Amennyiben az MSZP vezetése komolyan gondolja, úgy Lendvai Ildikó, Kovács László és Földes György tanácsadóként való szerepeltetése az elnökség mellett több szempontból is jó döntés, s egyben jó alkalom, hogy válaszokat kapjunk egy sor fontos kérdésre, amely régóta a levegőben lóg megválaszolatlanul. A párt vezetése tanult a bajai videó ügyében elkövetett hibákból, levonta a következtetéseket, és igyekszik olyan helyzetet teremteni, amelyben hasonló baklövések többé nem fordulnak elő. A kommunikációs stratégia újjászervezése egyszerre jelentheti a régi, kiváló kommunikátorok szerepeltetését a sajtóban, és a szétzilálódott sorok rendezését a háttérben. Tennivaló akad bőven, mert lássuk be, az utóbbi hetek eseményei, különösképpen a videóbotrány igencsak megzavarta a szocialisták kommunikációját. Ellentmondások sorozatába kergette politikusaikat és komoly népszerűségvesztést okozott.

Jó döntés azért is, mert egységet, és a baloldali értékeket következetesen képviselő politikával való folyamatosságot mutat. Ez bizonyára szimpatikus mindazok számára, akik nem nézték jó szemmel a fiatalítást, nem hittek az új, ismeretlen arcok vonzerejében, és hiányolták a régieket, a nagy "öregeket", akik most visszatérnek. Lendvai Ildikó és Kovács László megemésztetlen múltról beszél, és azt firtatja, mi az, amit az MSZP vállal a Gyurcsány-örökségből, és mi az, amit elutasít. A téma régóta terítéken van, és alig hiszem, hogy sokáig tologatható még ide-oda az a tányér. A választók kíváncsiak rá, mi a szocialisták viszonya a DK-hoz, milyen együttműködés képzelhető el az E-14 PM-MSZP szövetség és a DK között, s Mesterházy Attila és Bajnai Gordon miért tartja célravezetőbbnek a részleges, mint a teljes ellenzéki összefogást a választási kampányban. Meg akarják érteni a kétféle összefogás jelentését, tartalmát és üzenetét, hogy megfelelő információ birtokában dönthessenek, melyiket akarják támogatni. A szocialisták "kiszámolták" a DK-t, amikor abból a megfontolásból utasították el a vele való szövetséget, hogy Gyurcsány többet visz, mint amennyit hoz. Az új kommunikációs stratégia kitűnő lehetőség, hogy minderről pontos értékelést adjanak a választók számára.

De ami ennél is fontosabb: elérkezett az utolsó pillanat, hogy a baloldal alternatívát állítson a kormány politikájával szemben, s elmondja, milyen országot képzel el Fidesz-Magyarország helyett. Senkit sem érdekel, hogy az egymással rivalizáló ellenzéki pártok miként szeletelik újra az ellenzéki tortát szövetségeseik rovására, a saját támogatottságuk növelése érdekében. Pláne, ha a torta közben nem lesz nagyobb. Az ígérgetés-spirálba és a rezsiharcba sem érdemes beszállni, mert abban a jelenlegi kormánypárt helyzeti előnye behozhatatlan. Elvont eszmék és folyamatábrák ismertetése a sajtóban ugyancsak kétes eredményekkel kecsegtet, mert nincs az az ötpilléres ábra, amely tűzbe hozna egy választót, tartalmazzon bár olyan vonzó címszavakat is, mint a nők és a gyerekek. A nemzeti kultúra, a történelmi múlt és a keresztény erkölcs jegyében folyó demagóg retorikai küzdelemben sem kell fölvenni az újra meg újra odahajított kesztyűt.

Más kell.

Azokat a hagyományos baloldali és emberi értékeket kell hangsúlyozni, amelyek hiányoznak az életünkből. Úgy mint együttérzés, a szolidaritás, a közösség, az egymással való törődés. Hiszen a magány, a részvétlenség és az elszigeteltség milliók napi élménye. Nagy részben köszönhető ez az országot tudatosan megosztó, komisz politikának, de a modern munkaerőpiac átalakulásának és az ezzel járó munkanélküliségnek is. Hiszen közösségek szűnnek meg, emberi kapcsolatok zilálódnak szét a rohamosan átalakuló munka világában, a lemaradás, a riadt értetlenkedés, a szorongás és az egzisztenciális félelem általános tapasztalattá válik. A munkanélküliek, öregek, betegek, hajléktalanok, a "mások" és családjaik mind elárultnak és elárvultnak érzik magukat. A politika cserbenhagyta őket. Az egymillió új munkahely megteremtésének ígérete régen ködbe veszett, már csak nem is beszélnek róla.

Mi más lehetne az ellenzék célja, mint a cserbenhagyott százezrek érdekeinek következetes képviselete? S miért ne tehetnék ezt a részvételi demokrácia eszközeivel? Javaslom, hogy az elnöki tanácsadó testületet bővítsék ki állampolgári tanácsadó testületté, amelyben olyan civilek is részt vesznek, akik valamely nehéz sorsú társadalmi csoport érdekeit, gondjait képviselik. A politikusok velük együtt, az ő szempontjaikat és érdekeiket szem előtt tartva formáljanak egy közös, jövőbeli stratégiát a részvételi demokrácia elvei szerint. Érdemes lenne rendszeresen közmeghallgatásokat is szervezni, a hétköznapi emberek számára kínálva ezzel nyilvánosságot és lehetőséget, hogy ügyeiket a politikai döntéshozók segítségével együtt próbálják megoldani.

Ki kellene nyitni tehát a politika ajtaját a polgárok és a széles nyilvánosság előtt, mert hiteles politizálás ott van, ahol a döntések a politikusok és a civilek együttes akaratából születnek meg. A rideg, részvétlen, zárt ajtók mögötti politizálással szembe kell állítani a cserbenhagyottak mellett elkötelezett és együttérző politikai akaratot, amelynek legbecsesebb célja a befogadó és egymást segítő közösségek hálózatának újraépítése. Ez jelenti a valóban modern, európai nemzetstratégiát az elzárkózással, a nacionalizmussal, a populizmussal, a belső emigrációval és egészében azzal a szellemi hanyatlással szemben, amelynek tanúi vagyunk. S ez képviseli a valódi nemzeti közösséget is, amelyhez megkülönböztetés nélkül valamennyien tartozni akarunk. A régi-új baloldal számára ez az egyetlen út, amit követhet, s az ország számára az egyetlen esély, hogy huszonegyedik századi európai nemzet lehessen.

Lévai Katalin

író, szociológus, volt miniszter

Forrás: Népszava