CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Buszbaleset a csepeli képviselő-testület ülésén

2014. január 22. 05:05 - csú

Takács Krisztián_1.jpgA CSÚ értesülése szerint Borbély Lénárd fideszes alpolgármester és Trefán László üzemeltetési ágazatvezető egyetlen mondat érdemi írásos indoklás nélkül terjesztette a csepeli képviselő-testület sebtében (sürgősséggel) összehívott hétfői ülésének részvevői elé a javaslatot, hogy ugyan szíveskedjenek kiadni közpénzből 27 millió forintot egy 18+2 személyes autóbusz megvásárlásáért. Az előterjesztők joggal bízhattak a kétharmados fideszes mamelukok szokásos gombnyomásában. Most azonban kavics került a gépezetbe. Takács Krisztián szocialista képviselő (képünkön) rámutatott a hátsó szándékra, nevezetesen arra, hogy ezt a nagy összeget közbeszerzési pályázat nélkül akarja elkölteni a fideszes városvezetés. Így azonban csak használt buszt lehet venni, alighanem egy előre kiszemelt csókostól…

Takács Krisztián készült. Nemcsak a jogból, hanem az üzleti életből is. Komplett ajánlattal állt elő. Javaslata szerint 27 millió forint helyett 18,3 millió forintért is lehet buszt vásárolni az általa bemutatott konkrét üzleti ajánlat alapján. Az MSZP-s képviselő a megtakarítható 8,6 millió forint hasznosítására is javaslatot tett. A pénzt a Csepelen működő, utánpótlást nevelő sportegyesületek rezsiköltségének a csökkentésére kellene felhasználni. Takács Krisztián javaslatának elfogadásával az önkormányzat mellett még 13 csepeli egyesület is jól járhatott volna. VOLNA, mert a fideszes mameluk sereg Borbély Lénárd – és még az egyelőre ismeretlen buszos csókos kedvéért ‑ a pénzkidobásra, a kerületi sportélet megrövidítésére nyomott igent.

Mint láthattuk, most éppen a busz volt a téma, újra a bal volt a jobb, de az eset a helyben szokásos módon végződött. Ebből jött össze a busz-bal-eset hétfőn a csepeli polgármesteri hivatalban. A józan ész és a közpénz a 2010 októbere óta megszokott sorsra jutott ismét Csepelen. Elszállt…

 

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr15772892

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása