Ma még ránk kényszerítheti a hatalom a bűnös esztétikáját, de az idejük fogy.
A haladás pedig olyan erős, hogy azokat avítt dolgokkal, lelketlen ideológiai szájbűzt árasztó elemekkel megállítani nem lehet még akkor sem, ha kőből, ércből, fából készítenek ékeket hozzá.
A főterünket elrontották! A szégyen emlékműve pöffeszkedik terebélyesen....Remélem, hogy lesznek lelkiismeretes emberek, közszolgák, akik a régi emlékeket, alkotásokat és értékeket megőrzik, és egy új kor hajnalán átadják jogos tulajdonosainak. Azért, hogy visszaállíthassuk Csepelt régi jussába. Legfőképpen azért, hogy méltón ünnepelhessük majd eredményeinket, áldozatainkat, munkánkat és kenyerünket, augusztus huszadikán (is)! - Írja Horváth Gyula blog-bejegyzésében, amelyet most is változtatás nélkül közlünk augusztus 20. alkalmából, de már augusztus 21-re, 22-re, szeptemberre, októberre...gondolva:
Az első szabadon választott magyar miniszterelnök egyetértésével Augusztus 20-a vált hazánkban a nemzeti ünneppé!
Már akkor sokan csodálkoztunk, hogy miért pont ez a nap vált a legfontosabb ünnepé hazánkban. Akár március 15-ét, akár október 23-át jobban érthetőnek tartottuk volna. De, hát a hatalom, már akkor is megmutatta arroganciáját és erejét. A többségi vélemények ellenében saját logikája szerint határozott. Aztán ahogy itthon lenni szokott az ilyen gyökértelen, mondvacsinált ügyekkel, a maga módján elgyengült, jelentéktelenné vált. Mostanság meg helyi nagyságok sátoros ünnepévé, a barokkos gagyi búcsúk rendezvényévé vált augusztus 20. is.
Szent Istvánról beszélnek és nem I. István magyar király cselekedeteire gondolnak.
Tradíciókról, modern államiságról beszélnek és közben a hagyományok eltörlésével, a történelmünk átélt részleteinek átértékelésével foglalkoznak.
Az államalapító, nyugatbarát, és integráló személyisége helyett, és az ő nevében a megosztottság és kirekesztés politikájának demonstrálásával foglalkoznak a Kárpát medence több helyén és Csepelen is.
Eltűntették Csepel több évszázados címerét, mert nem tetszett. Nem volt elég fennkölt, nem volt elég barokkos, se giccses! Így nem szolgálhatta megfelelően az ideológiájukat sem.
Csepelen az 1980-as évektől kezdve végzek különböző közéleti tevékenységet. Már akkor egy kerületi bejárásnál, Bolla Dezső tanár úr felhívta a vezetők a figyelmet a Kóltói Anna utcai Szülőotthon bejárata feletti címerre. Mint mondotta, ez az egyetlen fennmaradt csepeli címer, mely középület falán még ma is látható. Az akkori korifeusok, kissé fellengzősen úgy vélték, hogy ez a csoroszlyákkal, kalászokkal meg hullámzó dunai hullámokkal látható alkotás nem felel meg az ipari település követelményeinek (meg aztán vörös csillag sincs benne), ezért hivatalos címerré válását nem engedélyezték. Igaz, olyan korlátoltak nem voltak, hogy helyette újat készíttettek volna.
A tradicionális címer, csak a rendszerváltás idején nyerte vissza rég megérdemelt helyét a közéleti jelképek között. Ugyan úgy, mint a meggyvörös és acélkék színekből összeállított zászló is.
Úgy gondolom, hogy egy település rangját, tradicionális értékeit, identitását a történelmi hűség és a hitelesség biztosíthatják. A lakosoknak, természetükből adódóan is van rá képességük, hogy felismerjék a legfőbb etikai elveket és értékeket. Ezeket átrajzolni, az aktuális politika szolgálójává tenni több mint hiba. Amennyiben ez megtörténik, ország-világ előtt bebizonyosodik, hogy itt a hatalom tobzódásáról és az egyéni ambíciók közpénzen történő megörökítéséről, hamisságról van szó! És, ha így van, akkor az annyit is ér!
Az új csepeli címernek titulált munka nem csepeli. Azért, mert sem a régi, sem az új településnek nem felel meg. Tradícióit, csak erőltetett, mondvacsinált gondolatokra alapozza. Semmihez nincs kötődése, senkihez nincs köze, ezért senkit nem érdekel!
Egy munka csupán, - ami valószínűleg befektetett energiát ugyan tartalmaz - de lelke nincs!
Azért, mert lelket és hitelességet csak az itt lakók adhatnának neki.
Nem adnak, mert nem méltatják figyelemre. Idegen, közömbös a számukra, és ennél megvetőbb kritikával nem is illethetnék, sem a művet, sem létrehozóit.
Augusztus 20-án állami kitüntetéseket is átadnak. Mivel azonban az ünnepnek nincs társadalmi kapaszkodója, olyanokat, amilyeneket; és olyanoknak, amilyeneknek! (ahogy, láttuk)
Csepelen is ez a helyzet. A díszpolgári cím adományozásánál olyan személyeket is megjelölnek és kitüntetnek, akiknek semmi, vagy igen kevés köze volt Csepelhez. Ezzel bizonygathatják jóságukat meg a hatalmukat a ma politikai dominanciával rendelkezők. De óriási erkölcsi károkat okoznak!
Azért, mert azok az emberek érzik degradálva magukat, akik korábban, vagy akár mostanában azért kaptak díszpolgári címet, mert kimagaslóan szolgáltak a település fejlődése, tradícióinak megőrzése érdekében. Őket sértik a Csepelhez nem kötődő, csak a mai vezetés politikai rokonszenvét élvező hozzánk nem kötődő, velünk nem élő (szerviensek) megjelenése. Tévedés azt hinni, hogy csak a baloldali kitüntetettek vannak megbántva. A jobboldali érzelműeket ép úgy lekezeli ez a módszer, mint akármelyik más nézetet valókat. Az embert bántja ez a viselkedés!
Az erőszakos utcanév-változásokról, mint a kurzus kétségbeesett identitáskereséséről, már korábban kifejtettem elmarasztaló véleményemet. Ígéretet tettem, hogy erről többé nem szólok. Most is csupán annyiban teszek kivételt, hogy megemlítem ebben a körben, hogy milyen méltánytalan és ünneprontó folyamat, amit Csepelen végeztek.
A revíziós emlékmű és országzászló, mint felkiáltójel teszi ki az írásjelet azoknak a lelketlen döntéseknek a végére, melyeket ez a két éve regnáló vezetés tett, Csepelen.
A revízió emlékére országzászlót Csepelen!
Ez az elképzelés aztán teljesen ellentétes a Szent Istvánhoz kapcsolható gondolatoktól, de ellentétes az európai olvasztótégelyként évtizedeken át működő Csepellel, "csepeli eszmével" is!
Ebben az országban ahol közel százezer ember erőszakos halálához, az ország anyagi, erkölcsi összeroppanásához és területeinek további csonkításához vezetett a revíziós gondolat.
A revízió, amelyik Csepelen sok ezer ember halálát, a kenyeret adó gyárak tönkretételét, az üzemeltető tulajdonos menekülését kikényszerítő, és az itt élők mérhetetlen szenvedését okozó ordas eszmét testesítette meg.
A revízió jegyében és a felsőbbrendűség hamis tudatában leledző, úri Magyarország konzervatív vezetői háborút kezdeményeztek és vereségbe, a frontok golyózáporába, a megsemmisítő táborok mészárszékeire és a bombák pusztításába hajszolták a népüket. Bombák szaggatták a testeket és a jószágokat. "A bombatámadásokat szenvedett község és az ipartelepek jelentős része romokban hevert. A Szent Imre téren az ég felé meredtek a kiégett templom falai. Összeomlott a templom szomszédságában a Horthy-rendszer legfontosabb célkitűzését, a határrevíziót jelképező országzászló." Írja Bolla Dezső helytörténész, Csepel díszpolgára a Csepel története című munkájában. Ezt az emlékművet építette újjá (nekünk) a Fidesz, és annak csepeli helytartói!
Bárhogy is alakuljon a sorsom, azt azért leszögezem, hogy többségben vagyunk olyanok, akik ezeket a tárgyakat és eszméket nem szívleljük, és nem is tűrjük a környezetünkben!
Ma még ránk kényszerítheti a hatalom a bűnös esztétikáját, de az idejük fogy.
A haladás pedig olyan erős, hogy azokat avítt dolgokkal, lelketlen ideológiai szájbűzt árasztó elemekkel megállítani nem lehet még akkor sem, ha kőből, ércből, fából készítenek ékeket hozzá.
A főterünket elrontották! A szégyen emlékműve pöffeszkedik terebélyesen. Elnyomták a templom dominanciáját, kitakarták a szökőkutat és lerontották a közelben lévő; első, a második világháborús és ötvenhatos emlékművek emelkedettségét is.
Reméljük, hogy találunk majd helyet arra, ahol a többség méltósággal emlékezhessen múltjára Csepelen, fajra, korra, vallásra való hovatartozás nélkül.
Szabadon!
Mindenki arra, amire a szíve szeretete vezérli és nem arra, amit ordas eszmék gyűlölködve rákényszerítenek. Mert vannak írott és íratlan gondolatok, melyek kimondják, hogy egymás ellen, emberi közösségek, népek ellen gyűlöletet kelteni nem szabad!
Erről szólhatna a ma új tartalmat kereső Augusztus huszadikánk. És erre nem tudott megfelelni a csepeli vezetés azért, mert nem érti!
Azt is remélem, hogy lesznek lelkiismeretes emberek, közszolgák, akik a régi emlékeket, alkotásokat és értékeket megőrzik, és egy új kor hajnalán átadják jogos tulajdonosainak. Azért, hogy visszaállíthassuk Csepelt régi jussába. Legfőképpen azért, hogy méltón ünnepelhessük majd eredményeinket, áldozatainkat, munkánkat és kenyerünket, augusztus huszadikán (is)!
Eredetiben: HORVÁTH GYULA blogja
