„A maguk ünnepeltetésére állítanak szobrokat. Azért, hogy hamis ideológiát, ordas eszmékkel is spékelt nézeteket hirdessenek ebben a jobb sorsra érdemes dolgos közösségben!"

A bevezető idézet egy részlet Horváth Gyula blogbejegyzéséből, amelyben - Darudomb címmel - augusztus 20-i csepeli tapasztalatait és az e tapasztalatok alapján alkotott véleményét összegzi:

Úgy tűnik, hogy a most Csepelt irányító kurzus egy dologban már minden eddigi elődjét megelőzte!
Ez az emlékhelyek és emlékművek építésében öltött testet.

Augusztus 20. ünnepén, a Daru dombon, Budapest főpolgármesterének asszisztálása mellett egy három alakból álló szoborcsoport átadására került sor. A korábban oda állított kopjafát találták a most regnálók snassznak és kiegészítendőnek. Úgy vélték, ha ("sajnos") nagyságban nem is, de terjedelemben meg kell előzniük az előző, szocialista vezetők által megálmodott és már jó sok éve felállított alkotást. Ha a "komcsik" csináltatták, akkor még véletlenül se lehet jó: vélték, és neki is estek az átalakításának, a kompozíció újrafogalmazásának.

A kopjafa tövében Álmos vezér,  Árpád fejedelem és István király álldogál. Mindhárom alakot egy-egy fatönkből faragták. Álldogáltam a szobrok előtt én is, és azon tanakodtam, hogy milyen elképzelés vezérelhette azokat, akik ezt a triumvirátust idegondolták. A három vezető mivel egymásnak elődei és utódai, így sohasem találkozhattak. Néztem a domb előtt elterülő tájat, a szocializmus vívmányaként épült lakóteleppel, és a botrányaként elhíresült munkásőr-lakásokkal. A békésen kanyargó Kis-Dunával, a folyót átívelő csőhíddal, ami sok más fiútársammal együtt gyermekkorom virtusainak építménye, egyben Soroksár és Csepel sorsközösségének jelképe. Emlékeztem a régen itt üzemelő hulladéklerakóra, és a felelőtlen környezetszennyezésre. Mindezeknek viszont semmi köze a szobrok által közvetített történelemhez.

A gondolatiság lehet az, amelyik a közös ebben a csoportosításban, vélekedtem! Igen ám, de Álmos vezér és Árpád    - a mai fogalmaink szerint - meggyőződéses pogányként élt csakúgy mint Géza fejedelem, Vajknak, a későbbi Szent István királynak az apja. Uralkodásuk idején őseink nekimentek Európának, és bizony raboltak,   kardélre hányták a közelünkben és távolabb élő letelepedett keresztény népeket. Elvéve, elrabolva azok javait és jószágait, sárba tiporva értékeiket.

A mostani különböző szittya szervezetek embereinek hamiskás kacsintásai is arra engednek következtetni, hogy ők most is azt gondolják, hogy nem is volt az olyan rossz. Csak azt vettük el azoktól az élhetetlen, elkorcsosult gazdagságban tobzódóktól, ami a mi jussunk. Éppen itt van az ideje, hogy ismét móresre tanítsuk őket. A Viviane Redingeket, a Barrosókat, Merkeleket, Hollandeket, meg az összes többit. (Azt a fránya Basescut, csak azért nem mert fertályévekkel ezelőtti ölelkezése elhomályosította az őrzők éberségét, és megelőzött a megleckéztetés vágyában.)

A mostani magyar vezér egyelőre csak szónyilakkal vitézkedik, de eljöhet az ideje annak, hogy a tettek mezejére lép és akkor az imák központi témája lesz újra a kontinensen, a magyaroktól való félelem. Az ima, egyébként a hagyományokra épülő kommunikáció, Csepelen már alkalmazott módszere. A kisvezér elrendelésére, a nagyvezérért harsogta az éterbe egy "pártok felett álló" pap, nem is oly régen. Csak István király, a magyarok letelepítője és Európába való integrálásának munkása, hogyan kerülhetett a daru dombra? Nem találtam a választ!

Azért, mert névnapja van augusztus 20-án, - szólt hozzám egy delíriumban megőszült "ünneplő" a lehető legnagyobb természetességgel. Ő, - elmondása szerint - Tarlóst jött köszönteni Csepelre a belvárosi aluljárók valamelyikéből, "a hajléktalanokért végzett fáradhatatlan munkássága" miatt. Ennek a Gyulának (és ebbe beleértem a korábbi ősi vezetőket is) semmi se jó! - gondolják! Pedig, ez nincs így!

Tetszik, hogy kitakarították a területet, rendbe rakták a környéket, köztéri szobrokat állítottak. Tetszik, hogy megjavították és felújították a régi kopjafát és szórakoztatták a népet.

Csak az nem tetszik, hogy megint át akarják verni azt a népet, azt a közösséget, amelyikből élnek. Azért, mert nem nekik, nem értük, hanem magukért sürgölődnek, a maguk ünnepeltetésére állítanak szobrokat. Azért, hogy hamis ideológiát, ordas eszmékkel is spékelt nézeteket hirdessenek ebben a jobb sorsra érdemes dolgos közösségben! Ezért az érzés, nem irónia, hanem keserűség!

Forrás: HORVÁTH GYULA blogja