke jövőjét, fél, hogy hozzányúlnak nyugdíjához, fél nyilvánosan megszólalni, fél újságot venni – hátha megfigyelik, s hátrányba kerül nézetei, elvei, gondolatai miatt.

 Ne áltassuk magunkat, a következő két év sem lesz jobb! Az Orbán-kormánynak nem lesz pénze osztogatásra. A nyugdíjkasszából elsíbolt 3 ezer milliárdot nyom nélkül felélték, minden látható hatás nélkül, a nyugdíjakat végveszélybe sodorva.

 Ebben a környezetben kiemelten fontos szerep hárul az ellenzékre – mondta Gréczy Zsolt. A Demokratikus Koalíció (DK) más, mint a többi párt. A DK 5200 tagjából mintegy ezer budapesti. A tagságból kb. 1500-1600 fő érkezett az MSZP-ből, a többiek korábban nem voltak párttagok. Mára a DK a harmadik legnagyobb párt lett: a Jobbiknak 4800 tagja van.

A DK a 106 választókerületből 90-ben már saját szervezetet működtet.

 A Demokratikus Koalíciót 2012. január 28-án jegyezték be pártként. Azóta négy hónap telt el. Elnökét folyamatosan „ütik-verik”, rángatják, hol ezzel, hol azzal gyanúsítgatják. Ilyen elképesztő nyomás alatt is a DK mára elérte a parlamenti küszöbszintet. Pedig aki kiáll a DK mellett, személyes kockázatot vállal. Minden oldalról támadja a politika a DK-t. Ennek ellenére a párt folyamatosan gyarapodik, hetente, kéthetente 70-80 emberrel nő a taglétszám. Ez Gréczy Zsolt szerint bravúros teljesítmény.

 E helyzetben már foglalkozni kell azzal a kérdéssel is, hogyan tovább? A mindenféle kampány nélkül elért 5 százalékos támogatottságról fel kéne menni 10 százalékos szintre – ezzel nem lesz gond az előadó szerint. Nem kétséges, hogy a következő parlamentbe a DK be fog jutni!

 A DK ellenzékhez való viszonya érdekes: az MSZP-hez fűződő kapcsolatuk erősen terhelt, sok kibeszéletlen konfliktus van a két párt között. Fájdalmasan éli meg a DK, hogy az MSZP összefogott a Fidesszel, hogy a DK-nak ne lehessen frakciója a Parlamentben.

Pedig az MSZP-vel előbb-utóbb úgyis össze kell fogni. Csepel üdítő példa a pártok közti együttműködésre.

 Senki ne ringassa magát illúziókba: a DK nélkül nincs Orbán-kormány leváltás! Látni kell, hogy a DK és az MSZP együtt erősebb, mint az MSZP egyedül. 2014-ben szükség lesz a DK-s szavazókra is a kormányváltáshoz. Gréczy Zsolt szerint ahol az MSZP gyengül, ott a DK erősödik. Az LMP politikai filozófiájában inkább a Fideszhez áll közelebb.

 Remélhetően az ellenzék egymásra talál, mire eljön a választási kampány. Az Orbán-kormány mára már minden társadalmi réteget vérig sértett, s egyes közvélemény-kutatók hamis képet festenek a kormány támogatottságáról.

 A bevezető gondolatok után interaktív beszélgetés bontakozott ki, kérdések és válaszok, reagálások hangzottak el.

 A közönség soraiból valaki annak a gondolatának adott hangot, hogy az ördöggel is össze kell fogni, hogy legyőzzék Orbánt, aki mindenkivel összeveszett már. A szociális érzékenység már rég megszűnt, pedig sokan igencsak rászorulnának a gondoskodásra. A hozzászóló szerint már se jog, se demokrácia nincs az országban. Gyurcsány Ferencet ne hagyják eltávolítani, legyen ő miniszterelnök-jelölt 2014-ben.

 Gréczy Zsolt egyetértett az összefogás gondolatával, de sajnos az MSZP-LMP-DK programjai fényévnyi távolságban állnak egymástól, pedig össze kellene fésülni azokat. Ma senki nem tudja megmondani, mi lesz az országban 2014-ben. Felelőtlenség ma bármit is ígérni! A piac, a szabadság, a vállalkozások, az adórendszer tekintetében az ellenzéki pártok eltérően gondolkodnak. Az MSZP – Gréczy Zsolt szerint – nagyon balra politizál, de amit mond, az nem megoldás, nem biztos, hogy meg tudják csinálni!

Az Orbán-kormány hatalmas károkat okozott az emberek fejében. A fideszesek útját jól jelzik a bálványozott hírességek: először Márai, majd Wass, aztán Horthy és Nyírő – érzékelhető a jobbra tolódás! Nem lesz könnyű rendet tenni az emberek fejében! Nem mindegy, hogyan gondolkodunk az egészségügy és a magánpénzek viszonyáról, s tudatosítani kellene azt is, hogy a bank önmagában nem rossz, mert vannak fontos feladatai: pédául a hitelezés, amely nélkül (mint láthatjuk) nincs gazdasági fellendülés. Ha a bankokat erősen adóztatják, nincs pénzük hitelre.

 Egy szigetszentmiklósi pedagógusnő azt kérdezte, mit és hogyan lehetne tenni a fiatalok jobboldal felé húzódása ellen. Már az óvodában-iskolában mossák az agyukat – mondta.

 Gréczy Zsolt szerint nem ilyen egyértelmű a fiatalok politikai irányultsága. A Jobbik azt állítja, minden harmadik jobbikos szavazó ki akar vándorolni az országból. A fiatalokra általában jellemző a radikalizmus, az új minták keresése. Egyszerű jelszavakkal lehet rájuk hatni. A demokratikus ellenzéknek is meg kell szólítania a fiatalokat.

 Egy másik hozzászóló elmondta: elgondolkodtató a fiatalok helyzete, három felnőtt, diplomás gyereke van, akik nem tudják használni diplomájukat. A párt pozicionálásában azt kellene világossá tenni: miért szavazzunk a Demokratikus Koalícióra?! (Legalábbis azok, akik nem akarnak a Fideszre szavazni, egyenlőre nem akarnak szavazni sehova.) Az már jól érzékelhető, az emberek közt járva, hogy a korábbi ujjongók ma inkább már „köpködnek” a Fideszre. A fiataloknak pedig azt tanácsolja, pucoljon, aki tud, ha meg akar élni, menjen el innen. Németországba, Angliába már fiatalok ezrei vándoroltak ki. Valamit mondani kell arra, hogy miért szavazzanak a DK-ra! Hogy olyan helyet, gondolatot, közösséget képvisel, ahova érdemes csatlakozni.

 Gréczy Zsolt reagálásában nyugtázta, valóban, szép lassú kiábrándulás zajlik az országban, de nem ma kell választási programot írni, hanem majd 2013 őszén. Ma fogalmunk sincs, mi lesz 2014-ben! Pár nap alatt óriásit változhatnak az események, erre az elmúlt évek több példát is hoztak, amikor utólag azt mondtuk: ki hitte volna, hogy ez megtörténhet?

A DK-nak most alkalmazkodnia kell a helyzethez, erősödnie kell, országjárással, beszélgetésekkel támogatókat szerezni. A párt vonzó alternatívájához program és egy erősebb DK kell. Az idő ezt is meghozza. A majdani program alapvetése olvasható a DK honlapján.

 Borka-Szász Tamás egyetértett azzal, hogy a fiataloknak alternatívát kell mutatni, hogy hazajöjjenek. Példaként említette a lengyel jobboldali Kacsinszky-kormányt, amelynek „munkásságát” nem ette meg a nép, a fiatalok tízezrei mentek külföldre dolgozni, s a választások alkalmával a követségeken leadták szavazatukat – ezzel bukott meg a kormány.

 A Szolidaritás Csepel-sziget képviselője az ellenzéki együttműködést szervező kerekasztalra invitálta a DK híveit is június 9-ére. Elmondta, hogy a civilek nem bíznak a jelenlegi politikusok nagy részében, új arcok, új alternatívák kellenek.

 Gréczy Zsolt megerősítette, az ellenzéki összefogás (természetesen Fidesz és Jobbik nélkül) szükséges, jó dolog, s a DK ezt támogatja. A DK az egyetlen párt, amely szívesen részt vesz az ellenzéki kerekasztalban. Új arcokat találni azért nem olyan egyszerű! Pártot, politikát csinálni, jelen lenni benne, máról holnapra nem lehet. Megjegyezte, hogy az MSZP-nek nem érdeke, hogy a Szolidaritás párttá alakuljon. Az MSZP-megújulás kretében vannak új arcok, de nem eléggé felkészültek. E tekintetben Gréczy Zsolt hisz a tisztes őszes halántékban, a tapasztalatban, a bölcsességben és a tudásban, mert ezekre is szükség van!

 Egy másik véleményt mondó úr nehezményezte, hogy nem körvonalazódik az összefogás! Az idő pedig rövid. Az egyetértés mentén kéne politizálni, s a közös pontokat keresni. A programot pedig csinálják meg szakemberek, ne politikusok, aztán e program mögé sorakozzanak fel a pártok. Nem ígérgetni kell. A Fideszt csak 2/3-addal érdemes legyőzni, különben az új kormánynak nem lesz mozgástere. Ez pedig összefogás és kompromisszumok nélkül nem megy.

 Borka-Szász Tamás elmondta, hogy ő Csepelen az MSZP-ből harag nélkül jött el, viszonyuk kiegyensúlyozott. A bölcsesség bizony szükséges ahhoz, hogy 2014-ben Csepelen is csak akkor lesz váltás, ha összefognak! Bízik a DK országos vezetésében, hogy megtalálják a közös pontokat. A DK-MSZP összefogás a minimum, amit meg kell valósítani. Nyilvánvalóvá kell tenni, hogy érdemes ehhez a formálódó új erőhöz, gravitációs ponthoz csatlakozni.

 Gréczy Zsolt is érzékeli, hogy a választói akarat hatására Fidesz-jéghegy gyorsabban olvadhat majd. Az MSZP-DK támogatottság már most meghaladja a Fideszét! Az emberek lassan rájönnek, hogy a baloldal vissza tud térni a kormányzásba! Az összefogásnak 2013 őszére meg kell erősödnie. Csak úgy lehet legyőzni az Orbán kormányt, ha az összefogó demokratikus ellenzék minden egyéni választókörzetben közös jelöltet állít. Az alkotmányozáshoz ugyanis kellene a kétharmad.

 Egy másik résztvevő leszögezte, ha győznek, a demokráciát vissza kell állítani. Akkor többséget kell elérni majd a választáson, hogy akkor is legyőzzék ezt a „két szörnyű alakulatot”, ha a Fidesz összefogna a Jobbikkal. Az összefogást pedig időben el kell kezdeni.

 A Szolidaritás másik reprezentánsa szerint az ellenzéki megnyilvánulásokból arra lehet következtetni, hogy a kultúrpolitikában van a legtöbb közös pont az elképzelésekben (pl. az iskola ne legyen világnézeti börtön, ahol idomítják a gyerekeket). A fiatalokban bízik, olyan akciók nyomán, mint például a „Legyen a város mindenkié!”, amely szép példa volt a fiatalok cselekvésére.

 Gréczy Zsolt reagálásban elmondta, édesapja 20 évet dolgozott az egykori Csepel Művekben, s ő gyerekkorában majálisokon, gyereknapokon sokszor járt bent a gyárban, s műsoros esteken itt a Munkásotthonban is. Jó ha a civilek összefognak, ismételte meg, s az ilyen akciókhoz a DK támogatólag csatlakozik. Az oktatási közös pontok valóban a harmónia tapasztalható vetületei.

 Egy korábbi MSZP-tag arról beszélt, hogy amikor elhagyta az MSZP csepeli alapszervezetét, s a DK-ba távozott, azon a taggyűlésen kevesebben voltak, mint most ezen a rendezvényen. Ennek nem örül, annak viszont igen, hogy ma itt ennyien megjelentek. „Jó társaságba keveredtünk!” – mondta. Bízik benne, hogy növekszik számuk, s amikor elérik a kritikus tömeg nagyságát, már megkerülhetetlenné válik a DK. A megfelelő szellemi potenciál mögöttük áll. Az alapvetésre alapítva a program megmutatja majd, érdemes lesz a DK-val számolni.

A Nagy Imre Társaság tagjaként részt vett a Kossuth Klubban egy rendezvényen, ahol a nemzeti összetartozás napja és Trianon kapcsán arról volt szó, milyen a nemzetiségek helyzete a szlovákoknál, Erdélyben és a szerbeknél. Egy megállapítás onnan: az Orbán-kormány erőltetett Erdély felé nyújtózkodása ellenére sincs ott akkora befolyása a Fidesznek, mint azt szeretnék.

Egy Klubrádiós műsorra reagálva elmondta, borzasztó, hogy a stigmatizáció, a rasszizmus, az antiszemitizmus elharapódzott az országban, s a 90 éves főrabbinak azt mondhatta valaki az utcán „Utálom a zsidókat!”, s ezt a valakit senki nem tette helyre…

Egy másik műsor nyomán említette, hogy nagy a szegénység az ország vidéki részein. Nem véletlenül mondja Ferge Zsuzsa, hogy a 4 millió szegény országa lettünk.

Tehát, ha demokratikus ellenzék győz a választáson, óriási gondokkal kell majd szembenéznie!

 Gréczy Zsolt szerint sok embernek változtatni kellett az életén, mikor kilépett az MSZP-ből. Az előadó hiszi: a DK a béke szigete a hazai politikában. Gyurcsány Ferencet miniszterelnök korában saját munkatársai, párttársai folyamatosan elárulták, szavait kiszivárogtatták, elferdítették. Ma, amikor a DK kvázi-frakciójában és elnökségében is vannak volt MSZP-sek, MDF-esek, SZDSZ-esek, nagy az összetartás, és semmi nem szivárog ki.

Erős a kohézió, működik a dolog, hiszen nagy feladataik lesznek 2014-ben.

Ma pártot alapítani, nyomás, elnyomás, fajgyűlölet és elszegényedés közepette izgalmas, valamit felépíteni felemelő érzés.

 Zárszóként rámutatott: Orbán Viktor politikai pályafutása 2014-ben véget ér! A győztesek oldalán pedig ott lesz Gyurcsány Ferenc!

Most politikai, szociális, gazdasági, erkölcsi válságba zuhan az ország. E helyzetet fel kell majd oldani valahogy. Bízzunk benne, hogy nem lesz utcai csetepaté, mert korábban már láthattuk, mire képes Orbán Viktor, ha elveszti a hatalmat: hídlezárás, a város felgyújtása. Mindenre képes ha veszélyben érzi pozícióját.

 Jó volt barátok között lenni, jóban rosszban – búcsúzott el két tv-s szappanopera címével este nyolc óra környékén a résztvevőktől Gréczy Zsolt.

 Borka-Szász Tamás pedig bejelentette: a nemzeti konzultációs leveleket (a személyes adatok eltávolítása után) összegyűjti a csepeli DK is, és a hulladékpapírként történő értékesítésből befolyt pénzt Iványi Gábor lelkész gyermekeket segítő alapítványának utalják majd át.

Forrás: 21. kerületi hírhatár

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr614576686

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása