CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Németh Szilárd (2010) szembesítése Németh Szilárddal (2014)

2014. február 21. 04:56 - csú

0012-Szembesítő.pngHazugság az „északi pénzről”, parkfejlesztésről, a Gubacsi híd felújításáról, a zöld hulladék ingyenes elszállításáról, és más nem teljesített ígéretről

Németh Szilárd 2010. április 25. óta Csepel egyik országgyűlési képviselője, ugyanazon év október 3. óta pedig a kerület polgármestere. Tevékenysége közügy. Ezért a következő hetekben – a csepel.hu-n még elérthető képviselő-testületi jegyzőkönyvek alapján –, sorra felidézzük egy-egy napirenddel kapcsolatos hozzászólásait, állásfoglalásait, összefoglalóit, majd – dokumentumok alapján – „szembesítjük” saját magával, az azóta történtekkel. Most a Királyerdei Művelődési Házban 2010. november 18-án megtartott közmeghallgatáson elhangzott mondataiból idézünk:

2010. november 18., közmeghallgatás, jegyzőkönyv, 3. oldal:

„…amikor ő (Németh Szilárd, szerkesztői megj.) megérkezett az önkormányzathoz, azt tapasztalta, hogy az a nettó 9 milliárd forint „észak-csepeli pénz”, amiről itt beszélnek, gyakorlatilag eltűnt, illetve gyakorlatilag láthatatlan.”

A valóság azonban azt mutatja, hogy az idézett mondat hazugság. Németh Szilárd, az átadás-átvételkor konkrét tájékoztatást kapott az északi pénz felhasználásáról, tehát ennek ismeretében nem mondott igazat. A 2011.március 17-i képviselő-testületi ülésre beterjesztett „Tájékoztató az északi ingatlanok értékesítéséből 2005. decemberében befolyt nettó 9.096.112 eFt bevétel 2010. december 31-ig történő előirányzat lekötéséről és tényleges pénzügyi felhasználásáról.” című, 41 oldalas írás részletesen utólag is cáfolja őt, részletesen ismerteti az északi pénz felhasználását, tételesen felsorolva az elkészült és kifizetett, a lekötött feladatokat, illetve a 2010. december 31-i állapotot:

„Az északi bevétellel kapcsolatos pénzforgalom alapján:

  •          2010. december 31-ével banki betétbe helyezve:          2.200.000 eFt
  •          2010. december 31-ig a tényleges kifizetés:                  6.386.453 eFt
  •          2010. december 31-én a finanszírozásba bevonva:         509.659 eFt.”

… jegyzőkönyv, 5. oldal:

„…lehetne olyan közmunkát végeztetni, hogy például ne kelljen a Radnóti Miklós Művelődési Ház előtti parkra 100 millió forintot költeni. …közmunkásokkal elkészíthető a park. Ha nem megy másképp, akkor ő két hétre beöltözik egy zekébe és maga fogja megcsinálni a közmunkásokkal. Meg fogja mutatni, hogy meg lehet tenni. 

Ezzel szemben a valóság a következő:

> az új testület már az alakuló ülésen visszavonta a parkfejlesztésre elfogadott 286/2010.(V.18.) sz. határozatot, illetve az ennek nyomán megkötött, majd 98 millió forintos szerződést, amely, az ún. északi pénzből, teljes egészében felújította volna a Radnóti Miklós Művelődési Ház parkját, illetve környékét. Ezzel a mondatával elismeri a park felújításának szükségességét;

> a park azonban azóta sincs felújítva. A polgármester sem öltözött be két hétre „egy zekébe”, de a közmunkások sem kapták, kaphatták meg a park felújítási feladatát.

…jegyzőkönyv, 7. oldal:

„éveken keresztül adott be a parlamentbe(!) javaslatokat arra, hogy legalább kezdjék el a híd (Gubacsi híd, szerkesztői megj.) felújítását. Hangsúlyozza ezt most is meg fogja tenni, nem a mostani, hanem a legközelebbi költségvetéshez, hogy a híd felújítása megtörténhessen”.

Németh Szilárd nem teljesítette a közmeghallgatáson tett ígéretét. Országgyűlési képviselőként 2010 után, a parlament-hu adatai alapján, 25 önálló képviselői indítványt tett, 33 nem önálló képviselői indítvány részese volt, és 82 alkalommal szólt hozzá. A dokumentumok alapján megállapítható: sosem kezdeményezte a Gubacsi híd felújítását. A 25 önálló képviselői indítványából 13 a rezsicsökkentésről szól, sőt az A/10759 sz. indítványában „Bajnai és Gyurcsány a rezsicsökkentés két legnagyobb ellensége” c. témát is fontosabbnak tartotta a Gubacsi híd felújításának indítványozásánál. A nem önálló indítványai között is nagy szerepet kapott a rezsicsökkentés, csak úgy, mint hozzászólásaiban.

…jegyzőkönyv, 7-8. oldal:

„…egy csepeli lakos azt szeretné … hogy az önkormányzat ingyenesen szállítsa el a zöld lombhulladékot, és ne a CSEVAK-os zsákokban pénzért. Ö teljesen egyetért ezzel, …ezt a programot el kell és el is fogják indítani.”

Nem indították el, annak ellenére sem, hogy több kerületben is van rá példa. A zöld hulladékos zsákokért azóta is fizetni kell a csepelieknek.

…jegyzőkönyv, 12. oldal:

„Ahhoz tartja magát, hogy 2012-ben meglesz az uszoda. …legalább egy uszoda épüljön meg 2012-ben. Erre nagyon fog figyelni. Azok az emberek, akik már levezettek ilyen projektet, azt mondják, hogy az első igazi döntéstől számítva – aminek joghatása is van –, 1,5 év múlva elkészülhet”.

Németh Szilárd tehát a választási kampányban tett ígéretét, győzelme után, a novemberi közmeghallgatáson is megerősítette. Három évvel a közmeghallgatás után adták át, nem a többször megígért, megtervezett és sok vonatkozásban előkészített fedett uszodát, hanem a légtartásos sátorral fedett medencét, amit a csepeli köznyelv találóan Fidesz-felfújtnak nevez. A csepeli fedett uszoda többéves ígéretéből semmi sem lett.

 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr445824544

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása