Kilóg a lóláb. Azaz a cirkuszi porondra belóg a lóláb. Pontosabban Németh Szilárd lába, akinek – szerintem –, az egész testületezés csak nyűg, s mivel az önkormányzati törvény még előírja, megtartja az üléseket. De a döntések már előtte megszületnek. S ha meg kell tartania, formálisan is jóvá kell hagyatnia a „lemutyizott” döntéseket, akkor már arra használja, amire ő akarja.
Kenyeret és cirkuszt ad a népnek. Lehet, hogy mást nem tud? Egy biztos. Elfelejtette az örök tanulságot: amikor már kenyérmorzsák sincsenek, a cirkusz is kevés lesz.
"Kenyeret és cirkuszt a népnek!" A római költő, Iuvenalis szállóigéje, a római birodalmi gyakorlatot, a plebejusokat, ahogy ma mondják, a plebszet vagyis magát a népet lenéző patriciuszokat, az uralkodói köröket keserűen gúnyoló szavai jutottak az eszembe, amikor a csepeli önkormányzat képviselő-testületi üléseinek jegyzőkönyveit böngésztem. A rendes testületi üléseken – a napirendek jóváhagyása előtt –, nem tudom tudják-e a Kedves Olvasók, de rendszeresen „műsort” is szolgáltatnak a testület tagjai, illetve a részvevő érdeklődők részére. Amikor összegyűlik a nagyérdemű, bevonul a tisztségviselői kar, elhangzik a Himnusz. A Himnuszt egyébként csak a rendes testületi ülések résztvevői élvezhetik, a rendkívüli ülések játékrendjébe ez nem fér bele. A Kedves Vezető helyi vazallusa ugyanis valószínűleg nem szereti a rendkívüli üléseket. A legutóbbi, június elsejei soron kívüli ülést például két perc alatt lezavarta. Biztos sietett. Bár a pedagógusok köszöntésére így sem ért oda. Vajon hova sietett? Nem tudom.
Folytatom azonban a műsorismertetést. A Himnusz után kezdődik a cirkuszi produkció. Előáll a porondmester. A sajtó egyik munkatársa vagy – a produkció jelentősége, esetleg főszereplői miatt –, maga a média nagyhatalmú főnöke. Ekkor már – gondolom –, csak úgy kattognak a fényképezőgépek, elindul a videokamera. A műsorközlő pedig köszönti a közönséget, majd bejelenti az első számot. Az új, kitűnő szolgáltatás legjobb műsorszámai: filmvetítés, nyugdíjas búcsúztatás, kitüntetések, elismerések átadása, jutalomosztás, szerződések ünnepélyes aláírása, közös fotózás a polgármesterrel, mosoly, nyertes cég bemutatkozó programja stb.
Mikor idáig értem a műsorok hangulatát valószínűleg szegényesen visszaadó jegyzőkönyvek olvasásában, hiányérzetem támadt. Nem olvastam semmit arról, hogyan fogadta a közönség az egyes műsorszámokat. Volt-e például taps? Forró taps? Netán, hosszan tartó, folyamatos taps? De nem olvastam arról sem, hogy a polgármester hogyan fújja fel magát, büszkén élvezve, mutatva a testületnek, a közönségnek: látjátok feleim, ezek vagyunk mi. Szinte látom magam előtt, ahogy ott ül, esetenként áll és osztja, egyben élvezi az elismerést. Csaknem hallom ki nem mondott mondatait: látjátok, mi elismerjük, megbecsüljük a teljesítményt. Bezzeg a szocik! Azok még erre sem voltak képesek. Egyáltalán tapsolnak ezek? Na majd legközelebb megnézem a videón.
Én is megnézném azt a felvételt. Az elkészült videofelvételek azonban nem láthatók. Talán majd a választási kampányban. És itt kezdődnek az én gondjaim a testületi ülések előtti programokkal összefüggésben. Természetesen nem a kitüntettekkel, a nyugdíjba vonulókkal van bajom. Hiszem, döntő többségük tisztességgel megdolgozott az elismerésért, a köszönő szóért. Tudom, számukra fontos egy elismerés ünnepélyes, polgármester által történő átadása. Azt is elfogadom, esetenkét fontos lehet egy-egy szerződés testületi ülés előtti aláírása. Gondom a körítéssel van.
A körítéssel, azaz magával a testületi üléssel. Hogy miért? Mert a polgármester úr testületi üléseken nem válaszol az ellenzék kérdéseire, sőt, arrogánsan reagál, ha egyáltalán reagál, magára a kérdésre is. A kerület egésze számára fontos előterjesztéseket még az érintettekkel sem egyeztetnek. Fővárosi közgyűlési döntést kérnek például a városközpont fejlesztése tárgyában, úgy hogy ki sem kérik saját testületük véleményét. Konkrét véleményeket úgy söpörnek le, hogy vita és válasz helyett kommunistáznak, offshore cégezve hazudoznak, mindent az elődökre kennek. A tantestületek, a közalkalmazottak döntő többségének támogatása ellenére tisztességesen, eredményesen dolgozó intézményi vezetőket váltanak le, aláznak meg. Hivatali egységeket, intézményeket szüntetnek meg, az érintettek, a testület előzetes tájékoztatása nélkül. Kizárják az ellenzéket a bizottságok munkájából, megszüntetik az interpelláció lehetőségét. Leszavazzák a testületi ülések nyilvánosságának megteremtését célzó ellenzéki javaslatot. Polgármester Uram meg időnként magáról elfelejtkezve, képviselőket sérteget, üvölt, és sokadszor mondja el „érvként”, hogy ő kevesebb bérért, többet dolgozik, mint elődje, vagy, hogy ő kilenc négyzetméteres szobában nőtt fel, ezért tudja, hogy mi a szociális érzékenység. Végső érve pedig: csak nem képzelik, hogy ő hazudik?! Mindeközben a testületi többség, a Fidesz-frakció tagjai meg sem szólalnak, félrenézve, szavazógépként működve, azt sem tudják sokszor, hogy mit szavaznak meg.
Csak ennyi a bajom a csepeli önkormányzati képviselő-testület üléseivel, a fentiekben vázlatosan bemutatott műsor körítésével. A háttérrel, ami devalválja számomra a „műsort”, mert kilóg a lóláb. Azaz a cirkuszi porondra belóg a lóláb. Pontosabban Németh Szilárd lába, akinek – szerintem –, az egész testületezés csak nyűg, s mivel az önkormányzati törvény még előírja, megtartja az üléseket. De a döntések már előtte megszületnek. S ha meg kell tartania, formálisan is jóvá kell hagyatnia a „lemutyizott” döntéseket, akkor már arra használja, amire ő akarja. Kenyeret és cirkuszt ad a népnek. Lehet, hogy mást nem tud? Egy biztos. Elfelejtette az örök tanulságot: amikor már kenyérmorzsák sincsenek, a cirkusz is kevés lesz.
Egyébként a kitüntetéseket, elismeréseket, jutalmakat az érintett közössége, kollektívája vagy az egész szakmája előtt is át lehetne adni – talán ez még inkább szolgálná a teljesítmény elismerését, az ember megbecsülését.
V O X
