" A demokráciában a hatalommegosztás, és nem a hatalom koncentrálása az egyik fő szabály....Számtalanszor bebizonyosodott, hogy a hamar kialakított, felületes vélemény sok mindent takart, de az igazságot, a legkevésbé..." írja Horváth Gyula, miután feleleveníti egy réges régi játék, a malmozás emlékét. Annak volt meghatározó eleme a csiki-csuki.
Egyes mai megdöbbentő társadalmi jelenségeinkről Horváth Gyulának ez a csiki-csuki jutott az eszébe, és mint látni fogjuk, nem véletlenül:
Gyermekkorom egyik kedvenc társasjátéka volt a malom. Manapság már nem nagyon látom, hogy játszanák, pedig élvezetes agytornának tartottam. A játék lerakással kezdődött, és akinek egy sorban három bábuja került, az malmot csinált és levehette ellenfele egyik bábuját. Ennek a játéknak volt egy olyan beállítási lehetősége is, amikor a játékos úgy mozoghatott a táblán, hogy a saját bábujával történő kilépés az egyik állásból, egyben egy másik nyerőállás létrehozásával is együtt járt. Ezt hívták csiki-csuki malomnak.
A csiki-csuki extraprofitot jelentett annak a játékosnak, aki a bábukat mozgatta, társával szemben, mert minden lépése nyereséget hozott a számára. Az ellenfél könnyen belátható módon nem nagyon élvezte egy ilyen állás esetén a játékot. Arra törekedett, hogy a játszma mielőbb véget érjen és ezzel az ő kudarcos vesszőfutása is befejeződjön.
Ez a gyerekjáték jutott eszembe az elmúlt napok hazai belpolitikai eseményeinek vizsgálatakor. A Zsidó Világkongresszus magyarországi ülésének megkezdése előtt elterjedt a hír, hogy a radikális szélsőjobboldali párt, egy református pap vezetésével tüntetést szervez a cionizmus ellen.
Az Országházban parázs vita kerekedett abból, hogy a kormány tehetetlenkedik, mert nem intézkedik arról, hogy a tiltakozó demonstrációt megakadályozza. A miniszterelnök, (talán a tiltakozás hatásának következtében is, de főleg a helyzetben rejlő politikai zsákmányszerzés lehetőségének üstökön ragadása miatt) a rendőrségi megengedő nyilatkozat kiadását követően, utasította a belügyminisztert, hogy tegyen meg mindent annak érdekében, hogy a Zsidó Világkongresszus incidens nélkül zavartalanul lebonyolítható legyen Budapesten. A rendőrség ennek hatására visszavonta korábbi megengedő határozatát és egy tiltó rendeletet adott ki. Az ellenzékiek, egy másik csoportja erre tiltakozásba kezdett, hogy a miniszterelnök hogyan avatkozhat bele a törvényesség intézményi folyamataiba, hogyan utasíthatja a belügyminisztert, olyan ügyekben, amikor a döntést a törvény egy más szintre, egy másik intézményhez telepítette.
Könnyen belátható, hogy a tiltakozásoknak mindkét esetben alapos okuk volt. A felsorolt érvek mindegyike megállja a helyét. Mégis nagyon faramuci helyzetet állítottak elő. Az emberek többsége, úgy vélte, hogy a demokráciában nem lehet semmit sem megoldani. Ezzel, - ki nem mondottan- annak a törekvésnek a jogosságát támogatták, amelyben a demokratikus jogok megnyirbálása helyes eljárás lenne. A Fidesz kommunikáció vegykonyhájában létrehozott, és a tehetetlen ellenzékiek által be nem látott helyzetben a keserédes vicc szerinti konklúzió érvényesült: ha van sapkája azért, ha nincs, akkor meg azért szenved vereséget az, aki intézkedik. Pedig itt ennél sokkal mélyebb és alaposabb kérdéskört kellene vizsgálni.
Nevezetesen azt, hogy a demokráciában a hatalommegosztás, és nem a hatalom koncentrálása az egyik fő szabály. Tehát amikor két ellentétesnek számító döntés születik, valójában egy és ugyanazon dolog bírálata történik meg. Ez pedig az, hogy megakadályozható legyen a hatalom koncentrációja, a döntések egy kézbe való összpontosításának rémálma, a tekintélyelv kialakulásának lehetősége!
Az, hogy ezt éppen egy olyan politikai gyakorlat hozza felszínre, aminek indító elgondolásai ellentétes hatásúak, még nem szabad, hogy elhomályosítsák a tisztánlátást. A mai magyar politikai gyakorlattal éppen az a legnagyobb baj, hogy olyan tekintélyelvű módosításokat kíván bevezetni, amik lehetővé tennék, hogy a jogállamiság objektivitásra törekvő módszerei helyett egy hierarchikus rendszerben felépített, koncentráltan, egy központból vezetett, a szubjektum befolyását magán viselő döntésrendszer épüljön ki.
Azt gondolom, hogy a példában szereplő eset is ezt mutatja.
Nagy hibája az ellenzéki viselkedésnek, hogy erre az aspektusra, nem megfelelően koncentrálja a figyelmet. Ezért fordulhat elő, hogy a kormányzó többség, ezt a hibát megragadja és a maga számára kedvező irányba ferdíti. A mi esetünkben azt jelenti, hogy úgy manőverez, hogy az emberek azt érezzék, hogy a demokráciában nincsenek is jó megoldási lehetőségek, holott ennek éppen az ellenkezője az igaz.
Vannak jó megoldások, de azokat körültekintően, a hatások vizsgálatával, és a társadalmunk fejlődési irányának és normarendszerének megtartásával kellene megalkotni. A legegyszerűbb, nagy határozottsággal valamire rámondani azt, amit gondol a szemlélője. Számtalanszor bebizonyosodott, hogy a hamar kialakított, felületes vélemény sok mindent takart, de az igazságot, a legkevésbé. Amennyiben ebbe a csapdába hagyjuk magunkat belevezetni, hamarosan úgy járunk, mint az a játékos, akivel szemben az ellenfele csiki-csuki malmot hozott létre.
Forrás: Horváth Gyula blogja
