Hatvanhét évvel ezelőtt, a II. világháború befejezése után néhány hónappal, a náci pusztításra korabeli válaszként született potsdami egyezmény alapján 1946. január 19-én kezdődött meg a magyarországi németek kitelepítése. Országszerte és Csepelen is megemlékeztek a családok ezreinek életét feldúló eseményekről. Dobák István, az MSZP önkormányzati képviselője (képünkön középen) a csepelimszp.hu című hírportálon írásában összefoglalta a tragikus történéseket, azok következményeit, és az emléknap, valamint az emlékezés jelentőségét:
A magyar kormány úgy tekintett a németek kitelepítésére, amely a világháború utáni Magyarország összes kül- és belpolitikai gondját enyhítheti. A hazai németek ingatlanaival kívánta a földnélküli magyar lakosság föld éhségét csillapítani. A szomszédos országokban már folyt a magyarság üldözése, a kollektív bűnösség elve, pl. a mai létező benesi dekrétumok alapján. A magyar kormánynak német ingatlanokra volt szüksége, hogy a Csehszlovákiából, Romániából és Jugoszláviából tömegesen érkező magyar menekülteket le tudja telepíteni. Abban is reménykedett, hogy ha a győztesekkel elfogadtatja a hazai német lakosság kollektív bűnösségét, Magyarországot saját német lakossága áldozatának tüntetheti fel. Evvel próbálta Magyarországot kivezetni a nemzetközi elszigeteltségből. A győztes nagyhatalmak a potsdami konferencián a magyarországi németek kitelepítését, együtt tárgyalták a Csehszlovákiából, illetve Lengyelországból kitelepítendő németekével. A megállapodás XIII. cikkelye alapján a magyar kormány engedélyt kapott arra, hogy a hazai német lakosságot vagy annak részeit úgymond "rendezetten, humánus módon" Németországba telepítse ki. Az engedélyhez novemberben csatolt keretszám, 4-500 ezer fő lehetővé tette a hazai németség, akár teljes kitelepítését is, ugyanis hazánkban akkor becsült adatok szerint legfeljebb 380 ezer főnyi német nemzetiségű személy élt. Viszont nem kapott a magyar kormány irányelveket arra, milyen jogi-bűnösségi kategóriák szerint jelölje ki a kitelepítendőket.
A kitelepítés lebonyolítására felállított Népgondozó Hivatal adatai szerint a magyar kormány 1946 és 1948 között legalább 185 ezer német nemzetiségit fosztott meg állampolgárságától, valamint teljes ingó és ingatlan vagyonától, s telepített ki az éhező és romokban heverő Németországba: 1946 és 1947 közt kb. 135 ezer főt az USA által megszállt övezetbe, majd 1948 végéig még kb. 50 ezer főt a Szovjetunió által megszállt övezetbe. Tóth Ágnes történész adatai szerint összesen mintegy 248 600 kataszter hold föld került a magyarországi németektől a magyar állam tulajdonába. Ugyanő azt írja, 1941-ben a magyarországi németeknek összesen kb. 60 400 háza volt. Ebből 1945 és 1948 közt 44 750 ingatlant (azaz 74,1%-ot) vett el tőlük a magyar állam.
Az elűzetésük érthetetlen volt számukra, és azt sem tudták, hogy büntetésük alapját hogyan képezheti a nemzeti hovatartozásuk. Nem csoda, hogy saját sorsukat sokan a zsidókéval állították párhuzamba. A kitelepített „svábság" azonban Németországban is megbélyegzést jelentett. „Ezek ott kint úgy néztek ránk, hogy mi valami gazemberséget csináltunk Magyarországon, és azért lettünk kitelepítve."–mondta az egyik kitelepített. A beilleszkedésüket ezért nehezítette a bizalmatlanság, valamint a kiszolgáltatottság, amit elsősorban a hely- és nyelvismeret hiánya okozott, mert a magyarországi németek a német nyelv tájnyelvi változatát beszélik. Az országban maradt mintegy 230 ezer német nemzetiségű személy nagy részét pedig megfosztották vagyonától, politikai jogaitól, a munkavállalás és a lakóhely megválasztásának szabadságától. Az első szerelvények 1946. január 19-én indultak Budaörsről, a cél pedig – ekkor még – Németország nyugati megszállási övezete volt.
