Országzászló címmel írta meg újabb blogbejegyzését Horváth Gyula.

A zászló jelkép!

Olyan jelkép, amelyet az emberek hosszú évszázadokkal korábban hoztak létre, összetartozásuk jeleként.

Ezért aztán a zászló a jelképen túl különböző emlékeknek, valós, vagy vélt diadaloknak, sikereknek és bánatoknak, vérnek és verejtéknek a szimbólumává vált.

A zászló reményt adott a nép sanyarú éveiben és támaszt, kapaszkodót a sikerek alatt.

Magyarországnak van állami zászlaja!

Ez a zászló lengett évek óta Csepelen az Imre téren.

A rendszerváltást követően az akkori Csepel jellegzetes anyagaiból készült egy zászlótartó a főtéren. Egy művészi alkotás, mely ebből következően védelmet is élvez. Az alkotó arra törekedett, hogy olyan művet teremtsen a főtérre, amelyik egyben jelzi Csepel híres tradícióját. Csepel igazi dicsősége, pedig az iparában, elsősorban a vas és fémiparában van. A zászlótartót tehát ezekből az anyagokból készítették többségében. Az alapját képező országalmát jelképező talapzatot a csepeli öntöde termékeként készítették a munkások. Azt a hosszú tartórészt, amelyiken aztán több mint egy évtizedig a nemzeti trikolor lengett, a csőgyáriak készítették.

Ez a jelkép lett terhes Csepel mai Fideszes vezetőinek.
Az ínséges időkben, amikor egészségügyi, szociális, kulturális és oktatási intézményektől, kénytelen megválni, illetve költségvetéseiket csökkenteni a kerület azért, mert nem találnak irányítói forrást a fenntartására. Úgy látszik, hogy egy új országzászlóra azért mégis telik.
Nem szeretnék demagógnak látszani. Tudom, hogy vannak jelképek, melyek egy-egy politikai kurzus időszakában fontosak. Olyan ínséges időszak nem lehet, hogy erre pénzt ne kerítenének. Belátom, hogy ennek a nacionalizmusára igen sokat adó pártpolitikának a zászló igen fontos jelkép. Úgy vélem, arra gondolnak, hogy a Kárpát medence magyarságának, határokon átnyúló egységét és a Trianonban megcsonkított haza feltámadásának reményét jelenteti az Imre téren megépítendő új országzászló. Valószínűleg azért is ragaszkodtak ahhoz a formavilághoz, ami a revizionizmus időszakának, a kardcsörtető magyar uralkodó osztálynak és az ahhoz tartozó rendezvényeknek helyet adó, nem túl szép emlékű időszakát idézik.

Egyébként mi baj lett volna a gyárban öntött országalmával?
Ez az ezeréves magyarságot jobban jelképezi, mint az a rideg betontömb, amit hivalkodó mementóként a templom és a hivatal közé ékeltek. Igen ám, de a csepeli emberek által készített (és már elbontott) zászló jelképezte a népek összeforrottságából kialakult lokálpatriotizmust is, a Szent Istváni intelmeket, Petőfit, József Attilát, Weiss Manfrédet, Ganz Ábrahámot, Zipernowskyt és a többi gondolkodót mind. És jelképezte a kisemberek nagyszerűségét, amik az alkotások és a produktumok gyönyörűségében, munkájuk eredményében mutatkoztak meg.

Az a baj, hogy mint ezer más dologban, Csepel mostani vezetői nem látják a különbséget a tartalom és a forma között. Mindig a formára helyezik a hangsúlyt, azért, hogy fedjék, leplezzék a lényeget, a tartalmat.
A lényeg meg az, hogy a zászló piros, fehér, zöld! A rúdja, csak forma, csak kerete a lényegnek.
Úgy, ahogy keret a mai rendszernek az, hogy az emberek nehezebben élnek, nehezebben érvényesülnek! Jobban rászorulnának a társadalom ellátó rendszerére, és ezeknek erejére, segítséget produkáló képessége, de csalatkozniuk kell. Éhbérért közmunkálkodhatnak, indok nélkül kipenderíttetnek, előítéletek alatt senyvedhetnek. Lehet bármilyen gyönyörű a zászló, lehet kitűnő a liturgia és az ünnepi beszéd, a szem, amelyik a zászlóra szegeződik könnyes lesz.
Nem a meghatottságtól!
Sajnos ez a lényeg! 

Eredetiben: Horváth Gyula blogja