Újsághír a Népszavából: „Ezer millió forintot tapsolhat el a kormány az I. világháború emlékezetére. A kormányhatározat a nemzetgazdasági miniszternek előírja, hogy – legfeljebb egymilliárd forint erejéig – gondoskodjon a centenáriumi keretprogram-tervben meghatározott programok előkészítési, tervezési, szervezési és lebonyolítási munkáihoz szükséges források biztosításához, ...arra, hogy 2013 és 2020 között meghatározott megemlékezéseket tartsanak....165 millió forintot átcsoportosítottak a rendezvénysorozatot előkészítő programiroda működésére és az ahhoz szükséges eszközbeszerzésekre".
Csepelnek már van I. világháborús emlékműve (képünkön). Még 1929. március 15-én „Csepel Község elesett hőseinek emlékére emelte a község közönsége". Az emlékművet 2004-ben „a csepeli lakosok, iparosok és Budapest-Csepel Önkormányzata" felújíttatta. Talapzatának három oldalán 163 hősi halált halt csepeli lakos neve olvasható.
Méltó megemlékezés a világégés csepeli áldozatairól. De az ország több községében, városában is emlékmű őrzi az elesettek emlékét. Az internetem majd 110 olyan települést találtam, ahol szoborral, szobor-kompozícióval emlékeznek a háború áldozataira. Valószínűleg ennél jóval több település emlékezik ma is valamilyen formában, például temetőkben lévő emlékoszlopokkal, emléktáblákkal a szörnyű pusztítás áldozataira. Sok-sok ezer család ma is, és még hosszú ideig őrzi az I. világháború csatáiban elesett nagypapa, testvér, férj, fiú, rokon emlékét.
A doberdói, isonzói csata még sokáig emlékezésre készteti a magyarság százezreit. Emlékezésre, hiszen „a korabeli gyarmat- és érdekeltségrendszer újrafelosztásáért índúlt" igazságtalan háborúban az akkori Nagy-Magyarország lakói közül 530.965 személy halt hősi halált. A háború következményei azonban ennél súlyosabbak voltak. Mivel a későbbi vesztesek – az Osztrák-Magyar Monarchia részeként –, léptünk be a háborúba, számunkra a háború vereséggel, és fájdalmas következményével, az 1920-as trianoni békeszerződéssel ért véget. Trianonnal, amelyet a mai napig nem „dolgozott fel" a nemzet.
A kormányrendeletben a következőt olvastam: „A kormány kifejezi azon szándékát, hogy a XX. század egyik leg-fontosabb, a magyar és az egyetemes történelemnek is meghatározó, hatásaiban leg-messzebbre nyúló eseménye, az első világháború kirobbanásának 100. évfordulója alkalmából 2013 és 2020 között centenáriumi keretprogram-tervben meghatározott megemlékezések kerüljenek megszervezésre és lebonyolításra".
A rendelet nem tisztázza a megemlékezések célját, ugyanakkor számtalan, megválaszolatlan kérdést vet fel:
1) Mire akarunk hét éven keresztül emlékezni?
2) Mi a kormány célja: elősegíteni az első világháborúban való részvételünkhöz, illetve a Trianonhoz vezető utunk valós értékelését, ezáltal Trianon „lezárását", azaz a magyarság múlttal való szembenézését, vagy ismét felnyitni a sebeket, ellehetetlenítve ezzel hazánk erőinek a mozgósítását a következő évek feladatainak megoldására?
3) Része lesz-e a keretprogram-tervnek, hogy az I. világháború kirobbanása után 90 évvel, 2004-ben lett a Magyar Köztársaság tagja az Európai Uniónak, annak az Európának, amelynek sok országával szemben álltunk az első, majd a második világháború éveiben?
4) Mennyiben szolgálja majd e programsorozat annak megértetését, hogy hazánk csakis az Európai Unió tagjaként lehet végre nem vesztes, hanem sikeres ország?
5) Kit akar a kormány ezzel a programmal megnyerni? A nemzetet, az ország népét, vagy csak a trianoni békeszerződésben rögzített határok újrarajzolását, a régi Nagy-Magyarország létrehozását álmodó szélsőjobboldali erőket?
6) Miért kell egy milliárd forintos programot elindítani, a számunkra óriási veszteségeket, nemzeti tragédiát hozó világháborúra való emlékezés jegyében, ebben a gazdasági helyzetben, amikor négy millió ember él szegénységben, ebből 1,5 millióan az ún. mélyszegénységben, már 676 ezerre nőtt a munkanélküliek száma, és közel 500 ezer magyar „tántorgott ki" Európába, a megélhetés reményében?
Eddig jutottam a feltoluló, megválaszolatlan kérdések végiggondolásában. Nem remélek rá válaszokat. Sőt! Tudom, eddigi tapasztalataim alapján, hogy a válaszok csak tovább mélyítenék félelmemet. Félelmemet attól, hogy ennek az egymilliárdos tervnek sok-sok milliárdos anyagi és még nagyobb eszmei kára lehet és lesz a későbbiekben.
Már-már látom magam előtt például a csepeli polgármestert, Német Szilárdot. „A Fidesz parlamenti frakciójának a január 1-étől hatályos tízszázalékos gáz-, villamosenergia-, és távhőár-csökkentést ellenőrző és nyomon követő munkacsoport vezetőjét, röviden, az elhíresült rezsicsökkentési kommandó nagyhatalmú parancsnokát, amint sürgősségi indítványt terjeszt elő, a helyi képviselő-testület azonnal összehívott rendkívüli ülésén, a helyi megemlékezések lebonyolítására, anyagi költségeinek fedezetére. Biztos az elsők között leszünk, akik csatlakoznak a kormány kezdeményezéséhez, hiszen Csepel, pontosabban Ő, nem maradhat le a megfelelési versenyben. Gondolom – szokásához híven –, odafigyel majd a nagyjelentőségű döntés külsőségeire is. A részvevők a himnusz, majd a székely himnusz hangjai után jobbról fogadják Csepel 2011. július 18-án jóváhagyott, 2012. július 5-étől hatályos történelmi zászlóját, rövidfilmen tekinthetik meg az első világégéshez vezető utunk legfontosabb állomásait, a világháború borzalmait, majd a világháborút számunkra lezáró igazságtalan trianoni békeszerződés következményeit. Ezt követően a Polgármester Úr javas-latot tesz a centenáriumi keretprogram-tervhez kapcsolódó csepeli rendezvényekre. A testület fülkeforradalmi többsége pedig szó nélkül fogadja el a nagyszabású javaslatot. A hatalom kerekei még forognak.
Itt tartunk. A társadalmi, gazdasági válsággal küszködő Magyarországon. Időszámításunk után, 2013-ban, 99 évvel az I. világháború kirobbanása után, a XXI. században, az emberiség talán legfontosabb évtizedeinek elején.
V O X
