Úgy tűnik, a demokratikus ellenzék minden civakodása ellenére is egyetért abban, hogy fel kell számolni azt a politikai rendszert, amelyet Orbán Viktor létrehozott, de hogy pontosan mit, és hogyan kell felszámolni, az már nem világos. Nem világos, egyetértenek-e abban, mit jelent a demokrácia, és az sem, hogyan lehet biztosítani. A feladat, ahogy én látom, nem csupán annyi, hogy kárpótolni kell Orbán Viktor áldozatait (az ország nagyobbik részét), helyre kell állítani az alkotmányt és a közösségi autonómiákat. Kétségtelen, hogy már ettől is sokkal kellemesebb lesz Magyarországon élni, de mindezek csak ideiglenes megoldást jelenthetnek. Mivel a feladat az, hogy olyan országot hozzunk létre, amely nem szül többé diktátorokat, olyan országot, amelyik véglegesen elszakad a saját szégyenteljes múltjától – amelyből Orbán Viktor és szolganépe táplálkozik –, nem elégedhetünk meg látszólagos változtatásokkal.
A demokrácia alapja, bár nem létezhet nélküle, nem a törvény. Elég, ha megnézzük a magyar demokráciát szétverő Fideszt: tele van jogászokkal, akik eléggé rafináltak ahhoz, hogy a törvényeket eredményesen fordítsák a jog ellen. Hogyan lettek a Polt Péterek, Gulyás Gergelyek, Balsai Istvánok és a többiek olyanná, amilyennek évek óta látjuk őket? Ha valóban demokráciát akarunk, akkor lehetetlenné kell tennünk, hogy az akarnokság, az ügyeskedés, a korrupció és a szolgalelkűség újból karrierek forrása lehessen.
A jogtalanság nem szülője, csak eredménye a diktatúrának. Amikor a jogtalanságból szabály lesz, amikor a törvények azért vannak, hogy megvédjék azokat, akik megsértik a jogot, akkor természetesen már régen diktatúra van. Egyetlen intézményrendszer sem képes megvédeni a demokráciát akkor, ha önmaga nem demokratikus, és ami számunkra még fontosabb, lehetetlen demokráciát létrehozni a vezetők önkényére épülő, az önállóságot bármilyen módon korlátozó intézményekkel. Orbán Viktorból nem válhatott volna türannosz, ha nem lenne tele az ország több ezernyi apró diktátorral; a sikere abból ered, hogy összefogta őket. Az önkény és a tehetségtelenség együtt járnak, csak azoknak van szükség a mások feletti korlátlan uralomhoz, akik képtelenek lennének nélküle megőrizni a társadalmi pozíciójukat. Minden elnyomás, diktatúra és önkény a társadalmi és személyes alkalmatlanság kompenzációjára létrehozott rendszer. Olyan rendszer, amely képes az intellektuálisan és/vagy erkölcsileg silány emberek uralmának biztosítására. A diktátorok úgynevezett tehetsége semmi másból nem áll, mint az erőszak különféle formáinak gátlástalan alkalmazásából. Minden erőszak az életfeltételek elvonásával és/vagy lerombolásával gyakorol hatást az áldozatokra. Ebből a szempontból mindegy, hogy csak félelmet kelt, zsarol vagy az ígéreteit fizikai bántalmazásra is váltja.
Az egyik diktátor helyébe lépő másik soha nem szünteti meg az önkényuralmat, de ugyanez a helyzet akkor is, ha fennmaradnak a diktatúra intézményei. Megőrizni és csak néhány ponton megváltoztatni az önkényúr rendszerét azt jelenti, hogy lehetőséget adunk neki a továbbélésre. Ez ugyanis sohasem egyetlen emberen múlik, a türannosz hatalma számtalan kis helyi diktátor hatalmát legitimálja, és ő maga sem létezhetne nélkülük. Hiába tűnik tehát el a vezér, hiába módosítanak néhány törvényt, vagy akár valamennyit is, ha érintetlenek és legitimek maradnak a családi, vállalati és területi önkényuralmak. Magyarországon mindig is szabadon tenyésztek ezek a társadalmilag káros, erkölcsileg mérgező képződmények. Voltak politikai rendszerek, így például a Horthy-, a Rákosi- és a Kádár-rendszer, amelyek kedveztek nekik és formálisan is szabadjára engedték őket. És voltak, amelyek illegitimmé tették, mint a rendszerváltással létrejött demokrácia, de tehetetlenek voltak velük szemben, főleg azért, mert veszélytelennek tartották őket.
A diktátorok ezekben a keltetőkben születnek és nevelkednek. Ha nem számoljuk fel őket, akkor néhány év vagy évtized múltán megjelenik a következő, és így tovább, a végtelenségig. A kérdés csupán az, hogyan tegyük. A demokrácia formális, intézményi értelmezése Magyarországon lehetőséget ad az önkényuralmak létezésére.
A probléma az, hogy nem lehetséges olyan szabályozó és intézményrendszer kialakítása és fenntartása, amely valamennyi ponton és folyamatosan képes kontrollt gyakorolni és képes megakadályozni az önkényuralmak kialakulását. Jó példa erre, hogy 1990 után több helyen éppen az autonómiák adtak lehetőséget a helyi és/vagy a szervezeti demokrácia felszámolására. Ha felszámolják az autonómiákat, ahogyan a Fidesz tette, akkor nem más történik, mint az, hogy a helyi kiskirályokat a diktátor hatalma alá rendelik. Ez meglehetősen egyszerű, intellektuálisan igénytelen és persze antidemokratikus megoldás. A kérdés, amire a demokratikus ellenzéknek még nincsen (közös) válasza így hangzik: hogyan lehet az autonómiákat megőrizve kizárni, hogy ismét egy-egy türannosz melegágyává változzanak? A válasz, a közhatalmi szervezetek esetében kézenfekvő: demokratizálni kell a szervezeti viszonyokat és a szervezeti kultúrát. Arra is válaszolni kell azonban, hogy mit kezdhetünk az antidemokratikus informális kapcsolatokkal és szubkultúrákkal. Nagyon fontos, hogy nem majd, egyszer, a távoli jövőben, amikor ráérünk, kell erre a kérdésre válaszolni, hanem most, és nem valamikor kell elkezdeni a gyakorlati megvalósítását, hanem azonnal. Ha nem így teszünk, akkor újjászületnek a diktátoraink, talán éppen ugyanaz is, akit jövőre elkergetünk.
KRÉMER FERENC
Forrás: Galamus
