CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

GY A L Á Z A T!

2013. július 20. 03:33 - csú

Orbán-elhasalt_2.PNGNem fogadjuk el, hogy a nap keleten kel és nyugaton nyugszik! Lehet, hogy máshol ez így van, de Magyarországon a 2010-ben választott kétharmaddal nyilvánvalóan nemcsak az állam, a társadalom, de a komplett univerzum törvényei is átírhatók.

Itt például most éppen azt nevezik demokráciának, hogy a parlamenti többség azt csinál, amit csak akar, és ha ebben bármilyen jogelv korlátozná, akkor az a jogelv megnézheti magát. Itt újabban lehet visszamenőleges törvényeket alkotni, magántulajdont jogorvoslat nélkül lenyúlni, függetlennek kitalált intézményeket pártkatonákra bízni és még egy csomó mindent, ami 1990 és 2010 között elképzelhetetlen volt. Mellesleg elképzelhetetlen bármely jogállamban.

A kormánynak immár hivatalos papírja van arról, hogy a magyarországi jogi változások rendszerszintűek, és eltávolodtak az unió szerződésében nevesített alapértékektől. A Tavares-jelentés még kíméletes is volt, mert megelégedett annak az óvatos konstatálásával, hogy „ha ez a trend nem változik”, akkor az annak kockázatához vezethet, hogy Magyarországon sérülhetnek az alapértékek. Valójában ezen már túl vagyunk, az alapértékek sérültek, köszönjük szépen.

Minderre az a hivatalos (bár nem túl okos) válasz, hogy ugyan már, ki állítja mindezt? Szocialisták, sőt kommunisták, Zöldek, liberálisok, az ő szavuk eleve nem számít. Aki a konzervatív Néppártból netán igent nyomott, vagy azzal segítette a jelentés elfogadását, hogy nem vett részt a szavazáson, az megtévesztett, tájékozatlan ember, aki az ellenséges német sajtó alapján orientálódik (Schöpflin György szíves közlése a Klubrádióban). A néppárti Barroso és Viviane Reding, mint tudjuk, egyszerűen csak nem szereti Orbánt. Angela Merkel meg az esernyőjét sem vihetné. Senki sem áll meg a Fidesz előtt, aki nem támogatja a magyar kormány lépéseit, vagy legalább nem kussol. S lám, még mindig vannak legalább 249-en az Európai Parlamentben, akik támogatják, 82-en pedig tartózkodnak. Mellesleg: a Néppárt annak felvetésével próbál egyensúlyozni, hogy Bulgáriában sincs minden rendben. A legbalkánibb Balkánnal egyensúlyozgatják Orbánék viselt dolgait. Szegény Fidesz, védjen meg téged az Európai Néppárt!

A Fidesz kezdeményezte, hogy az Országgyűlés sürgősséggel fogadja el azt a határozatot, amelyben a Tavares-jelentésre válaszul kimondja: az Európai Unió visszaél hatalmával. Ami azért egy csöppet ironikus egy olyan társaságtól, amelyik gyakorlatilag mást sem csinál három éve, mint visszaél a hatalmával. Mellesleg jogi értelemben tök mindegy,mi a magyar kormány válasza, az Európai Parlament erős többséggel, 370 szavazattal kimondta a verdiktet, és a lehetséges további vizsgálatokhoz, vitákhoz sem kell magyar engedély. A döntés ellen nem sok értelme van az Európai Bírósághoz fordulni, amivel a miniszterelnök fenyegetőzik. Ott legfeljebb kaphatunk még egy pecsétes papírt arról, hogy Orbán Viktor és kormánya szégyent hozott Magyarországra.

Forrás: NOL.HU

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr195409568

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása