Ekkora különbség Magyarországon ember és ember, szegény és gazdag között évtizedek óta nem volt, mint ma! A fideszes vezérek arra készülnek, hogy ezt erősítsék! 

Nekik egyik oldalon a dőzsölés, meg a kiváltság és a megközelíthetetlen kasztrendszer az irány, míg átellenben a nincstelenség, eladósodás és a menekülésbe, öngyilkosságba és a szegénytemetőbe torkolló kitaszítottság, a rend!

Most már nem elég az uralkodóknak, ha a kizsigereltek csak úgy elfogadják, beletörődnek megalázott helyzetükbe: most már örülniük is kell!  ERRE MONDJUK: NEM. EZT NEM ENGEDJÜK!  

A fentiekben néhány részletet idéztünk Horváth Gyula most következő publicisztikájából:

A csepeli kormányváltó szövetség a március 15-i ünnepséget az olvasó munkás szobránál kezdte a Béke téren. Amikor kigondoltam ezt, úgy véltem, hogy mindkét jelképnek manapság óriási jelentősége van.
A béke, az emberi együttélés nyugodt, és toleráns légkörének vágyát jelzi. Azt, ahol nincs gyűlölet kirekesztettség rasszizmus fajgyűlölet.

Az Olvasó munkás szobra meg az olvasó embert, a tájékozottságot, a műveltséget és ebből következően gondolkodásnak, az autonómiának a szabadságát jelképezi. Az lehet ugyanis csak szabad, aki békében él, önálló, és tájékozott. Az 1848-as forradalom is a szabadságról szólt. A szabadságot, pedig az ifjúság testesítette meg, akik tájékozottságukkal, műveltségükkel, céltudatos tenni akarásukkal változást akartak.

Hazánkban ma éppen a béke hiányzik, és a szabadságból van egyre kevesebb.
Azért, mert a mostani kormányzó elit minden intézkedésével, minden cselekedetével éppen ennek ellenére tesz. Arra törekszik, hogy már gyermekkorban kevesebb önállóságot, kevesebb egyéniségben kialakuló autonómiát szerezzen az emberke. A megkülönböztetések, a politikai, társadalmi kirekesztések, a soha sem látott szegénység, megalkuvásra, szolgaságra kényszeríti az embereket. Az éhező, a nincstelen, az ellátatlan beteg, nem szabadságban, hanem azonnali megoldások kényszerében kénytelen gondolkodni.

A ma urainak ebből adódóan éppen az a fő bűnük, hogy olyan viszonyokat, olyan táptalajt készítettek elő ebben a hazában, ahol félő, hogy az ordas eszmék leegyszerűsített, életveszélyes szólamai diadalmaskodnak. Nem azért, mert bárki is kívánná őket, hanem azért, mert csak a radikális gondolatok irányába hagyott átjárót, a minden oldalról falakkal bezárkózó belterjes hatalom. Uralni akarják az eszmét és uralni akarják az embereket. Mintha azt sugallnák, hogy két szintre kell az embereket kategorizálni. Legyenek kevesek azzal a kiváltsággal, hogy tanulhatnak és nemzetközi szintű ismereteket szereznek, és legyenek olyanok, akik az érettségi (ne adj Isten, még néhány gagyi egyetem) után is a funkcionális analfabetizmus átkát cipelik. Ez utóbbiak vállnak aztán olyanokká, akik valós tudás hiányában elvárják majd a segítséget akkor, ha vásárolnak, ha színházba, orvoshoz, vagy sportrendezvényre mennek. Elvárják, hogy megmondják nekik, mit, hogyan kell látni, és mit kell gondolni. De kiváltképpen az a legfontosabb, hogy mit, és kit kell választani, akkor, amikor voksolásra kerül a sor.
Ezért törtet ily gátlástalanul a mostani hatalom.

Az ellenzékben lévő kormányváltó szövetség nem ilyen országot, nem ilyen államot akar.
Nem akarjuk, hogy akármilyen privilegizált garnitúra őrködjön, uralkodjon felettünk.
Nem akarjuk, hogy meg mondják, hogy mit olvashatunk, mit nézzünk, hová utazzunk, melyik csapatnak drukkoljunk, mikor és hol dolgozhatunk. És, hogy dolgozhatunk-e egyáltalán ebben a gyönyörű hazában, vagy a menekülés lesz osztályrészünk.

Nem akarjuk, hogy kijelöljék, mit tanulhatnak a gyerekek, és hány órát töltsenek hittannal.
Nem akarjuk, hogy a legbelső emberi magánszférába is belekotorva azt is eldöntsék, hogy mikor, és hány gyermeket akarjunk, nem törődve azzal, hogy fel tudjuk-e nevelni őket, vagy sem. Ismerik a jó háromnegyed évszázada keletkezett mondást: "asszonynak szülni kötelesség, lánynak dicsőség!" Akkor a háborúra, ágyútölteléknek, most a "fülkeforradalom" szavazói utánpótlására kívánnak generációkat "létrehozni" a Fidesz-csatlós kereszténydemokraták.

Az egyikről a történelem bebizonyította, hogy bűn, most a másikról is be kell bizonyítani, hogy mérhetetlenül aljas és tűrhetetlen dolog.

Tűrhetetlen az is, hogy úton, útfélen becsapnak, hülyének néznek minden gondolkodó embert. Szemrebbenés nélkül mondják az állampolgár szemébe a fehérről, hogy fekete! Ha, nem hiszi, ha lázad, akkor megbüntetik, kirúgják. Vállalkozását csődbe viszik, egzisztenciáját megsemmisítik. Mérhetetlen félelmet plántáltak az országba.
Ekkora  különbség Magyarországon ember és ember, valamint  csoport és csoport, szegény és gazdag, fideszes és nem fideszes állampolgár között évtizedek óta nem volt, mint ma! És arra készülnek, hogy ezt erősítsék!
Ebben a helyzetben, mégis szemrebbenés nélkül kiáltja vazallusai közé a vezérük, Arany János rosszalló tekintete alól, hogy ilyen egységes az ország még soha nem volt! Tényleg ugyanabban az országban élünk?

Ja! Meg rend van!
Amit az alvezér jelentett alázatosan és teátrálisan a főnöknek.
Mert nekik egyik oldalon a dőzsölés, meg a kiváltság és a megközelíthetetlen kasztrendszer az irány, míg átellenben a nincstelenség, eladósodás és a menekülésbe, öngyilkosságba és a szegénytemetőbe torkolló kitaszítottság, a rend!

Tőmondatokkal operálnak, hogy a szabad értékrendjétől, tisztánlátásától szabadítsák meg a nemzetet, azért, hogy uralkodjanak rajta. Most már nem elég az uralkodóknak, ha a kizsigereltek csak úgy elfogadják, beletörődnek megalázott helyzetükbe: most már örülniük is kell!
Ez az az egység, amit a miniszterelnök szerint sohasem láttak, és ez az a rend, amit a belügyminiszter jelentése alapján mindig is kívántak?

1848. március 15-én a gondolkodó magyarok ugyanazt érezték, amit mi most, és azt mondták, hogy NEM!
Akkor is elsőnek, a nyomdát foglalták le.
Azt a műhelyt, ahol a szellem művelésének, szabadságának munkásai alkottak.

A csepeli kormányváltók is a szellem felszabadulását, a tájékozódó, autonóm ember jelképét, az olvasó munkást választották ünneplésük jelképének.
Azért, hogy mindenki pontosan tudja, hogy ez a kezdet!

HORVÁTH GYULA

Forrás: a szerző blogja