"Nem lehet hiteles az az ember, aki nem képes felmérni, hogy a revíziós elmélet volt az indító elvi alapja annak a folyamatnak, ami hazánkat a világégés egyik legnagyobb vesztesévé tette. Ez az elv, aminek otromba emlékműve, giccses lobogókkal éktelenkedik a Szent Imre téren sok százezer honfitársunk pusztulásának előhírnöke volt.
Nem lehet őszinte a holokauszt megemlékezésen, aki arra vállalkozott, hogy Wass Albertnek, Nyírő Józsefnek és Tormai Cecile-nek emlékműsort szervezzen. Nem lehet hiteles az, aki Radnóti Miklós mártírköltő munkásságát Nyírőnek, a nyilas-parlament tagjának irodalmárságával mossa össze. Mégis akkor hogyan állhatott a sor elejére ez az ember?" teszi fel a kérdést írásában Horváth Gyula. A választ a teljes cikkel együtt adjuk közre:

A csepeli zsidó temető 2009-es felújítása óta jelentős a változás a Nefelejcs utcában. Nem csak a kerítés, meg a temetőhöz tartozó épületek, hanem a környezet is egészen más képet mutat, mint korábban. Önkormányzati adományból, vállalkozói összefogásból és emberi szorgalomból újra méltóságot kapott az elnyűtt külső. Az elhagyatottságból adódó erózió megállt.

A megújított létesítmények megújult szemléletet is hoztak.
Az épületek gondozottak, az udvar rendezett és felgereblyézett, a temető előtti utca tisztántartott. Ez a változás elsősorban két embernek köszönhető: Kerényi Andrásnak, aki a hitközség felelőseként, és Jámbor Miklósnak, aki a temető karbantartójaként végez lelkiismeretes munkát.
Ilyen környezetben lehetett méltóságteljesen ünnepelni a holokauszt napját.

Sokan eljöttek megemlékezni az auschwitzi koncentrációs tábor szovjet csapatok általi felszabadításának napjára jelölt megemlékezésre. Volt, aki ünneplőbe, volt, aki szakadt utcai ruhában. Volt, aki virággal, és volt, aki követ szorongatva érkezett. Minden férfi fején fejfedő. Egyeseknek kipa, másoknak sapka, kalap volt a viselet. Mindenki megrendülten állt és emlékezett.
A megemlékező beszéd felelevenítette a vészkorszak bűneit.
Finoman, de félreérthetetlenül utalt rá, hogy a mai Magyarországon észlelhető folyamatok aggodalmat okoznak a hazai kisebbségek körében.
A beszéd után koszorúzás és emlékkövek elhelyezése következett.

A kis ünnepséget követően az emberek közt kialakult spontán beszélgetésekben egyre többször lehetett felfedezni az értetlenség mondatait. Ezek a gondolatok pártállástól függetlenül kerültek elő a jelenlévőkből. Az volt a lamentálás alapja, hogy hitelesen lehet-e képviselni egyazon személynek az ártatlanul meggyilkolt áldozatokat és a gyilkosokat segítőket. A válsz ki nem mondottan evidenciaként rögzült a társaságba. Nem!

Nem lehet hiteles az az ember, aki nem képes felmérni, hogy a revíziós elmélet volt az indító elvi alapja annak a folyamatnak, ami hazánkat a világégés egyik legnagyobb vesztesévé tette. Ez az elv, aminek otromba emlékműve, giccses lobogókkal éktelenkedik a Szent Imre téren sok százezer honfitársunk pusztulásának előhírnöke volt.
Nem lehet őszinte a holokauszt megemlékezésen, aki arra vállalkozott, hogy Wass Albertnek, Nyírő Józsefnek és Tormai Cecile-nek emlékműsort szervezzen.
Nem lehet hiteles az, aki Radnóti Miklós mártírköltő munkásságát Nyírőnek, a nyilas-parlament tagjának irodalmárságával mossa össze.
Mégis akkor hogyan állhatott a sor elejére ez az ember?

Úgy, hogy a toleráns szervezők és az önkorlátozásba kényszeredett közönség nem ezt akarta látni. Azt szerették volna megélni,(és úgy tettek, mintha ez is történne) hogy együtt van velük Csepel megválasztott első embere. Az a férfi, aki képes átélni, és megítélni a múltat és képes szétválasztani gondolataiban a jót és a rosszat.
Szerették volna konstatálni, hogy Csepel, és az őt követő települések lakossága elveti az igazságtalanságot és elutasítja az elnyomást. Vezetői jelenlétével az együttérzését demonstrálja, és annak a megmásíthatatlan akaratának a bemutatását, hogy soha nem engedi, hogy ebben a hazában bármikor olyan gyalázatos dolog történjen, mint a második világháborúban. Zsidókkal, cigányokkal, katonákkal, és ártatlan civilekkel!
Mindezt azonban csak úgy tudták a résztvevők megélni, ha erősen elvonatkoztatnak a mai valóságtól.

A választott vezető ott volt ugyan, de nem ezt a szellemiséget képviselte.
Tevékenysége, munkássága egészen más jellemzőket indukál. Rendezvényei, kegyeltjei, emlékművei és utcanevei mind azt mutatják, hogy inkább kötődik az erő nyers megjelenítéséhez, mint a kollektív bölcsesség demokratikus irányelveihez. Nála is fellehető az elvtelen kettősség, ami szavait és tetteit szétválasztja. Tevékenysége azt sugallja, hogy nem okoz neki lelkiismeret furdalást, ha a valóságot elferdíteni, az igazságot megmásítani kell.
A látszatra és a felületi színekre koncentrál, és hidegen hagyja a lényeg. Szolgál és a formaiság hatása alatt szervezi feladatait. Ebből pedig könnyen levezethető, hogy csak protokollból jött el a holokauszt megemlékezésre. Inkább lehet valóság, mint földtől elrugaszkodott vízió, hogy a kijelölt, kipipálandó feladat miatt és nem a bensőjében kialakult elkötelezettségből volt jelen.

Ez a leplezetlen valóság, ami megint inkább sújtja a jóindulatú sokaságot, mint a számító kisebbséget.
De, mit tehetünk? Hazánk Fidesz uralta vezető köreiben manapság ez a módi! 

Forrás: Horváth Gyula blogbejegyzése