A hétvégén nagy reményekkel kecsegtető rendezvény volt Csepelen - írja blogjában Horváth Gyula. A kerületi hírportálok értékelése szerint, nagy sikerrel bonyolították le az első Csepeli Októberfesztet.
További fotók rendezvényről a Csepel Galériától ITT LÁTHATÓK
Horváth Gyula így folytatja élményei felidézését:
Találónak és egyben hívogatónak találtam a megnevezést. Kissé csalódott, csak attól lettem, hogy a világon ennek a kifejezésnek az emlegetése esetén a mértéktelen és nagymértékű sörivás jut az ember eszébe. A csepeli rendezvény azonban elsősorban mégsem a "maláta bambi" élvezetére, hanem a német kisebbség kulturális tevékenységének bemutatására tette a hangsúlyt, ami dicséretes. Ezt is csupán azért vetettem közbe, mert a mai politikai helyzetben, már igen érzékennyé váltam azokra a dolgokra, amik nem egészen arról szólnak, nem egészen azt a fogalmat takarják, amit az élet hozzá társított.
Szombaton kilátogattam erre a népünnepélyre magam is. Kocsival mentem, ezért a sörről és a többi alkoholos kínálatról nem szerezhettem semmilyen értékelhető befolyást. Láttam, hogy van, és azt is tapasztaltam, hogy az emberek örömmel fogyasztják. Ezzel aztán az empirikus vizsgálódásom be is fejeződött (sajnos) sör ügyben. A sörfesztiválhoz méltó hangulat viszont még a korábbinál is közlékenyebbé, kedvesebbé tette az embereket.
A találkozás öröme után, azonnal panaszos szavakat hallottam az élet nehézségeiről. Alacsony jövedelmek, magas árak, munkanélküliség, betegség, majd az átgondolatlan útfelbontások, rossz buszok voltak a panaszok fő sodrában. A rendőrség, pedig a Rákóczi Kert előtt, a Széchenyi úton végzett demonstratív jármű ellenőrzéseket, szondázással egybekötve. A Rákóczi kertbe kitelepült árusok, ugyanazt a képet alkották, mint a korábbi években, csak a vásárlók voltak kevesebben.
A csepeli német kisebbség által szervezett esemény méltó volt a híréhez. Ez a szervezet, hosszú évek óta bizonyította, hogy rendezvényeit, hozzáértéssel, szakértelemmel és igen lelkiismeretes önkéntes munkával végzi. Vezetői és tagjai, mindig magasra állítják a mércét, amikor rendezvény szervezésébe kezdenek. Tudják, hogy a lakosság széles spektrumát kéne egy ilyen eseménnyel jó hangulatba hozni és mégis tartalmas élményekkel ellátni. Már elmondva is nehéz ez a feladat, nem hogy végrehajtva.
A Csepeli Német Nemzetiségi Önkormányzatnak mégis, megint sikerült ezt a célt elérni.
A kilátogatók, válogathattak a jó falatokból, és a színes programokból. Ennek megfelelően gyerekek és felnőttek egyaránt találtak érdekességet maguknak. Kinek az ugráló vár, kinek a póni lovaglás volt a szórakozás. A színpadon zenekarok, táncosok és más előadók váltogatták egymást "német pontossággal".
A legfontosabb dolognak mégis azt tartottam, hogy a szórakoztatás és a jó hangulat állandó fenntartása mellett, a szervezők igen nagy figyelmet fordítottak, a német kisebbség kultúrájára, a kisebbségi önkormányzat nevelő és hagyományőrző programjainak bemutatására. Arra a tevékenységre, melyet a gyermekek nevelésében, kulturális fejlődésének elősegítésében és egyéniségük tartalmas kibontakozásának irányításában kifejtenek.
Nem dolgoznak egyedül. Barátságba vannak minden hasonló célokat dédelgető kerületi, és azon túli szervezettel is. Ez a színpadon is megmutatkozott. A különböző, hagyományőrző együttesek mellet fellépett a Csepeli Auth Henrik Fúvószenekar is. Talán az egyik legsikeresebb produkcióval állt a közönség elé. Műsorukat is a helynek és a hangulatnak megfelelően válogatták össze. Egy dologból azonban nem engedtek. Ez a minőség volt.
A közönség is értékelte a műsort és egyre intenzívebb tapssal jutalmazta őket. Hamarosan a zene irányította a program-sátor hallgatóságának hangulatát. Az őszi időjárás okozta hűvöset, hamar felváltotta a zene által közvetített forróság.
Elnéztem az előttem ülő férfit és nőt. Amikor beléptem, - még a műsor előtt- az asztalra görnyedt, az emberek elől elbújni akaró, a világgal haragba levő igen szerény öltözetű, elhanyagolt külsejű párt vettem észre. Azt láttam, hogy ők úgy menekültek csak ide. Menekültek és megpihennek ezen a védett helyen. Ahol fedél van, meg zeneszót ígérnek, talán egy kis ételt és megértést is találnak az embereknél.
Amikor azonban Péntek János karmester vezényletére megszólaltak a fúvósok, látszott, ahogy az élet visszatér a lelkükbe. Először, csak a fejüket emelték fel. Később, már mosolyogtak és szót váltottak egymással. Egy idő után. kezdték jól érezni magukat és dobolták az ütemet, verték a taktust. Nevettek és tapsoltak. Örültek! A nő megfakult haját, a régi (ifjúkori) mozdulattal vágta hátra és kedvesen és bátran mosolygott fogatlan arcával a közönségre. Felszabadultan nézett társára. Látszott rajtuk, hogy a fúvósok által keltett csoda repítette őket abba a világba, amelyikbe szívesen élnének. Szépnek, egészségesnek és büszkének érezték magukat. A műsor végén egymásba karolva, egyenes tartással távoztak. Kaptak valamit ezen a rendezvényen, amitől újra, megint emberek lehettek.
Ők nem mondták, de én mondom: Köszönjük!
Eredetiben: Horváth Gyula blogja
