CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Ingyenmolinó Csepeltől Palcsó Tominak

2013. május 23. 14:04 - csú

Palcsó-molinó.PNGA Hír24 információi szerint az énekes már elkezdte keresni a megfelelő üzlethelyiségeket trafikjaihoz. Palcsó öt koncessziót nyert úgy, hogy a Melody Boy Bt. tevékenységi köre között a mai napig nincs nyoma a dohányáru-kiskereskedelemnek. Az egykori megasztárt gyakran látják fellépni a csepeli önkormányzat rendezvényein, Németh Szilárd hivatala még egy molinót is készíttetett az énekes népszerűsítésére. Részletek:

Palcsó Tamás hamarosan trafiktulajdonos lesz. Úgy tudjuk, az énekes elkezdte felkutatni a megfelelő helyiségeket, ahol alkoholt is szeretne árulni. Ezt az információinkat Palcsó Tamás sem megerősíteni, sem cáfolni nem akarta, az énekes először azt mondta, ezzel kapcsolatban már mindent elmondott, majd miután jeleztük, hogy ez egy teljesen új információ, azt kérte, egy óra múlva hívjuk vissza, akkor tudja majd megmondani, hogy keres-e ingatlant vagy sem.

Palcsó Tamás egy óra múlva sem adott választ kérdésünkre, mint mondta, "az a helyzet, hogy vannak részletek, amik biztosak, és vannak, amik nem". Hozzátette: csak akkor fog nyilatkozni, ha minden részlet tisztázódik, és egyúttal hangsúlyozta: az üzlethelyiség megléte a pályázatban nem volt feltétel.

Az énekes arra a kérdésünkre sem adott választ, hogy eddig miért nem vette fel cége, a Melody Boy Bt. tevékenységi köre közé a dohányáru-kiskereskedelmet. Palcsó közölte, "semmilyen olyan feltétel nem volt, ami rá nézve ne lett volna meg".

Csepel az adófizetők pénzén reklámozta Palcsót

Trafikosok.PNGLapunk arról értesült, hogy Palcsó Tamás a rezsicsökkentésről ismert Németh Szilárd kerületének, Csepelnek az egyik legkedveltebb előadója, gyakran látják fellépni önkormányzati rendezvényeken.

Az önkormányzat a Dal című műsor alatt, még februárban az énekesnek egy molinót is készíttetett, amit a Karácsony Sándor utcában feszítettek ki. Palcsó ezt a következőképpen köszönte meg:

"Köszönöm a csepeli önkormányzatnak az óriási molinót a Karácsony Sándor utcában, köszönöm volt igazgatónőmnek az iskolai mozgósításokat, köszönöm a csepeli embereknek az összefogást és köszönöm mindenkinek, aki eddig szavazott, vagy a vasárnapi középdöntőben szavazni fog Ezt látnod kell című dalomra! Jó érzés tudni, hogy ilyen sokan vannak, akik támogatnak".

Palcsó Tamás arra a kérdésünkre, hogy eddig mennyi pénzt kapott az önkormányzattól a fellépésekért, szintén nem akart válaszolni, és erről a menedzsere sem kívánt beszélni. Tabár István közölte, a molinót azért csináltatta az önkormányzat, mert Tabár ingyen készített egy videót, amit feltettek az önkormányzat honlapjára. A molinóval ezt a videót köszönték meg.

Mint a beszélgetésből később kiderült, a videó is Palcsó Tamást reklámozta, az önkormányzat tehát a Palcsó Tamásról szóló reklámvideót a Palcsó Tamásról szóló reklámmolinóval köszönte meg. Kérdésünkre, hogy ez miért érte meg az önkormányzatnak, a menedzser azt mondta: ez a része a dolognak őt, mint menedzsert nem igazán izgatja.

Ezután Tabár István értetlenkedni kezdett, hogy mindez miért érdekli az embereket. Felvetésünkre, hogy például azért, mert a molinót feltehetőleg az adófizetők pénzéből csináltatták, Tabár István azt mondta: egyrészt Palcsó Tamás is adófizető, másrészt, őt (tehát a menedzsert - a szerk.) sem érdekli, hogy az adóforintjaival mit csinálnak. Hozzátette: egyébként is "az adófizetők pénze egy fiktív dolog". A menedzser hangsúlyozta, nemcsak Palcsó Tamás, más is részt vesz fellépőként az önkormányzati rendezvényeken.

Az önkormányzathoz egyébként közérdekű adatigénylést nyújtottunk be, hogy megtudjuk, eddig hány forintot fizettek ki a Melody Boy Bt.-nek.

Update: lett volna iskolai fellépés is a molinóért cserébe, de elmaradt

Tabár István cikkünk megjelenése után vitatta, hogy azt mondta volna, hogy nem érdekli, hogy adóforintjaival mit csinálnak. Mint írta, ő azt mondta, hogy állampolgárként nem foglalkozik azzal, hogy akár az ő adóforintjai hogyan költődnek el. "Azt, hogyha valami törvényes és jogszerű, annak elköltésével nem foglalkozom, mint adófizető" - tette hozzá Palcsó Tamás menedzsere.

Tabár hangsúlyozta, a molinóért cseréb nemcsak egy Palcsó Tamást reklámozó videót adtak volna, hanem "pár iskolai fellépést is", amelyek azonban az énekes "lázas betegsége miatt" elmaradtak.

"Az önkormányzat támogatást akart tenni a dolog mellé, hogy a siker Csepelé, a csepelieké. Mi ezt leforgattuk (a reklámvideót - a szerk.), és én több napig dolgoztam még rajta" - érzékeltette a menedzser, mennyi munkája volt a videóban, amelynek megjelenéséhez az önkormányzat biztosított.

Forrás: HÍR24

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr345314531

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása