Tiszta szerencse, hogy vannak állami erdők, ahonnan ki lehet termelni a „szociális tűzifát" és 2 milliárd forint értékben elosztani a szegények között. Ugyancsak tiszta szerencse, hogy péntek reggeli rádiós „áldásosztásában" Orbán Viktor megelégedett ennyivel, és megkímélte hallgatóságát attól, hogy a tűzifa állami árszabályozásról beszéljen, lévén az erdők fele magánkézben, és közröhejt keltett, amikor az egyik embere kilátásba helyezte, hogy a tulajdonosoknak előírják majd, mennyiért adják a fájukat. Gonosz szakértők arról kezdtek beszélni, hogy ha mégis, akkor a tulajok nem vágják ki a fát, hanem várnak még az erdőirtással pár évet, amíg Orbán az ötleteivel együtt eltűnik.
Viszont ugyanebben a rádióinterjúban (amely egyébként műfajilag páratlan, mert nem tudok egyetlen olyan miniszterelnökéről se a világnak, aki minden áldott héten fél órán át reklámozhatná önmagát a közmédiában) felbukkant a „szociális szén" fogalma, ami bennem legalábbis meglehetős izgalmat keltett. Kivált, mert a miniszterelnök „váratlan tettet" ígért. „Új" – hangsúlyozom „új" – kisbányák megnyitását ígérte, ahonnan olcsó szén kerül ki majd valamilyen állami depóba, s onnan tovább, jutányos áron, ha nem ingyen, a rászorulókhoz.
Ehhez annyit, hogy Magyarországon azért zártak be a bányák, mert képtelenek voltak gazdaságosan termelni. Mármint a régiek. Hogy az „újak" hol vannak, arról hiába kérdeztem talpas kémeimet, azt mondták: fogalmuk sincs. Arról viszont van, hogy egy „új" bánya megnyitása csillagászati összegekbe kerül, nem beszélve arról, hogy ...derék bányászaink vagy a nyugdíjukat élvezik vagy régesrég átnyergeltek más szakmákra. Hol van tehát a képzett munkaerő és hol a legmodernebb technika, amelyik képes a szenet (nekünk történetesen csak vacak barnaszenünk és lignitünk van, de háztartási fűtésre az is jó) az importárnál olcsóbban a felszínre hozni? Ezek az emberek azt mondták nekem, hogy Orbán megint a lehetetlent vizionálja, illetve azzal eteti a jónépet. A „remény" élteti az embert, mondta azonban ő („...és nem a tények.."), ergo az a szegényember, aki rég bezárt bányák üregeiből ma puszta kézzel próbál kikotorászni maradék széndarabokat (ami nem vízió, hanem szomorú valóság), Orbán szavai hallatán akár bízni is kezdhetett egy jobb jövőben.
Na persze gonoszkodni én is tudok. Elképzelem például, hogy milliárdos tételben nyújtanak vissza nem térítendő állami támogatást „kisbányák" megnyitásához, és elképzelem azt is, hogy kinek a kezébe csurrannak ezek a milliárdok. De nosza fiúk, a „váratlan tettel" nem lehet sokáig késlekedni, mert amit erre a célra elkülönít a költségvetés, azt még a választások előtt szét kell osztani a csókosok között.
Vizionáló típus lévén, el tudom képzelni, hogy Orbán „kisbányáiból" még időben előkerül a „szociális szén". Tudják, hogy? Kis történelmi emlékeztető. A 80-as években Kapolyi László miniszter és akadémikus nagy eocénterve befulladt. Amikor a mányi bányát megnyitották, már mindenki tudta, hogy a vízréteg alól kihalászni vélt eocénkori szén sehogy se fog a felszínre jönni, mert nem tud. Amikor tehát Marjai József miniszterelnök-helyettes a bányaavatón átvágta a vörös (vagy akármilyen színű) szalagot, mégis megindult a szén fölfelé – szén, amelyet nem Mányban termeltek ki, hanem egészen másutt, de átvitték az eocénbányába, nehogy szégyenbe fulladjon az egész ceremónia. Ismételhető tornagyakorlat a Patyomkin-bányák kedvelőinek.
ACZÉL ENDRE
Fodrrás: Galamus
