Egy kicsit olyan ő, mint egy vidéki primadonna, aki felkerült a fővárosba, és nagyon el akarja bűvölni az édes közönségét, szóval egy kicsit mindig túljátssza a szerepét.

Ezt Csepeli György, a szociálpszichológia professzora mondta a kormányfőről, akivel kapcsolatban azt is megjegyezte, kiváló húzás volt, hogy az árvíz idején annyira előre tolta magát.

Ilyen helyzetben ugyanis a Vezér azt mutatja meg, hogy Istennel mérkőzik.

Mindezt a minapi Népszabadság Hétvége című mellékletében mondta Csepeli György, akinek rendkívül tanulságos könyve jelent meg néhány hete A hatalom anatómiája címmel. A szociálpszichológia professzorát ebből az apropóból kérdezte a lap, már csupán abból a megfontolásból is, hogy a szerző abban a bizonyos nyócévben politikai államtitkár volt, az információs kultúra elterjesztésén munkálkodott. Vagyis részese volt a hatalomnak Meg is jegyezte a napilapnak, bizony mámorító érzést jelentett, annak ellenére, hogy, miként fogalmazott, ő csak nagyon a végéről nyalta a fagylaltot.

Nem tudni persze, hogy akkor is ízekre szedte volna a hatalom anatómiáját, ha nem mártózik meg belülről annak világában, mindenesetre államtitkárként rengeteg értékes tapasztalatra tett szert. Könyvében ír a hatalom megszerzéséről, s a nehezebbről, a hatalom megtartásának apróbb és nagyobb trükkjeiről, a hatalom és az ember viszonyáról. Miként tette ezt a reneszánsz Machiavelli, aki a kifinomult hatalomgyakorlás módszereiről, az eszményi uralkodó jellemvonásairól, a politikai hatalom és az emberek közötti viszonyokról töprengett.

A szociálpszichológus e Népszabadság-interjújában azt mondja, Orbán nagyon jól ráérzett a hatalomgyakorlás egyik lényeges követelményére, arra a társadalmi igényre, amely elvárja egy kormányfőtől, hogy a káosznak megálljt parancsoljon, a rendre pedig igent mondjon. És azzal a tulajdonsággal is rendelkezik, ami szerinte a politikai hatalomgyakorlás elengedhetetlen feltétele: képes elérni, hogy tömegek higgyenek benne. Ugyanakkor egy vidéki primadonnához hasonlítja a miniszterelnököt, aki a fővárosba felkerülve nagyon el akarja bűvölni az édes közönségét. S miután a hatalom természetrajzának léteznek állandó elemei, a másik reneszánsz gondolkodó, Montaigne erről elmélkedhetett úgy, hogy egy uralkodó nyilvános pompája káprázat, miközben igen egyszerű ember.

Csepeli még azzal is jellemzi a kormányfőt, hogy elhitette, ő az, akinek el kellett jönnie, hozzátéve, Orbán máig a szocializmus korszakában él, amelyre a hatalom-koncentráció, az újraelosztás, a hatalmi ágak szétválasztásának a mellőzése is jellemző, Lenin a Mi a teendő?-ben éppen ezt írta le.
Sokan és sokfélét írtak már a hatalomról és annak gyakorlásáról, ám a hatalom édes ízét csak az érzi, aki nyakig benne van. Nem véletlenül tartja magát az álláspont, hogy hatalmat annak kellene adni a kezébe, aki nem szereti. Kérdés például, hogy az ellenzék szóba jöhető hatalomjelöltjei között van-e ilyen és kérdés az is, meddig érzékeljük még a politikának ezt a mindennapjainkra ennyire rátelepedő súlyát.

Minderről eszembe jut, hogy mostanában újraolvastam egy tíz éve megjelent könyvet, Kertész Péter adta közre Komlós Jánosról. Megszólalt benne a Rádiókabaré egykori atyja, Marton Frigyes, aki elmesélte, hogy a Mikroszkóp Színpad igazgatóját, Komlóst megkérte, hozzon ötleteket a következő szilveszteri rádiókabaréba. Komlósnak semmilyen épkézláb ötlete nem volt, Marton pedig egy kis történettel igyekezett elindítani humorista kollégája fantáziáját: amikor Árpád a honfoglalók élén megérkezett Vereckéhez, szétnézett és megkérdezett egy ott kapálót. Mondja, érdemes itt letelepedni? Milyen ország ez?
Peches - jött a válasz.

A bejegyzés forrása: MIXONLINE.HU