Hazánkban a horgászokat kicsit bohókás, kicsit bohém embereknek tartják.
A kívülállók azt hiszik, hogy túl nagy önuralom és optimizmus szükséges ahhoz, hogy egy ember naphosszat (néha éjjel is) üljön a víz partján és várja a kapást. Természetesen nem erről van szó.
A horgászat sokkal több a zsákmányszerzésnél!

A horgászat elsősorban nem a halakról, hanem az emberről szól.
Az emberről, aki a természet része és ezt a kötődését szeretné megélni és erősíteni a vízparton. A civilizáció műviségétől való magányos elvonulást, a gondolatok rendezésének lehetőségét és a béke nyugalmát szeretné megtalálni a hobbijában.

Legjobb társa az, aki éppen mellette ül a stégen. Fél szavakból is értenek, még akkor is, ha most látták egymást először. Ránézésre tudják, hogy a másik miért ült a botok mellé. Magányt, csendet, beszélgetőtársat, vagy ivócimborát keres-e amikor kirakja a szerelését. A horgász nem csak természetszerető, hanem érzékeny, empatikus lény is. Azok, akik csak messziről nézik, kicsit gúnyolják, de valójában irigykedve figyelik a természetimádó, megújulni képes, türelmes, és a sikert és sikertelenséget egyforma közönnyel fogadó magatartását. Meg a jó történeteit! Azt igazán irigylik a horgásztól.
Néhányan úgy vélik, hogy a horgászengedéllyel együtt, a nagyotmondás és a füllentés képességét, és ezzel együtt a vidámságot és a jókedvet is megkapják a pecások.

Mostanában azonban mindent megtesznek azért, hogy elvegyék a horgász jókedvét!
Az irracionális intézkedések, a buta rendelkezések és legfőképpen az érzéketlen túlszabályozás bosszantja a magyar horgászt. A vadvizekben a halak hiánya csak ezeket követő, bosszantó szempont. Azért, mert a fogás elmaradása, nem tragédia, másrészt meg lehet ellene tenni. Ha nincs hal a folyókban elmennek a sporttársak az egyre szaporodó horgásztavak valamelyikére. Ott úgy érezhetik, hogy értük és nem ellenük teszik a dolgukat azok, akik erre vállalkoztak.
Kulturált környezetben, az esetek többségében jó kiszolgálással, űzhetik kedvtelésüket a cejgolók.
A vadvizek környékét uraló egyesületek jó része és a horgászszövetség sem jött még rá, hogy nem hatóságként kéne ezzel az értékes, és végtelenül türelmes embercsoporttal foglalkozni. Őket nem bántani, zaklatni kéne az ostobábbnál ostobább szabályokkal, hanem védeni lenne célszerű. Védeni a rendbontóktól, a rabsicoktól, a bürokratáktól, a szemetelőktől, a vizek szennyezőitől, az életet megkeserítő, csak a pénzükre utazó, de szolgáltatást nem nyújtó senkiháziktól. De ez sokkal nehezebb, mint a szobák kényelmében kemény (sokszor nem csak értelmetlen, de betarthatatlan) verdikteket alkotni.

A nyáron egyik magyar származású német barátom érkezett Dömsödre. Hozta az egész családját. Négy felnőtt, négy gyerek.
Szerettek volna két hétre napijegyet váltani, hogy szabályosan horgászhassanak. Természetesen náluk sem a fogás, hanem a szórakozás és a gyerekek természetszeretetre nevelése volt az elsődleges szempont.
Nem kaptak engedélyt!
A jelenlegi merev, öngyilkos szabályozás nem teszi lehetővé, hogy felnőttenként, napi 2.500.- forintot befizessen! Ez gyerekekkel együtt két hétre meghaladta volna a 150.000.- forintot. És akkor, még nem számolunk a járadékos kiadásokkal, ami a horgászbotok, csalik, csónakbérlés stb. adódtak volna össze.
Hülyék vagytok! Nálatok még fizetni sem lehet!
Mondta bosszús lemondással német barátom.
A másik, magyar barátom szeretett volna magának, a feleségének és hat unokájának engedélyt vásárolni egész évre. Addig akadékoskodtak vele, küldözgették ide-oda, míg megelégelte és lemondott a családi horgászat esélyéről.
Ez is a hazai horgászat része!
Az ilyen dolgokat nem jogszabályokkal, hanem ésszerű emberi hozzáállással lehet áthidalni. Most is készül egy új szabályozás, amiben tovább bővítik azoknak a rendeleteknek a sorát, amik még bonyolultabbá, még körülményesebbé teszi a horgászatot.
"Ha akarom vemhes, ha akarom nem vemhes" szabályozás csak arra jó, hogy a becsületes horgászt zaklassák, és őket lehessen még könnyebben bírságolni.
Ezzel szemben a rabsicok, akik hálókkal húzzák a vizeket még aznap visszakapják eszközeiket a hatóságoktól amikor elveszik tőlük.

Az elején leszögeztem, hogy a horgászat elsősorban nem a vízről, a halról, hanem az emberről szól!
Nem elvadítani, hanem visszaédesgetni kéne azokat, akik a fotelek tunyaságában, a virtuális világban, vagy a sóderbányák és más mesterséges tavak utánzó hamisságában kénytelenek megkeresni örömüket és nyugalmukat.

HORVÁTH  GYULA

Forrás: a szerző blogja