Mintha Csepelről szólna Boda András Értetlenek című írása. De nem! Kistarcsai történet. Minden hasonlóság a fideszes városvezetés műve ott is és itt Csepelen is.

Azért a településvezetők élete sem fenékig tejfel. Naphosszat ülnek az íróasztal mögött, kiég a szemük a számítógép képernyőjétől, egyeztetnek a pályázatíróval, szerződést fogalmaznak, önrészt teremtenek elő. Aztán, ha beüt a siker, és pénzt nyernek egy fejlesztésre, akkor sem engedhetnek maguknak pihenőt, hiszen még hátravan a munka dandárja, kivitelezőt kell keresni, építkezést kell felügyelni. Eközben még valahogy a helyi sajtóra is időt kell áldozni, legyenek csak pontosan, szépen tájékoztatva az emberek. S amikor minden elkészült, amikor már csak a szalagot kellene átvágni, pezsgővel koccintani, mosolyogni a kamerákba, akkor se irigyeljük a településvezetőket.

Az ünneplők, gratulálók hada mellett ugyanis rendre előbukkan néhány alak, aki a kákán is csomót keres, s nem átallja bírálni az egészséges fiatalság üdvére fejlődő, szépülő város irányítóinak áldozatos munkáját, hovatovább saját érdekeiket helyezve előtérbe. Ilyen renitens alakok laknak a kistarcsai Dózsa György utcában is. Közvetlenül a kertjük végében, centiméterekre a kerítésüktől, a szomszédos iskola udvarán abszolvált 26 millió forintos fejlesztést a helyi önkormányzat. Lényegében házhoz vitték nekik a jobban teljesítő Magyarországot, ők azonban mégsem elégedettek, mi több, háborognak. Pedig milyen modern műfüves burkolatot kapott az egykor repedezett beton!

És azok a reflektorok! Olyan korszerűek, hogy éjjel is nappali világosságot teremtenek. A kerítés ugyan lehetne talán kicsit magasabb, de hát ennyit el kell nézni, legfeljebb visszarúgják a labdát a szomszédban élő nyugdíjasok, úgysem árt nekik egy kis mozgás, ha pedig törik az ablak, reccsen a tetőcserép, örvendjenek, ennyivel is hozzájárulhattak a futballnemzet újjászületéséhez. Annak is örülhetnének még, hogy a település vezetőinek áldozatos munkája nyomán sikerült minden eddiginél jobban hasznosítani az adóforintokat.
HIRDETÉS

A pályán ugyanis már nemcsak az iskola diákjai focizhatnak ezután az MLSZ utánpótlás-nevelésének jóvoltából a tanítási időn kívül, hanem hétvégén és sötétedés után sem lesz kihasználatlan a létesítmény. Mindennek nagyszerűségét nem képesek belátni a Dózsa György utca lakói. Szűklátókörűen csak a nyugalmukat, a csendjüket, az ablakaikat féltik, s nem értik, mi történik körülöttük. Miért nem ott épült fel a pálya, ahol minden más településen, távol a lakóházaktól? Miért pattintja le panaszaikat minden érintett szervezet és hivatal egészen abszurd magyarázatokkal? Miért tőlük vár megértést az önkormányzat?

Miért ők isszák meg annak a levét, hogy a jelenlegi kurzus és annak helyi kiszolgálói focistagyárak létrehozásában látják a jövőt? És nem értik azt sem, mit nem lehet azon érteni: ember nincs a földön, legyen akármekkora sportbarát, aki egy folyamatosan üzemelő focipálya tőszomszédságában képzeli el az életét. (Bocsánat, egy mégis van.) S miközben az értetlenkedők a szép új pálya széléről kiabálnak, a szalagátvágásra, koccintásra, kamerába mosolygásra, az avató kezdőrúgásra készülő városvezetők a fejüket fogják: ezeknek tényleg semmi nem elég?

Boda András
írásának forrása: Népszabadság és nol.hu