CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Valami bűzlik

2013. augusztus 17. 04:44 - csú

Bűzlik_1.jpgLázár Jánosra nem hat a kormányzati sikerpropaganda. Hiába hallja évek óta, hogy milyen remekül gyorsul az uniós pénzek elosztása, hogy „az elmúlt nyolc év”-hez képest mennyivel több pénz jut el a pályázókhoz, mégis megcsapta valami bűz az orrát.

A kellemetlen szag vélhetően a disznóólból – értsd a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségből – jön, amit Orbán Viktornak ígérete, és minden igyekezete ellenére sem sikerült megfelelően kitakarítania. Pedig a maga módján többször is nekiveselkedett.

Még 2011 elején mondta az örökölt pályázati rendszert „disznóólnak” minősítő miniszterelnök, hogy a közösségi pénzek kezelése átláthatatlan, a rendszer körülményes, hatalmi pozíciókat erősítő, korrupt, embereket megalázó, s ő tesz arról, hogy mindez megváltozzon. Azóta kicserélődött a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség gárdája, hónapok óta nincs elnök az intézmény élén, kikerült a képből az NFÜ feje fölé ültetett Nemzeti Fejlesztési Minisztérium is, tavaly nyáron pedig létrejött a Nemzeti Fejlesztési Kormánybizottság, amelyet elvben Orbán Viktor, gyakorlatilag pedig Lázár János vezet, s mindenről, ami uniós pénzzel kapcsolatos, azóta ott születik döntés.

Miközben követhetetlen mennyiségű jogszabályváltozás lépett érvénybe a kifizetések gyorsítására, a rendszer mégsem pörög, sőt jobban döcög, mint valaha. A pénzek elosztását káosz, dönteni nem merés, hozzá nem értés és kiszámíthatatlanság jellemzi. Meghirdetnek, majd felfüggesztenek felhívásokat, pályázatok néhány napig vannak nyitva, van, hogy közel egy évig nem értékelik a benyújtott dokumentációt. Folyamatosan változnak a követelmények, de az ügyintézők is gyakran cserélődnek, s a tapasztalatlanságuk tovább lassítja a folyamatokat.

A szabálytalan közbeszerzések, az elhibázott beruházás-előkészítések, a pénzügyi elszámolások átláthatatlansága meghozta az „eredményt”, amit Lázár János a Fidesztől szokatlan módon nyíltan be is vallott: jelenleg 15-ből 13 operatív programnál szünetelnek a kifizetések, azaz ennyi esetben nem finanszíroz a közösség. Ahhoz, hogy ismét megnyíljon a pénzcsap, mintegy 50–100 milliárd forint büntetést kellene kifizetni. Lázár szerint a lusta, béna, impotens minisztériumok miatt –túlzottan is optimista becslése szerint – 500-600 milliárd uniós támogatás is bennragadhat, ha nem változtat.

Lázár Jánosnak igaza van, nagy a baj, de az orrfacsaró bűz nem az NFÜ-ből jön. Ott csak igazodtak a Fidesz építette államigazgatáshoz, ahol is egyes vállalkozói körök helyzetbe hozása érdekében a félelem, a bizalmatlanság és a hozzá nem értés az úr. Orbán Viktornak is igaza van. Ha nagytakarítást akar, akkor olyan emberre van szüksége, aki tud rendszert építeni (nemzeti dohányboltok) és bárkivel szembeszáll (Csányi Sándor). Egyvalamit azonban nem vett számításba. A takarítás számláját az unió polgárai állják, akik nem szeretnek olyan szolgáltatásért fizetni, amit nem kértek.

SZABÓ BRIGITTA

Forrás: NOL.HU

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr625462415

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása