CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

A csepeli lomtalanítás 2012-ben október 8. és 18. között lesz

2012. június 29. 11:57 - csú

Felkiált-jel-nagyobb.jpgFIGYELEM! A LOMTALANÍTÁS ELMARAD!!! UGYANERRŐL még  ITT IS

Hihetetlen érdeklődést váltott ki az idei lomtalanítással foglalkozó írásunk. (Heteken át volt a legtöbbet fellapozott információ, csak most lett – egyelőre – második.) Olvasónk levele, kérdése alapján kezdtünk nyomozni, és kiderült, hogy a csepeli önkormányzat vezetői – más kerületek illetékeseivel ellentétben – korábban képtelenek voltak megegyezni az időpontról a lomtalanítást koordináló Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt-vel. Csepel ezért nem került fel a lomtalanítási listára.

Cikkünk megjelenése után kedvező fordulat történt. A helyi fideszes segédszócső, a csepel.info „értesülést” közölt titokzatos, meg nem nevezett forrásokból. Ebből sejtettük, hogy a hegyek megszülték az ő egerüket. És valóban. A csepel info értesülése szerint október elején lesz a kerületi lomtalanítás. Mi már ennek is örültünk, hiszen végre méltóztattak az arra illetékesek intézkedni, és legalább kerülő úton valamilyen információt adni. Ezt szolgai módon átvette a csepel.hu is. Az egésznek egy titokzatos mázt is akartak adni, ezért a pontos időpontot nem adták meg, pedig az is megvan. Csepelen a lomtalanítás 2012. október 8. és 18. között lesz. Mi ezt a „főkefétől” tudtuk meg, csak egy telefonhívásba került,  és  tegnap óta ezt megláthatja bárki, aki rá kíváncsi, ha IDE KATTINT. (lux)

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr424618992

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Vulkán52 2012.11.05. 14:09:56

Nagyon érdekelne, hogy az elmaradt lomtalanítás meg lesz e még ebben az évben?
Vigyük a lomtalanításra váró holmikat a kedves polgármester úrhoz?
süti beállítások módosítása