CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Pedagógusnapi pedagógus tüntetés

2013. június 02. 19:12 - csú

Pedtünt-20130602-ok.PNGA köznevelési törvény ellen tiltakoztak, és a pedagógus életpálya-modellben szereplő béremelés szeptemberi bevezetését, Balog Zoltán emberi erőforrások miniszterének személyes garanciavállalását valamint a pedagógus kar létrehozásának megakadályozását követelték pedagógus és civil szervezetek vasárnap a fővárosban tartott demonstrációjukon. Az erről szóló petíciót a tüntetés végén átadták a szaktárca képviselőjének.

Mendrey László, a demonstrációt meghirdető Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke elmondta: a petícióban rögzítették, hogy a nemzeti köznevelési törvény által kijelölt irány rossz.

Ennek értelmében felhívják a minisztert, vesse latba befolyását, kezdeményezzen jogszabály-módosítást, hogy az európai értéknek számító szubszidiaritás elve a közoktatás minden szintjén érvényesüljön. Tegyen meg mindent, hogy a közoktatásból a fiatalok valóban hasznosítható tudással lépjenek ki, és a pedagógusok lelkiismereti és szólásszabadságát veszélyeztető pedagógus kar létrehozásának megakadályozásáért - sorolta követeléseiket a szakszervezeti vezető a Szalay utcát a minisztérium épületének sarkáig megtöltő résztvevők előtt.

További Információk a pedagógusok vasárnapi tüntetéséről: ITT

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr105340665

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása