"...A felcsúti stadiont pedig államosítsa a majd újra demokratikus magyar állam, aztán csak hagyja, hogy benője a gaz. Hadd álljon ott emlékeztetőül egy kisiklott korszak elmozdíthatatlan szobraként."

Egyszer egy tanárom azt mondta: ha egy hosszú cikk kerül a kezedbe, olvasd el az első és az utolsó bekezdését. Abból el kell tudnod dönteni, hogy miről szól az írás és azt is, hogy érdemes-e a cikket végigolvasni?!

Így jártam el Bruck Andrásnak az Élet és Irodalom 2013. szeptember 20-ai számában megjelent Hátsó kijárat című irásával is. Majd végigolvastam. És most ajánlom mindenki figyelmébe! Ezen a honlapon - tanáromra emlékezve - csak az első és az utolsó bekezdés kiemelésével.

Bruck András: Hátsó kijárat

Azt olvastam valahol, hogy háborúban az ember győz, nem a fegyver. Szép gondolat, de talán túlságosan is nagyravágyó. Kevés ember bír el ekkora terhet. Hát még egy egész nép. Itt vagyunk például mi, magyarok, élő bizonyítékai, milyen könnyű legyőzötté válni. Egy ujjal sem értek hozzánk, mégis elvettek tőlünk szinte mindent: jogot, pénzt, szabadságot. Naponta született egy új törvény, változott egy szabály, szigorodott egy rendelet, mi meg sokáig fel sem fogtuk, mi folyik. Ravaszul csinálták, apránként ereszkedett le a redőny, lassan jött a sötétség. Nem vettük észre, hogy ez az egész nem más, mint felkészítésünk a hatalmon lévők szeme előtt lebegő végső cél, a diktatúra visszaállítására. Felkészítésünk a belenyugvásba. A stratégia bevált, és talán még soha ennyire közel nem voltunk ahhoz, hogy valóban beteljesedjenek Metternich híres becsmérlő szavai: „Ázsia a Landstrasszénél kezdődik", azaz Bécs harmadik kerületénél, ahonnan a Magyarországra vezető országút indult. Két évtized után most ismét nullán állunk, akár megint kezdhetnénk mindent elölről. Csakhogy nincs mindig újrakezdés. Meglehet, gyengeségeinkért, hibáinkért a történelem ez egyszer utoljára, végleg benyújtja a szálát. Megeshet, hogy Ady „rossz csillagú Magyarországán" ezúttal tényleg az utolsókat pislákolja a fény.
...
És mi lesz a közszolgálati és jobboldali média vezetőivel, főszerkesztőivel, a diktatúra legalantasabb kiszolgálóival? Mögöttük még világmegváltó ideológia sincs, mint ami egykor a hithű kommunistákat mozgatta, önigazolta. Ez az egész nekik csak pénz, autó, ház, utazás, a minőségi újságírás nagykeresztje, titkos bankszámlák, más meg nem érdekli őket, a legkevésbé az, hogy ebbe belerokkant az ország. Azt a tengernyi hazugságot, és elmebajt, amit a jobbra szavazók, köztük az én ismerőseim is szajkóznak, tőlük, az ő lapjaikból, rádióikból, televízióikból tudják, és amit tudniuk kéne, nem tudják, mert azt elhallgatják. Egy olyan országban, ahol egy kisiskolás az általa írt szülői igazolásért okirat-hamisítással vádolható meg, ott csak találni majd egy paragrafust, akár visszamenőlegest is, milliók folytatólagos, anyagi indíttatású félrevezetéséért. Egyetlen paragrafus is megtenné, még ha csupán szimbolikus is! A felcsúti stadiont pedig államosítsa a majd újra demokratikus magyar állam, aztán csak hagyja, hogy benője a gaz. Hadd álljon ott emlékeztetőül egy kisiklott korszak elmozdíthatatlan szobraként.

Forrás: Szenteczky János blogja