CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Október 23-i nagygyűlések: óriási ellentétek feszítik az országot

2013. október 23. 19:06 - csú

Ellenzéki demo-2013-10-23.PNGA demokratikus ellenzék nagygyűlésének részt vevői a Műegyetem rakparton

Orbán a "békemenethez": HADRENDBE KELL ÁLLÍTANI CSAPATAINKAT!

Vitatkozó demokratikus ellenzék a saját vezetőihez: ÖSSZEFOGÁST!


Az idei október 23-i rekord melegnél csak az ünnephez kapcsolt nagygyűlések hőfoka volt magasabb. Összefoglalók és részletek:

Összefogásért tüntetett a baloldal - eltérő értelmezéssel

Juhász Péter (Milla), az Együtt-PM egyik társelnöke – mint az esemény főszervezője – a színpadon többek között azt mondta: a Fidesz kormányzása szinte mindenkit elesetté és kiszolgáltatottá tesz. Orbán Viktorék szerinte csak abban igazságosak, hogy mindenkivel szemben igazságtalanok. Juhász Péter ezt követően arra kérte a jelenlévőket, hogy a tüntetés előtt kiosztott („kormányváltás” feliratú) tollakat emeljék a magasba, annak bizonyítékaként, hogy lesz, aki Orbánékkal szemben húzza majd be az ikszet.

Délután két órára már testes tömeg formálódott a rakparton, hozzájuk csatlakoztak be a Szolidaritás menetével érkező demonstrálók. Amikor a műsorközlő külön-külön köszöntötte a résztvevő pártokat és támogatóikat, egyértelműen a Demokratikus Koalíció említésekor volt a leghangosabb az üdvrivalgás és a taps.

Húsz perccel kezdés előtt négy fiatal egy provokatív táblát tartott fel „A múlt nincs lezárva, nem felejtünk, nincs bocsánat!” felirattal. A körülöttük álló tüntetők előbb kitépték a kezükből a papírlapot, majd hangos káromkodások közepette kiüldözték őket a tömegből. Komolyabb atrocitás nem történt.

Bajnai: Ma több a tapasztalatom és kevesebb az illúzióm

Elsőként Bajnai Gordon volt miniszterelnök, az Együtt-PM szövetség vezetője kapott szót. A volt kormányfő az óriás nemzetiszín kokárdát szimbolizáló színpadon többek között megismételte: kormány- és korszakváltásra van szükség. Bajnai azt mondta: érti, hogy sokan csalódottak az elmúlt egy év eseményeit illetően, amelyből mindenkinek tanulnia kell. A volt kormányfő úgy fogalmazott: megerősödött a hite abban, hogy csak széles összefogással lehet leváltani a jelenlegi rezsimet; ehhez pedig meg kell nyerni a most bizonytalanokat is.

„Ma több a tapasztalatom és kevesebb az illúzióm. A hitem, az elszántságom és a célom viszont változatlan! Kormány- és korszakváltásra van szükség. Együtt meg fogjuk csinálni!” - fogalmazott Bajnai Gordon. Az Együtt-PM vezetője kiemelte: Orbán Viktor jéghegynek kormányozza az országot, tönkreteszi a gazdaságot és az oktatást. „Ma tényleg rosszabbul élünk mint négy éve!” - tette hozzá a volt miniszterelnök. Bajnai úgy vélte, hogy a kormány a józan ésszel szemben vív szabadságharcot.

„Ez a valóság, a többi csak duma! Ne engedjétek, hogy becsapjanak titeket! Orbán Viktor országa maga a Titanic! Meg kell állítanunk ezt a vesztébe rohanó hajót!” - mondta a színpadon a volt kormányfő. Bajnai Gordon szerint 2014-ben jövőt kell választani: „Orbán-ország vagy Magyarország, ez a kérdés, választhattok!” - fogalmazott.  Az Együtt-PM vezetője szerint Orbán országának térképén ott van London, a sok „gazdasági menekült fiatallal”, ott van Esztergom a bosszúból lekapcsolt villannyal és ott van Baja, az „elcsalt választással”. Bajnai szerint ott van a térképen Felcsút is, amely a „dölyfös kivagyiság” jelképe, egy saját Disneyland. A politikus szerint Orbán országával szemben 2014-ben a normális Magyarország fog állni, amelyben az örökös harc helyét a békés építkezés veszi át.

„Ehhez készítettünk pontos úti tervet. Ez a normális Magyarország a mi hazánk. Ezt kell visszavennünk és a két kezünkkel felépítenünk!” - fogalmazott Bajnai Gordon, hozzátéve: „Orbánország” legyőzhető, Orbán kormányzása már megmérettetett és könnyűnek találtatott. „Ne féljetek, az erő velünk van! A csöndes többség ereje” - mondta a volt kormányfő, felmutatva a már hivatkozott tollat. Azt mondta: ez a demokrata fegyvere, két egymást metsző vonal. „Készüljetek és készítsétek a többieket is, hogy legyen elég kéz a tollat fogni! (…) Egyenként elbuknánk, de együtt győzni fogunk!” - zárta beszédét Bajnai Gordon.

"Orbán Viktor egy fordított Nagy Imre"

Ungár Klára, a Szabad Emberek Magyarországért Liberális Párt vezetője lépett ezután a színpadra. Az egykori fideszes, majd szabaddemokrata politikus többek között arról beszélt, hogy ma már csak október 23-a a szabadság napja.

„Nagy Imre kommunistából vált demokratává és hazafivá” - mondta Ungár, majd hozzátette: Orbán életútja pont a fordítottja Nagy Imre életútjának. „Orbán Viktor egy fordított Nagy Imre. Az egykor fiatal demokrata most stadiont épít a falujában. Ezt utoljára Ceaucescu engedte meg magának (…) Putyin maga a példaképe lett. Az lett a példaképe, aki fiatal lányokat és anyákat börtönöztet be, amiért kritizálni merték őt” - tette hozzá Ungár Klára. Szerinte Orbánék nemcsak a nőket, de minden embert lenéznek.

A SZEMA vezetője hangsúlyozta: ahogy az elődeink nem kértek a szovjetek megszállásából, mi sem kérünk a fideszes katonákból. „Mi a szabadságot minden év minden napján akarjuk. Ehhez el kell tűnnie Orbán Viktornak és hűbéreseinek a közéletből” - fogalmazott Ungár Klára, a tömeg ezt „Orbán takarodj!” skandálással viszonozta.

Bokros: A félelem csontig áthatja a mindennapjainkat

Bokros Lajos volt pénzügyminiszter, a Modern Magyarország Mozgalom elnöke beszédében többek között azt mondta: 1956-ban egy sötét diktatúra ellen lázadt fel az ország. „Még nincsenek itt az ötvenes évek, még csak az újkommunisták. De a félelem csontig áthatja a mindennapjainkat” - fogalmazott a volt miniszter. Bokros szerint a jövő évi szavazás valójában egy népszavazás lesz. Azt mondta: a mostani kormány leváltása nemzeti sorskérdés. „A Fidesz nem nemzeti párt. Azzal hazudja magát annak, hogy még a nyilvános vécékre is ráfesti a nemzeti jelzőt!” - tette hozzá az EP-képviselő. Bokros szerint hazugság, hogy csak a Fidesz képes megvédeni a nemzeti érdekeket, ráadásul szerinte még csak nem is jobboldali párt, sokkal inkább újkommunista. „Kevés dolgokban értünk egyet azokkal, akikkel most egy színpadon állunk (…) De a legfontosabb dologban igenis egyetértünk. Mint 1956-ban. Hiszünk a szabadsághoz fűződő, elidegeníthetetlen jogainkban (…) Hiszünk abban, hogy a Fidesz legyőzhető. Igen, lehetséges!” - mondta szónoklatában Bokros Lajos. Hozzátéve: ha „elzavartuk az újkommunistákat”, akkor gyorsan ki kell dolgozni egy új választási törvényt, amely akár már 2016-ban lehetővé teszi az új, szabad választások megtartását. Ehhez a MOMA vezetője szerint a teljes demokratikus ellenzék feltétel nélküli összefogása szükséges. „Történelmi felelősséget vesz magára az, aki nem csatlakozik ehhez az együttműködéshez. De az is, aki másokat kizár belőle” - fogalmazott Bokros Lajos, hozzátéve: ne várjuk meg, amíg a mostani rezsimet csak forradalommal lehet majd elzavarni. „Nem félünk! Féljenek az újkommunisták!” - zárta szavait a MOMA elnöke.

Kuncze szerint nem siránkozni kell

A Horn-kormány korábbi belügyminisztere, az egykori SZDSZ-elnök Kuncze Gábor is szót kért és kapott az eseményen. A Szabadelvű Polgári Egyesület vezetőjeként Kuncze többek között azt mondta: 1956-ban a fiatalok megcselekedték, amit megkövetelt a haza, ezért tisztelet jár a hősöknek. Kuncze szerint, aki a szabadságát és vagyonát Orbán Viktor zsebébe akarja tenni, az nyugodtan szavazzon rá. Aki politikai kiskorú és gyámságra szorul, az is nyugodtan szavazzon a Fidesz vezetője – tette hozzá a politikus.

Kuncze szerint immár nem siránkozni kell, hanem tenni Orbán „maffia-kormánya” ellen. A liberális politikus szerint, ha Orbánék maradnak, az nem a Fidesz sikere, hanem az ellenzék „szégyene” lesz. Kuncze szerint a demokratikus erők egyelőre alkalmatlanok a kormányváltás megvalósítására, egyelőre csak a közös vereség vigaszlistáin osztozkodnak. „A harcot nem lehet összefogásnak álcázott osztozkodással megnyerni (…) Olyan ez, mintha közös sírhelyért harcolnak a közös temetőben” - tette hozzá szónoklatában. Kuncze Gábor szerint a választásokat az egyéni körzetekben lehet megnyerni, ezért közösen kell megtalálni azokat a jelölteket, akiknek esélye van a győzelemre. Ehhez pedig teljes összefogásra és közös listára van szükség; Kuncze szerint ez megkönnyíti a választók tájékozódását és választását. A volt belügyminiszter szerint ha nem lehet közös miniszterelnök-jelöltben megállapodni, akkor tovább kell gondolkodni, végül pedig a választóknak kikényszeríteni a megoldást. Kuncze szerint az új választási törvénnyel intézményesítették a csalást és szerinte a Fidesz kész is elcsalni azt. Ezért szerinte jövő tavaszig meg kell szervezni az alternatív szavazatszámlálást. „Nem elég szeretni és támogatni a szabadságot. Akarni és tenni kell érte!” - fogalmazott Kuncze Gábor. A politikus hozzátette: a mostani ellenzék nem fog világtörténelmet írni, mint az 1956-os hősök, de a mostani politikusoknak is történelmi a felelősségük.

Gyurcsány: Ha így folytatjuk, azzal veszíteni fogunk

Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, a Demokratikus Koalíció elnöke lépett ezután a színpadra. Vastaps fogadta a politikust. Az ex-kormányfő szerint nincs idő taktikázni és nincs idő csak részigazságokat kimondani. „Ha így folytatjuk, azzal veszíteni fogunk (…) Ismerem Orbán Viktort. Kétszer részt vettem a legyőzésében. Tudom, hogy ma Magyarországot egy hazug politikai gazember vezeti. Elmondtuk százszor, ezerszer. De, mondják, mire mennénk, ha annyi futna tőlünk, hogy elmondjuk ezeregyedszer?!” - fogalmazott Gyurcsány, hozzátéve: „Orbánnak mennie kell!”

A volt kormányfő rámutatott, hogy a választók többsége kormányváltást akar, az ellenzéki oldal mégsem áll jól. „Először le kell győznünk önmagunkat. A pártoskodást és az önzést” - mondta Gyurcsány Ferenc, hozzátéve: a demokratikus ellenzéknek össze kell fognia, „nem kicsit, nagyon!”

A DK elnöke szerint Orbánt egységes és erős blokkal kell szembeállítani. Ehhez szerinte közös program, közös miniszterelnök, közös egyéni jelöltek és közös lista kell. „Egyenes beszéddel, egyenes akarattal” - fogalmazott. Gyurcsány hozzátette: az összefogás akadálya jelenleg a nagyvonalúság hiánya, a személyi ambíciók és az önzés. A volt miniszterelnök szerint bármit meg kell tenni Orbán bukásáért, az önkény bukásáért. Kiemelte, hogy a DK jelenleg az orbáni rendszer legkérlelhetetlenebb ellenzéke. „Nincs alku, nincs kompromisszum, nincs kiegyezés!” - erősítette meg ismét.

Gyurcsány szerint nem beszélni kell az összefogásról, hanem tenni érte. „Az ellenzéknek közös vezetőre van szüksége. Nem kettőre, nem háromra, nem nyolcra, hanem egyre. Olyan vezetőre, aki egyesíteni tudja a demokratákat, aki győzelemre vezet bennünket. Aki erre nem képes, akinek az ambíciója akadályozza a teljes körű összefogást, annak át kell gondolnia a szerepét. Ebben sincs kompromisszum. Ha pedig kell, új vezetőt kell felkérni az ellenzék vezetésére” - fogalmazott Gyurcsány Ferenc.

A DK elnöke hozzátette: ha ő lenne az akadálya a közös blokk összeállításának, más utat választana. „Azért küzdök, hogy győzzünk. Nem én! A demokratikus Magyarország. Én mindent meg fogok tenni. Vagy így, vagy úgy. Ha kell, felszántom az országot, példát mutatva küzdelemből, szenvedélyből” - tette hozzá a politikus, kiemelve: nem önzés kell, hanem áldozat, a haza szolgálata, bármi áron. „A tárgyalásokat nem befejezni, hanem kinyitni kell” - mondta, hozzátéve: az Együtt-PM és az MSZP között kötött megállapodás nem demokratikus, mert nem találkozik az ellenzéki tábor többségének akaratával.

„Politikus maradok és sikerre vezetem a pártomat. Én nem a Demokratikus Koalícióért, hanem a hazámért aggódom!” - mondta végezetül Gyurcsány Ferenc.

Fodor árnyék-kormányt állítana

A volt kormányfő után a volt oktatási-, majd környezetvédelmi miniszter (és egykori SZDSZ-elnök) Fodor Gábor lépett a szónoki emelvényre. A Magyar Liberális Párt elnöke többek között azt mondta: Magyarország 57 évvel ezelőtt jól teljesített, mert megmutatta, hogy szabadságszerető nemzet. Most viszont nem teljesít jól, helyette Európa szégyenpadján ül. „Ma Magyarország rosszul teljesít” - fogalmazott Fodor.

A liberális politikus szerint erkölcsi parancs az összefogás, mert „nem mennek jól a dolgok” és mert veszélyben a szabadság. Fodor szerint 1956-ban is összefogtak a pesti srácok a kiábrándult kommunistákkal és most is sok fideszes szavazó így tenne, ha „kinyújtanánk feléjük a kezünket”. Fodor szerint ez utóbbit azért nem lehet megtenni, mert az ellenzéki oldal képviselői egymás felé sem tudják kinyújtani a kezüket.

„Mi is azért vagyunk itt, mert azt akarjuk, hogy Magyarország ne legyen gyarmat (…) De most nem az Európai Unió akar minket elnyomni (…) Nem a külföldiek lopták el a nyugdíj-megtakarításokat, nem a külföldiek osztották újra a trafikokat és vették el a földeket, szállták meg a független intézményeket. Magyarországot egy pártnak álcázott szervezet, a Fidesz gyarmatosítja, belülről. A Fidesz viselkedik úgy, mint a megszállók, mint a hatalomtól megrészegült kommunisták” - mondta a színpadon Fodor Gábor.

A liberális politikus megoldásként közös miniszterelnök jelölését és közös lista állítását, valamint árnyék-kormány állítását és a mérsékelt jobboldaliakkal való megegyezést szorgalmazta. A Liberálisok elnöke szerint egy évvel korábban úgy tűnt: egységessé válik a demokratikus ellenzék. „Elvesztegettünk egy évet. Egy nagyon fontos évet. Ha a Fidesz győz, az ma már annak a két pártnak a felelőssége lesz, amelyik az együttműködés helyett az elkülönülést választották” - fogalmazott Fodor. A politikus hozzátette: a mostani esemény mégis optimistává teszi, és ezt az együttműködést meg is kell tudni őrizni.

Mesterházy Attila, a Magyar Szocialista Párt elnöke volt az utolsó felszólaló. A szocialista politikus nem tudta megkezdeni beszédét, mert a tömeg hangosan skandálni kezdte: „összefogást!” Mesterházy azt mondta erre: ez az erő és elszántság a garancia arra, hogy a „felcsúti Maradona” menni fog. A szocialista pártvezető beszédében ezt követően arról beszélt, hogy 57 évvel a szabadságharc után Magyarország újra tele van félelemmel és igazságtalansággal.

Mesterházy szerint ha attól kell rettegnie az embereknek, hogy nem tudják kifizetni a villanyszámlát és nem tudják, hogy mit tesznek a vacsoraasztalra este, akkor az országban nem szabadság, hanem kiszolgáltatottság, önkény és reménytelenség van. „Ezek a szabadság igazi gyilkosai. Lassan ölő mérgek” - tette hozzá a politikus. Mesterházy rámutatott: az Orbán-klán el akarja venni és át akarja írni a múltat, de immár el akarja venni a jövőnket is.

Az MSZP elnöke ezt követően azt mondta: Orbán Viktor most épp ott szónokol az ország teljesítményéről, ahol korábban „Rákosi pajtás” nézte az övéit. Mesterházy szerint a Fidesz elnöke fiatal demokratából őszülő despotává lett az elmúlt években. „Ő az, akit le kell váltanunk. Ő az, akit le is fogunk váltani. Ez Magyarország és a magyarság érdeke” - fogalmazott Mesterházy, mialatt a tömeg ismét „összefogást” skandált. Az MSZP elnöke végül azt mondta: ha valóban le akarjuk győzni Orbán rendszerét és valóban nem az önzésről szól a politika, akkor tudomásul kell venni, hogy „mi nem egymás ellenfelei vagyunk”.

Mesterházy szerint mindenki, aki ezt szem elől téveszti, az téved. „Elszántsággal és bátorsággal el fogjuk érni a demokraták céljait” - fogalmazott Mesterházy Attila, a tömeg pedig ismét „összefogást” skandált, hosszasan, ütemesen.

"Aljas hackelés"

A Népszabadság forrásai szerint az MSZP szimpatizánsai és vezetése is etikátlan és 'aljas hackelésnek' tartják, hogy a DK aktivistái és szimpatizánsai nem hagyták elmondani Mesterházy Attila beszédét. MSZP-s forrásaink szerint ez végletesen bezárhatja a kaput a két szervezet között, de - ahogy egyik mérvadó forrásunk fogalmazott - biztosan nem marad következmények nélkül."

Orbán beszéde: Hadrendbe kell állítani csapatainkat!

Békemenet-2013-10-23.PNGOktóber 23-án az egész szabad világ kalapot emel, és meghajtja fejét Magyarország, a magyarok előtt - kezdte beszédét Orbán Viktor. Helyes és illő, hogy a szabad világ a saját hőseiként gondol az '56-os szabadságharcosokra, azokra a nőkre és férfiakra, pesti lányokra és srácokra, akik nyílt harcot indítottak a megszállók és a kommunista rendszer ellen, amely akkoriban félelemben tartotta az egész szabad világot. A magyar szabadságharcosok felfedték az egész világ előtt, hogy a kommunizmus ki- és megjavíthatatlan. Megjavíthatatlan, mert semmibe veszi az egyént, annak szabadságát- és semmilyen erőszaktól sem riad vissza vele szemben - fogalmazott a miniszterelnök.

A kormányfő azzal folytatta: 1956 őszén hirtelen kitavaszodott. Egy évtized sűrűsödött össze egyetlen verőfényes nappá. Az évekig tartó szenvedés és megaláztatás után a szabadságvágy és a lelkesedés hatalmas sugárban indult az ég felé, hogy leverje onnan a vörös csillagot.

A lehulló csillagok, a porba zuhant szobrok, a kommunista önkény földre döntött gépezete megrengette a földet és az egész szovjet birodalom lába alatt megmozdult a föld - mondta. Ha '56-ban folytatódik a szovjet a világ, akkor semmi marad a magyar életből, ami a miénk Semmi, ami nagyszerű és felemelő, ami ezer év alatt építettünk fel magunknak. Tenni kellett hát valamit. Felemeltük szívünket és fellázadtunk - értelmezte az 56-os eseményeket Orbán. Fegyvert fogtunk és szabadságharcot indítottunk, ahogy egy büszke, nagyra hivatott, és rongyaiban is nagyszerű néphez illik.

A kormányfő beszédében szólt arról is: Akik azon az őszön szembeszálltak a hatalmas szovjet hadsereggel, pontosan tudták, hogy az életüket teszik kockára. De minden ember reménykedik. Mert mi mindannyian inkább élni szeretünk a szabadsággal, mint meghalni érte- Ők is reménykedtek. Reménykedtek, ahogy a harcosok reménykedtek abban, hogy nem csak győznek, hanem túl is élik a harcot.

A miniszterelnök ünnepi beszédében a magyar nép áldozatait sorolta: három és fél ezer szabadságharcos elesett, húszezer honfitársunk megsebesült. "Húszezer bebörtönzött, tizenháromezer internált, 228 kivégzett, és a sortüzek halottjai" - és hozzátette: tudjuk, hogy a kommunizmus hideg valósága felőrli az emberi méltóságot. Ezzel szemben mi itt Magyarországon azt köszönhetjük a hőseinknek, hogy a magyar történelem legsötétebb korszakában, a szovjet megszállás alatt megőrizhettük a tartásunkat, mert ha titokban is, de volt mire büszkének lenni.

Orbán beszélt arról is: Mi magyarok a XX század során háromszor ráztuk le magunkról a kommunista önkényt. Lerúgtuk magunkról a a tanácsköztársaságot '19-ben, elvágtuk a rabszíjat '56-ban, és végül 90-ben megdöntöttük a gulyáskommunizmus uralmát is. Azok a magyarok vetettek véget a szocializmus ólmos, nyomasztó, kilátástalan szürkeségének, akik 1956 után itt maradtak. Akik azt gondolták, mégsem futhat el egy az egész ország. Nehéz sors várt rájuk, de nem lépték át a határt. Maradtak mégis. Elszenvedték a megtorlásokat, a megaláztatást. A lezárt határokat és a bedeszkázott égboltot. Kihúzták a következő 34 évet. Megszültek, megóvtak és felneveltek bennünket.

Azzal folytatta: És amikor eljött az idő. Egy év alatt felőröltük a kommunisták uralmát. Egyetlen látomásos év alatt. A döntő csapást itt, ezen a téren mértük rájuk. Igen, itt ezen téren egyesítettük az 56-os szabadságharc áldozatainak igazságát a mi életerőnkkel és elszántságunkkal - mondta, utalva részben önmaga beszédére is Nagy Imréék 1989-es újratemetésén, azzal ugyanis "beütöttük az utolsó szöget a kommunizmus koporsójába , amelybe a legelsőt 56 hősei verték be".

A közel félórás beszédének második felét Orbán már nem az emlékezésre, hanem a kampányra szánta. Úgy fogalmazott: "Önök is tudják, én is tudom", nem csupán a tisztelet és az emlékezés hozott össze minket. Azért jöttünk ide, mert az is tudni akarjuk, hogy mi lesz. Először is tisztán kell látnunk. Nyíltan és magabiztosan mondjuk ki, amit látunk és tudunk. Először is tudjuk, hogy a magyar szabadságharcnak nem csak hősei, hanem árulói is voltak - mondta.

Innen már könnyedén tért át az aktuálpolitikára. "Tudjuk azt is, hogy 2006-ban, 16 évnyi demokrácia után ezen a napon puskákkal vadásztak ránk a pesti utcán, kardlappal verték a békés tüntetőket." Azt is tudjuk, hogy azok kezében volt a kormányzati hatalom, akik gátlás nélkül felhasználhatták az állam fegyveres testületeit saját népük ellen. Tudjuk jól, ne legyen kétségük felőle, ma ismét közénk lövetnének, jó esetben gumilövedékkel, és megint ránk vezényelnék az állam erőszakszervezeteit. Ma is megtennék, ha megtehetnék.

A kormányfő beszédében szólt arról is: Ők már a rendszerváltás idején is szövetkeztek a külső erőkkel, hogy átjátsszák nekik az ország vagyonát és erőforrásait. "A pufajkát öltönyre, a tovarist Tavaresre cserélték." - fogalmazott.

Mit akarunk? - tette fel aztán a kérdést Orbán és válaszolt is magának: Azt akarjuk, ne tehessék megint együtt tönkre Magyarországot. Ne szolgáltathassák ki újra a spekulánsoknak és a bürokratáknak. Nem dugjuk homokba a fejünket. Látjuk, hogy megint szervezkednek, fenekednek, hamisítanak, és megint idegenekkel szövetkeznek. Ismét szórják a gyűlölködés, a viszály és az erőszak magvait.

A kormányfő - miután alaposan megdicsérte a békemenetet - a jövőről szólva azt mondta: a küzdelem komoly lesz, "mert a szabadságot nekünk mindig drágán mérik". Nem elég jól kormányozni. Nem elég kiszabadulni a hitelezők szorításából. Nem elég a gazdaság rendbetétele, nem elég az eredmények hosszú sora. Nem elég semmilyen biztató felmérés sem. Nem hagyhatjátok a munkát a kormányra, a pártokra. Ha meg akarjuk védeni a mindennapi élet szabadságát, személyesen kell részt venni a küzdelemben. El kell végezni a szükséges munkát.

- Nincs okunk kapkodni, de lassan és biztosan be kell indítani gépezetünket, hadrendbe kell állítani csapatainkat, ahogy 2010-ben tettük. Készülődjetek, most befejezhetjük azt, amit '56-ban elkezdtünk. Mindenkire szükség lesz. A szabadság nem sors, hanem választás kérdése - zárta beszédét Orbán, aki a szokásos Hajrá Magyarország, hajrá magyarok fordulattal búcsúzott a közönségétől.

Forrás: NOL.HU - MTI

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr295595998

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása