Tisztában vagyunk vele, hogy Magyarországon az állami és magánszektort egyaránt átszövi a korrupció – sőt a magunk módján kénytelen-kelletlen „mi is kivesszük” belőle a részünket. Utáljuk, hogy így van, de úgy érezzük, hogy nem tehetünk ellene semmit. Nagyjából ezek a tapasztalatai a magyar emberek korrupcióhoz való viszonyával foglalkozó kutatásoknak évről évre.
Egy újabb, a világ országait rangsoroló összesítés, az élhetőséget vizsgáló Prosperitás-lista egyik kérdésére – „Korrupt-e az üzleti élet és a kormány?” – adott igenek 82 százalékos aránya bizonyítja: nem vagyunk valami jó véleménnyel a felső körökről. És bizony jól érezzük, hogy átláthatatlanok a politikai és gazdasági viszonyok. A Transparency International 2012-es Korrupció Érzékelési Indexe szerint Magyarország 174 ország között a 46. helyet foglalja el, az Európai Unióban pedig 19.-ek vagyunk.
Mivel ez a kutatás nem a lakosság, hanem a szakemberek és az üzleti szféra véleményén és tapasztalatain alapszik, így még hitelesebb képet nyújt a valóságról, mint a lakossági felmérések, amelyek szintén nem mutatnak pozitív képet. A korrupció objektív mértékét teljes pontossággal persze nem lehet megmérni, mert természetéből adódóan egy része titokban marad, soha nem kerül nyilvánosságra.
A tisztánlátás kedvéért meg kell különböztetni az „utcai” korrupciót a „fehér gallérostól”, a hálapénzt és a rendőr lefizetését nem szabad egy platformon kezelni az állami, politikai vagy üzleti szférában történő visszaélésekkel. A magyar mutatók például nem is rosszak az utcai korrupciót tekintve, a legtöbb „vesztegetés” nálunk nem meglepő módon az egészségügyben történik. (Hálapénzről lásd cikkünket a 9. oldalon) A Transparency International nyári felmérése szerint a magyar lakosság 12 százaléka mondta, hogy az elmúlt egy évben része volt valamilyen vesztegetési ügynek, fizetett kenő- vagy hálapénzt. Ez nagyjából megfelel az EU-s átlagnak, és sokkal jobb a globális átlagnál, ami 27 százalék. Tehát nem a mindennapi vesztegetések pozicionálnak minket a világ legkorruptabb harmadába.
A Transparency felmérése szerint a magyarok 82 százaléka gondolja úgy, hogy összefonódás van az állami szféra és egyes üzleti csoportok között, tehát nem a közérdek, hanem egyéni és csoportérdekek érvényesülnek az állami döntéshozatal során. Ezekkel az adatokkal nem lógunk ki a környező országok közül (de az Európai Unió utolsói között kullogunk), viszont kiemelkedően sokan, 70 százaléknyian mondják azt, hogy amennyiben korrupciós üggyel találkoznának, nem jelentenék, és ez messze a legmagasabb arány az EU-ban. Ennek okaként a többség azt jelöli meg, hogy „úgysem történne semmi”, 21 százalék pedig fél a feljelentés következményeitől. Mindennek gyökere a szabályozásban van, amely a bejelentők védelmének hiányával betonba önti az átláthatatlanságot.
„Olyan mechanizmust kellene kialakítani, amely megóvja a közérdekű bejelentőket. Azt kellene szavatolni, hogy a korrupciós jelenséget tapasztaló állampolgár névtelen bejelentést tehessen úgy, hogy közben nem veszíti el az állását, nem éri hátrány őt és környezetét. Az illetékes hivatal pedig lefolytatná az alapos vizsgálatot, és később értesítené a bejelentőt az eredményről. Nálunk a minap elfogadott közérdekű bejelentőkről szóló törvény ellenére még nem ez a helyzet. Kifejezetten károsnak gondolom, hogy az egy hete kirobbant NAV-ügyben Horváth András szavainak nemhogy hitelt nem adtak a hatóságok, hanem éppen ellenkezőleg, hitelrontásért feljelentették, valamint a NAV egy 48 órás villámvizsgálat után lesöpörte az ügyet, mondván, nem történt visszaélés a hivatalnál. Reméljük, hogy az érdemi vizsgálat nem marad el, és az ügyészség helyén kezeli az esetet” – mondja Martin József Péter, a Transparency International ügyvezetője, hozzátéve, hogy az ügy nem megfelelő kezelése tovább erősítheti az emberekben azt az érzést, hogy jobb csendben maradni.
A magyarok egyébként is apatikusan állnak a korrupció ügyéhez, azt gondolják, volt is, lesz is, legyintenek rá, mert úgy érzik, nem tudnak ellene mit tenni. Úgy gondolják, hogy ez hagyományosan a Rokonok országa, mutyiföld, ahol nem nagyon lehet előrejutni és érvényesülni ügyeskedés nélkül. Martin József Péter úgy véli, hogy igazi változást mindenképpen felülről, döntéshozói szintről lehet elérni: az elitnek kell olyan mechanizmusokat kialakítania, amelyek szabálykövetesre ösztönöznek, illetve a döntéshozóknak kell jó példát mutatniuk, ami növelhetné a közbizalmat. Szerinte önmagában az alulról jövő kezdeményezések a nagy korrupciós rendszereket nem rendítik meg.
Miért fizettünk?
A hét elején indult el a Fizettem.hu nevű weboldal, amelyen névtelenül oszthatják meg egymással az emberek azokat eseteket, amikor kenőpénzt fizettek valamilyen okból. Az Átlátszó.hu által működtetett oldalnak nem célja, hogy az esetekből feljelentések szülessenek, inkább csak az, hogy beinduljon egy társadalmi diskurzus a korrupcióról – tudtuk meg Vitrai Edit projektvezetőtől. Hosszú távon az oldalon megjelent írásokból következtetéseket lehet majd levonni arról, hogy az egyes szektorokban mennyi kenőpénzt fizetnek az emberek. „Ez azért is lenne fontos, mert amennyiben nem beszélünk ezekről az ügyekről, az emberek ingerküszöbe egyre feljebb tolódik, legyengül a társadalom immunrendszere, és egyre kevésbé kapjuk fel a fejünket a visszaélésekre” – teszi hozzá Martin József Péter, az oldal szakmai partnereként működő Transparency International ügyvezető igazgatója. Az oldal minden bejelentést moderál és szerkeszt, így sem a lefizető, sem a lefizetett személyazonossága nem kerül nyilvánosságra. Az eddigi tapasztalat azt mutatja, hogy általában azok is szégyellik magukat, akik csúszópénzt adnak, és az „élménybeszámolók” alatt olyan beszélgetések alakulnak ki, amelyekben az emberek sokszor rávilágítanak a történet beküldője számára: nem lett volna szükségszerű a megvesztegetés. „Bízunk abban, hogy egyre többen ismerik fel, hogy a saját életünkben igenis lehet tenni a korrupció ellen, és lehet másképp is csinálni. Az átláthatóság a korrupció legfőbb ellensége” – fűzi hozzá Vitrai Edit.
Forrás: Vasárnapi Hírek
