CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Téli Rózsás forradalom: tényleg meghátrált a kormány vagy cselezett?

2012. december 17. 00:04 - csú

Elég volt-diáktüntetés-333.pngMiközben Orbán Viktor videoüzenetben,  kormányának tagjai pedig sajtótájékoztató keretében bombázzák a diákokat  az egy héttel ezelőttihez képest homlok egyenest ellenkező - a felvételi keretszámokat és a tandíjat most éppen eltörlő  - javaslatokkal, a diákok folytatják demonstrációikat.

A Hallgatói Önkormányzatok Országos Közössége (HÖOK) szerint még nagyobb lett a bizonytalanság a felsőoktatási rendszerben, Giró-Szász András és Balog Zoltán sajtótájékoztatón elhangzottak pedig ellentmondanak mindannak, amit a kormány az utóbbi időben kommunikál. Balog Zoltán bejelentette, hogy a tanulmányi költségek, állami fedezetéért cserébe azt várja el a kormány a diákoktól, hogy szerezzenek diplomát, és nyilvánítsák ki szándékukat, hogy utána Magyarországon akarnak dolgozni. Az emberi erőforrás miniszter közölte, először a hallgatókkal akarnak egyeztetni. Ezért a tervezettnél egy nappal előbb, már hétfőn tárgyalna a HÖOK-kal a felsőoktatás átalakításáról, amelyről a szerdai kormányülésen várhatók végleges döntések. A HÖOK elnökségi tagja szerint azonban irreális, hogy a holnapi találkozóra elmenjenek, hiszen előzőleg semmiféle hatástanulmányt nem kaptak, így nem tudják, hogy pontosan miről lehetne tárgyalni. Kiss Dávid azt mondta, még nagyobb lett a bizonytalanság a felsőoktatási rendszerben, a vasárnapi sajtótájékoztatón elhangzottak pedig ellentmondanak mindannak, amit a kormány az utóbbi időben kommunikál.

A HÖOK-nál radikálisabb Hallgatói Hálózat véleménye most megegyezik a társ-diákszervezetével: "A tegnapi Orbán-videó, majd Giró-Szász András és Balog Zoltán mai sajtótájékoztatója után biztosra vehetjük, hogy a kormány csak ártani tud a felsőoktatásnak. Nem hisszük el, hogy van koncepciója, hiszen múlt héten még az előzőt védte - áll a Hallgatói Hálózat közleményében. Így folytatják:

"A diákok nem csak a drasztikusan csökkentett keretszámok ellen, hanem a döntéshozatal átláthatatlansága, az igazságtalan, röghöz kötésen, az egyetemek kivéreztetésén alapuló, szociálisan vállalhatatlan rendelkezések ellen tiltakoznak.

A keretszámok eltörlése - bármit is jelentsen ez, nem oldja meg a rendszer problémáit. A diákok Magyarországhoz kötése pedig továbbra is elfogadhatatlan, alapvető jogokat sértő feltétel. Ilyen horderejű döntéseket csak diktatúrában szokás egyik napról a másikra meghozni. 

Követeljük, hogy a kormány idén térjen vissza a 2011-es rendszerhez, és csak a következő tanévben, a hallgatók által elfogadott 6 pont alapján, valós és nyílt konzultációt követően fogjon hozzá az átalakításokhoz!" 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr464969087

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása