A 21. kerületi Hírhatár megemlékezése: A Csepeli Munkásotthonban Tamási Lajos Olvasó Munkás Klub november 13-án mutata be a 2012-es Tűzőrzők című antológiáját. Száz évvel Petőfi után született, 1923. január 1-én és húsz évvel ezelőtt, 1992. november 26.-án hunyt el Tamási Lajos költő-újságíró. Az ő általa alapított és később az ő nevét felvett csepeli Olvasó Munkás Klub pedig fél évszázados múltra tekint vissza.
A Csepel Vas- és Fémművek munkásotthonában 1960/61-ben kezdett szerveződni a Csepel újság Olvasó Munkás című irodalmi mellékletének akkori szerkesztője Tamási Lajos körül egy kis szellemi kör az érdeklődő, olvasó-írogató munkásokból, újságírókból. A Vasmű XXI. kerületi Rákóczi úti könyvtárában - meglehetősen elhanyagolt környezetben, inkább akadékoskodó, semmint támogató vezetőkkel szüntelen vitázva - tartotta rendszeres megbeszéléseit a melléklet szerkesztésében közreműködő gárda; s az érdekeltek minden héten kíváncsi izgalommal lesték, ki/k/nek a műve került be a lapba? Mert "az Olvasó Munkás mellékletben megjelenni óriási dicsőség volt, de előtte biz' pokolra kellett érte szállni - idézi fel eme izgalmas éveket az egyik ottani könyvtáros.
- Vérrel és verítékkel összehordott írásainkat Tamási ízekre szedte, rámutatott fogyatékosságainkra, nem kerülte el figyelmét egyetlen suta mondat, pontatlan szókapcsolat sem. Éles szemmel vette észre ugyanakkor a tehetség legpislákolóbb jeleit is. Minden egyes szám a remekmű-alkotás igényével készült, közös munkával, lázas izgalomban. A szava szent volt számunkra, lubickoltunk szűken mért dicséreteiben, és ha megkívánta, javítottunk, újrafogalmaztunk... Fizikai munkások képezték a derékhadát ennek a kis csoportnak /.../ az egymás segítése és becsülése íratlan alaptörvényünk volt" (Meiszner Tamásné)
A melléklet körül szerveződő viszonylag állandó gárdából aztán megalakult az Olvasó Munkás Klub (továbbiakban: OMK - a Csepel Művek Munkásotthon jóváhagyásával és a SzOT támogatásával). Az alapító tagok közt voltak fiatalabb és idősebb, tapasztalt munkások, s a mintegy 30-35 fős "törzsgárda" - amely némileg fluktuált: többen elmentek, helyettük újak jöttek - több mint három évtizeden át, jóban-rosszban kitartva, minden kedden megtisztelte jelenlétével a klubot, amely a hetvenes években már a Csepel Művek újonnan épült, tágas és szép munkásotthonában tartotta foglalkozásait.
Az OMK kibővített vitaestjeire, esetenként a munkásotthon színháztermében rendezett író-olvasó találkozókra gyakorta hívtak meg vendégelőadókat: a szellemi és társadalmi élet kiválóságait, akiknek példájából s szavaiból erőt meríthettek saját útkeresésükhöz. E rendezvények előkészítését, lebonyolítását a klub tagjai szinte személyes ügyüknek érezték; előre "felkészültek" az előadó munkásságából, szakterületének ismert eredményeiből, s kérdéseikkel, egyéni véleményük nyilvánításával hozzájárultak ahhoz, hogy a vendégek otthonosan érezzék magukat körükben, s mint jó ismerőseikhez, máskor is eljöjjenek hozzájuk. A klub naplójában mindegyikük otthagyta kézjegyét s köszönetnyilvánító sorait. Többnyire fényképes beszámolók is készültek az estekről.
Az író - olvasó találkozók keretében folyó, a művészet emberformáló hatását kiaknázó szellemi nevelést a helyi állami- és párt-vezetők sokszor gyanakvással kezelték, sőt, gáncsolni próbálták (az ő "ember-eszményük" ugyanis a mindent elfogadó "alattvaló" volt, aki nem kíván kitekinteni sorsa kereteiből). Olykor politikailag is "veszélyes"-nek tartották a "tűrt" kategóriába szorított írók "lázító" jelenlétét; de Tamási Lajos szellemi tekintélye akkora volt, hogy semmit nem tehettek ellene. Sőt, az OMK vezetése azt is kivívta, hogy antológiákban, majd 1973-tól kezdve műhelyfüzetek formájában napvilágot lássanak a klubtagok önkifejező írásai (a műhelyfüzetekről a későbbiekben még szó esik). Minden kötet megjelenését baráti vita követi, amelyen ki-ki nyíltan elmond/hat/ja véleményét. Így a 70/80-as éveket a klub virágkorának tekinthetjük.
Az antológiák (Ember és munka, 1967; Szembesítés, 1970; Minden kedden, 1981; Bukj föl az árból, 1981; Együtt, 1985; Kibontott zászló, 1987) színvonala mindenképp megüti, sőt talán meg is haladja az ilyen jellegű kiadványok szokásos átlagát; sőt, egyikük - másikuk országos szinten is jelentősnek mondható. Nemcsak az olvasó - írogató munkások kapnak bennük bemutatkozási lehetőséget, hanem a klub színes, gazdag mindennapi életébe, vitáiba is bepillanthatunk általuk.
1983-ban Tamási Lajost nyugdíjazzák. Ez alkalomból, 60. születésnapjára az OMK kiadja válogatott verseit (Születésnapomra), benne a pályatársak, barátok és a csepeli kör köszöntő írásaival. A bevezető sorokban a klubtagok leszögezik: "Az OMK két évtizedes működése alatt ő annyit tett értünk, a munkások művelődéséért, mint rajta kívül senki más. Igazán csak mi tudjuk megmondani, hogy a bennünk lappangó közösségi kultúra iránti igény felébresztésétől milyen és mekkora utat kellett bejárnunk addig, amíg elmondhattuk magunkról: vitaképes, cselekvő és gondolkodó közösséggé váltunk. Olyan emberekké, akik már nem elégszünk meg azzal, hogy csak termelő munkánkkal alakítsuk a társadalmat.".
1988-ban kezdetét vette az a folyamat, amelyet "rendszerváltás"-ként tart számon a történelmi tudat. Csakhogy a változás nem egészen azt hozta, amit a nemzet, a nép remélt tőle - az életkeretek felbomlottak, százezrek kerültek az utcára; az ellehetetlenült gazdasági viszonyok közepette többé álmodni sem lehetett már a "demokratikus" társadalmi rend kialakításáról, s a kultúra ügye egészében "ebek harmincadjára" jutott. "Munkásművelődés"-ről már rég nem esik szó, sem a munkásság emberi emancipációjáról - legfeljebb a szakma-tanulás anyagi hasznáról. A megváltozott világ megváltozott körülményei között tehát az OMK is elvesztette funkcióját. A minden-keddi összejövetelek látszatra továbbra is a régiek voltak; de anyagi bázis híján műhelyfüzetek is már csak elvétve jelentek meg.
1989-ben Halász Imre - egyik törzstag - vette át a klub irányítását. Az ő és néhány más törzstag (Benke László, Nagy Ferenc, Pap Sándor, Sárközy Vendel, Szentpéteri Zsigmond stb.) kezdeményezésére Tamási Lajos halála után (1992. nov.) a klub felvette az ő nevét, s minden kedd este egy Tamási-vers elszavalásával kezdték a beszélgetéseket. De a szellemi összefogó - erjesztő - nevelő munka nélküle természetesen már nem lehetett olyan, mint azelőtt; hisz maga a munkásotthon is átalakult, s a Csepel Művek összeomlásával értelmét vesztette az "olvasó munkás" fogalma is. A legidősebbek lassan elfáradtak - elmaradoztak, ki meghalt, ki betegséggel küszködött; a fiatalabbak szétszóródtak - ki a politikába, ki az alkoholba, ki a megélhetés utáni hajszába vetette bele magát. Az ezredvégre a klub inkább már csupán néhány régi tag nosztalgiázó egyesülete lett. Halász Imre 2003-ban betegsége miatt visszavonult. A régi tagok azonban mégis összefogtak a klub "megmentésére": Szántai Sándor és felesége, Stancsics Erzsébet vállalták, hogy újraélesztik hagyományait; megpróbálják a megváltozott körülmények között s természetesen megváltozott funkcióval újjászervezni a klub feladatkörét.
Az ő szervező munkájuk nyomán ismét megélénkült a klubélet: a kéthetente tartott kedd esti összejövetelekre mintegy huszan-harmincan járnak rendszeresen, fiatalok és idősek ("régiek" és "újak" vegyesen). A folytonosságot az biztosítja, hogy az esteket egy-egy Tamási-verssel vezetik be (továbbra is); majd ez után hol a klubtagok mutatkoznak be saját írásaikkal, hol pedig irodalmi, esetleg zenei rendezvényeket tartanak. A klub kétségtelenül már nem az "olvasó munkások" szellemi műhelye - inkább a közösségi, magasabb szintű társasági élet fóruma; de ma is fontos szerepet tölt be az érdeklődő, művelődni vágyó fiatalok összefogásában. Maga a munkásotthon is funkcióját vesztette, nincs lehetősége irodalmi kiadványok szponzorálására; ennek ellenére azonban - pályázatok kiírásával, kiállítások szervezésével stb. - igyekszik a tehetségeket felkarolni és pályájukon segíteni. Különböző irodalmi körökből, az ország minden részéből eljárnak ide az alkotók (írók-költők-előadóművészek stb.), jórészt a Sztancsics-Szántai házaspár tágas ismeretségi körének köszönhetően. Így a klubéletre továbbra sem a "bezárkózás", sokkal inkább a szellemi nyitódás jellemző. A Tamási Lajos Klub az ezredforduló megváltozott viszonyai között is fontos "közművelődési" fórum maradt, amely a társasági-társadalmi élet igényesebb "szórakozási" alkalmait is kínálja.
Forrás: 21. kerületi hírhatár, mek.oszk.hu – G. Komoróczy Emőke írása: A szellemi nevelés fórumai
