Csak annyit kérek/ tőled, ha érted/ ne vágj ki minden fát!/ Legalább néha-néha/ lazíts egy fél órát (Szörényi-Bródy: Ne vágj ki minden fát!) A Kossuth térből átnevezése után a Nemzet főtere lesz...

"Azt mondom, hogy mi, magyar emberek vagyunk a hibásak! Azért, mert hagyjuk! Hagyjuk, hogy bemagyarázzák, hogy a fehér az valójában fekete. Hagyjuk, hogy megmásítsák azokat az átélt élményeket, melyek az életünket jelentették! Hagyjuk, hogy ellopják a nyugdíj megtakarításainkat. Hagyjuk, hogy a világ és Európa szégyenpadjára ültessék, a világért és Európáért hosszú évszázadok alatt igen sokat tevő, és ha kell szenvedő nemzetet. Hagyjuk, hogy beleszóljanak a családok magánéletébe és a gyermekek nevelésébe. Hagyjuk, hogy az ő értéktelenségük legyen a mérce hazafiságban, emberszeretetben, vallásban, művészetben. Hagyjuk, hogy a félelem és a megosztottság uralkodjon az emberek között. Hagyjuk, hogy a dolgozókat megalázzák, kirúgják, földönfutóvá tegyék...Hagyjuk, hogy kivágják apáink fáit, eltakarítsák nemzetünk költőjét és szétrombolják ifjúságunk és a köztársaságunk terét! A nemzet lelkébe tapos az, aki így feldúlja egy társadalom életét." Ezek csupán kiragadott részletek Horváth Gyula most következő írásából. Az Irtás a téren című  teljes publicisztikát közreadjuk:

Egy csomó ereje teljében lévő fát vágtak ki a Magyar Országház előtti Kossuth téren.

Ezekre a fákra leginkább a kormányból a környezetvédelemért felelős államtitkárnak kellett volna vigyáznia. Mi Csepeliek tudjuk, hogy Illés Zoltán milyen hatékonyan tud fellépni, ha meg kell akadályozni valamit. Még az előző önkormányzati ciklusban nálunk vitézkedett.

Talán többen emlékeznek rá, hogy néhány mai Fideszes önkormányzati vezető társaságában hogyan hisztiztek, az Akácfa utcai kocsi mosó megépítésénél. Az akkori beruházás azért tervezték, hogy a lakótelepi autósoknak legyen olyan helyük, ahol a környezet károsítása nélkül tudják a járműveiket megtisztítani.

Az elmúlt évek gyakorlata azt mutatja, hogy az egyik legnépszerűbb és leghasznosabb beruházását hajtotta végre az akkori önkormányzat. Mégis repkedtek az igaztalan érvek a fák, bokrok kipusztításának és a természet megkárosításának okán. Fő aggódó Illés Zoltán volt.

Hamar rátaláltak, és leleplező módon rámutattak az akkori vezetők felelőtlenségére. Úgy látszik, hogy igaz a régi magyar közmondás: "más szemében a szálkát is észreveszik, de a magukéban a gerendát sem." Illés Zoltán hülyét tettetve arról értekezett, hogy a Kossuth téri 50 éves fák nem is voltak őshonosak.

Tagbaszakadt érvelése szerint azért nem, mert "nem a parlament megépítése előttiek, hanem, azt követően telepítették őket oda". Mint az összes védett fasort, arborétumot és kertet, amikre oly büszkék vagyunk ország szerte: de ezt már én teszem csak hozzá.

Azt gondolom, hogy ezt a citromdíjas bölcsességet az államtitkár egy percre sem gondolta komolyan. Nem hiszem, hogy túlértékelem az államtitkár szakmai elkötelezettségét, politikai rátermettségét, de mégis az sejlik fel bennem, hogy félrevezeti mindazokat, akik csak felületesen figyelik szavait. Az államtitkár, a kormányban és hivatalok állományában szereplő Fideszes többség, először pártkatona. Meg másodszor is az, sőt harmadszor is az! Aztán tíz perc szünet, és csak ezt követően jöhet szóba valami más. Az igazság, a sorban csak jóval ezek után következhet, valahol a vége felé.

Nem is lenne érdemes az ilyen emberek kicsinységével foglalkozni, ha egyedi esetet látnánk.

Az a baj, hogy ez az általános.

Azt se mondom, hogy ők a hibásak!

Azt mondom, hogy mi, magyar emberek vagyunk a hibásak!

Azért, mert hagyjuk!

Hagyjuk, hogy bemagyarázzák, hogy a fehér az valójában fekete.

Hagyjuk, hogy megmásítsák azokat az átélt élményeket, melyek az életünket jelentették!

Hagyjuk, hogy ellopják a nyugdíj megtakarításainkat.

Hagyjuk, hogy a világ és Európa szégyenpadjára ültessék, a világért és Európáért hosszú évszázadok alatt igen sokat tevő, és ha kell szenvedő nemzetet.

Hagyjuk, hogy beleszóljanak a családok magánéletébe és a gyermekek nevelésébe.

Hagyjuk, hogy az ő értéktelenségük legyen a mérce hazafiságban, emberszeretetben, vallásban, művészetben.

Hagyjuk, hogy a félelem és a megosztottság uralkodjon az emberek között.

Hagyjuk, hogy a dolgozókat megalázzák, kirúgják, földönfutóvá tegyék.

Hagyjuk, hogy beférkőzzenek a munkahelyekre komisszárként, hivatalba (8 általánossal, esetleg érettségivel, de mindenképpen tagkönyvvel) "szakértőként", a tantermekbe hit és erkölcstan oktatóként, és a dolgozó családokba, nincs- és muszáj-ként!

Hagyjuk, hogy kivágják apáink fáit, eltakarítsák nemzetünk költőjét és szétrombolják ifjúságunk és a köztársaságunk terét!

A nemzet lelkébe tapos az, aki így feldúlja egy társadalom életét.

Itt ugyanis nem környezetet alakítanak át, hanem nemzeti emléket szaggatnak ízekre akkor, akik fákat tépnek gyökerestől.

Nem csak a földből, inkább a szívekből!

Értékeket semmisítenek meg és normákat írnak át.

Két dolog vezérelheti ezt a nagy pusztítást. Az egyik egy már beteges hajlammá fejlődő bigott elhivatottság és küldetéstudat, a másik egy exhibicionista önimádat. (Egyik rosszabb, mint a másik!)

Az országot károsítják, a nemzetet teszik tönkre ezek a törekvések és nem lesz módunk a következő években újra az önsajnálatot eljátszani. Azt kapjuk, amit választottunk!

Nekünk kell megenni azt, amit főztünk és a gödörből is magunknak kell újra kikecmeregnünk. A barátaink sem segíthetnek. Messze lesznek, mert oda zavartuk, hajtottuk őket. Itt az ideje, hogy lásunk és a józan eszünket használjuk, mert olyan bajba keveredhetünk, amit Kölcsey a Himnusz végén vizionált.

HORVÁTH GYULA

Forrás: a szerző BLOGJA