Budapest-Tabán Alexandriai Szent Katalin Plébánia templomában mintegy félezer egykori tanítvány és kolléga jelenlétében vettek végső búcsút Hegyi Balázs magyar – latin szakos tanártól, a Jedlik Ányos Gimnázium méltán megbecsült és híres tanárától. A gyászmise résztvevője volt a Tanár Úr fia, ifjú Hegyi Balázs plébános. Az iskola nevében Zanati Béla egykori és Bese Benő jelenlegi igazgató, a tanítványok nevében pedig dr. Cserhalmi Zsuzsa és Kejha Tibor búcsúzott.
Zanati Béla így idézte fel Hegyi Balázs emlékét:
Megrendülten állunk Hegyi Balázs tanár úr ravatalánál. Tőle búcsúzunk, aki annyi kedves kollégánk sírjánál mondta el helyettünk is az elköszönés méltó szavait.
A Jedlik Ányos Gimnázium szinte egész történetének tanúja és egyben meghatározó személyisége volt. 1954-ben, a gimnázium fennállásának 9. esztendejében került a Jedlikbe, éppen 59 évvel ezelőtt. Ismerte a régi nagyokat és közvetítette a régi értékeket. Hegyi Balázs kitűnő tanár és lelkes osztályfőnök volt, a nevelésről így vélekedett: „Ebben az indító „sugallatot” a család légköre adja meg, de néhány tanulótárs, az osztályközösség, az osztályfőnök, a tanári kar, a sok közös élmény, az egész iskola szelleme titokzatos vagy nagyon is látványos formában hat – lelki, szellemi és testi szempontból egyaránt.”
Azt hiszem, ebben az egy mondatban egész pályájának lényege benne van.
Közös munkánk 1979-ben kezdődött, természetesen egyetértettünk abban, hogy - az egyéni tanári teljesítményen túl - az iskolai nevelés hatékonyságát nagyban segíti a színes iskolai program és a normális tantestületi egység. Abban az időben egyetérteni sem volt mindig könnyű, a megvalósítás meg még nehezebb. Hegyi tanár úr természetes optimizmussal dolgozott. Csak néhány példát említek: Kulcsszerepe volt az alapító bencés tanárokkal való kapcsolat kialakításában, ápolásában, az akkor még élő elődök meglátogatásában. Több tucat tanári kirándulás programját úgy szervezte meg, hogy a kollégáknak kiosztotta az adott helyhez illő verseket és tudnivalókat. Büszke vagyok arra, hogy én is kaptam tőle feladatot, néha épp a „kritikus” helyszíneken. Minden iskolai rendezvényt fontosnak tartott, ha nem ő szervezte, akkor részvételével adott annak hangsúlyt.
Nem csak az iskola - a tanulók, a szülők és a kollégák – tisztelték, de része volt hivatalos elismerésben is. (Többek között megkapta: 1974-ben az Oktatásügy Kiváló Dolgozója címet. 92-ben Csepeli Gyermekekért kitüntetést, 94-ben a Németh László – díjat, 98-ban pedig a Csepelért díjat.)
Most egy idézettel folytatom: ”S ha a nehéz idők embereiről és ügyeiről beszéltél, gondosan kerülted, hogy a nyilvánvaló igazságtalanságok fölött pálcát törj, minden rossz intézkedésre tudtál mentséget felhozni – szem előtt tartva Mestered intelmét.” Ez Rád is vonatkozik Balázs, bár éppen Te mondtad ezeket a szavakat Pannonhalmán, 1986-ban iskolánk alapító igazgatójának, Vályi Hugónak a temetésén. Ide kívánkozik ez a gondolat, mert Te is így cselekedtél. Mert többre tartottad az iskola és a nevelés ügyét, mint győzni egy köznapi vitában.
Kedves Balázs! Amit életedben sosem tettél volna, haláloddal megcsaltál bennünket. Azt ígérted, hogy 120 évig élsz, és mi ezt reméltük. Reméltük, hívhatunk: „Ülj le közénk és mesélj. Mondd el, mit szoktál, bár mi nem feledjük”. Képeket (ahogy tréfásan mondtad: diákokat) vetítünk, felidézzük a régi időket és elmondod újra, hogy milyen a jó iskola, milyen egy igazi szellemi műhely.
De elmondtad, gondolván:„akinek van füle a hallásra, hallja”.
Az utódokon múlik, hogy olvassák-e az arany betűket, melyekkel neved a Jedlik Ányos Gimnázium történetébe került.
Nyugodj békében!
