Németh Szilárd szerint szoros összefüggés van 1848. március 15. céljai és rezsicsökkentés között. Még mielőtt azzal vádolnának, honnan vesszek ilyen hülyeséget, gyorsan színt vallok: elolvastam Németh Szilárdnak, a csepeli március 15-i ünnepségen mondott „ünnepi beszédét”. Szánom-bánom bűnömet, de a kíváncsiság vezérelt.

Meg is bűnhődtem. Megbűnhődtem, mert ünnepi beszéd helyett, egy rossz választási kortes beszédet olvastam. A magyarság legnagyobb nemzeti ünnepén, 22 nappal az április 6-i országgyűlési választások előtt ugyanis, Németh úr indíttatva érezte magát, hogy újraértelmezze 1848. március 15-ét és a 12 pontot. Újraértelmezze, mint ahogy azt a II. világháború előtti revizionista országzászló Szent Imre téri újjáépítésével, Nyirő József és Wass Albert antiszemitizmusának elhallgatásával tette. Teszi ezt úgy, hogy 12 pontot tartalmazó nyilatkozat első és utolsó mondatairól tudatosan elfelejtkezik. Az akkor kinyomtatott röplap ugyanis így kezdődik:

„Mit kíván a magyar nemzet. Legyen béke, szabadság és egyetértés.” És az utolsó mondat: Egyenlőség, szabadság, testvériség!” 

Tudatosan elfelejtkezik, írom. Tudatosan, mert tudja, hogy:

•          béke helyett négy éve háborúban állunk. Kezdtük az IMF-el, 2013 óta meg a rezsiháború dúl hazánkban. Közben, a többfrontos harc jegyében, keményen vívjuk szabadságharcunkat a belső ellenség, a kiátkozott, hazaárulónak tartott balliberális ellenzék vagy leginkább a brüsszeli bürokraták ellen, miközben éppen az utóbbiaktól kapott ezermilliárdokból épül az ország, illetve Csepelen a szennyvízcsatorna hálózat, a gerincút;
•          most csak azoknak van szabadsága, akik ugyanúgy gondolkodnak, mint a Kedves Vezető, vagy leghűségesebbnek mutatkozó harcosa, Németh Szilárd. Akik nem, azokat kizárják a képviselő-testület munkabizottságaiból vagy mondvacsinált fegyelmikkel kirúgják a munkahelyéről, megveszik állással, gyermekük, családtagjuk elhelyezésével.  Ha kell, akkor anyagi elismerés nélkül kitüntetik, majd visszamenőleg, százezrekkel megfizetik, megfenyegetik, lejáratják, tönkreteszik. Amennyiben pedig egy egész szervezet, alapítvány, intézmény feszül ellen, mert nem akar vazallusi hitbizomány lenni, akkor anyagilag ellehetetlenítik. A magánnyugdíj pénztárakat, a takarékszövetkezeteket államosítják, mert államosítani lehet mindent, ha szükség van a költségvetési hiány, az államadósság csökkentésére, vagy a rokon, a strómanként használt barát vagyonának feltőkésítésére.  A vállalkozót pedig megveszik szőröstül-bőröstül, de ha ez sem megy, esetleg őrületbe is lehet őket kergetni;
•          egyetértés meg nem is lehet, mert egyeztetés sincs. Egyszemélyi, tekintélyelvű döntések, kinyilatkoztatások vannak. Csak hazudják az egyeztetést, helyette milliárdokat költenek előre megválaszolható, semmitmondó konzultációkra. Esetenként, különösen a választási kampány időszakában, diktátumokkal akarnak együttműködést kicsikarni független szervezetektől, az emberek, érdekképviseleti szervezeteik, a média által felvetett kérdésekre meg nem válaszolnak;
•          egyenlőségről pedig beszélni sem lehet, ott, ahol törvényekkel növelik a szegények és a gazdagok közötti szakadékot, üldözik a hajléktalanokat. Szemrebbenés nélkül hoznak egyeztetések nélküli döntéseket például a szegénytemetésről, a hajléktalanok kiszorítása érdekében az életszerűen használható terek csökkentéséről. Emelik a lakbéreket, a rezsicsökkentéssel meg leginkább a gazdagokat támogatják, miközben az elmúlt években „duplájára emelkedett az éhezők száma”. Közben az egyenlőbbek az egyenlőknél, élvezik a magas fizetést, a beosztással járó előnyöket (teljesen ingyenes gépkocsi használat, külföldi utazások, a családi ház környékének testületi döntés nélküli rendezése stb.)

Németh Szilárd beszédében egyébként, finoman fogalmazva, nem mond igazat (az „Unio” kapcsán a magyar nemzet újraegyesítéséről polemizál, azonban az Alaptörvényben nincs szó a „magyar nemzet újraegyesítéséről”), a 12 pont tovább elemeinek jelentőségéről, mai megvalósulásáról meg egyáltalán nem beszél. Megemlíti ugyan, hogy a 12 pontban világosan és egyértelműen fogalmaztak: „törvény előtti egyenlőséget, szabad sajtót akartak, a cenzúra és az úrbéri viszonyok megszüntetését követelték”, később pedig, hogy „követelték a 6. pontban a közös teherviselést”. Ennyi. Valamiért kényes lehetett neki a téma, talán, mert például a fideszes vezetésű csepeli önkormányzat két sajtóorgánuma, a csepel. hu és a Csepeli Hírmondó éppen a helyi cenzúra mai eklatáns példája. Az úrbéri viszonyok emlegetése is zsenánt , hiszen az eltelt két évben a földbirtokok látszatpályázatok útján történt újraosztásával az Orbán-rezsim új úrbéri viszonyokat hozott létre, amiről jobb hallgatni március 15-én. Vagy a második pontot, a „Felelős ministeriumot Buda-Pesten”- t sem jó felhozni, mert a hallgatók még arra gondolnának, hogy a jelenlegi Emberi Erőforrások Minisztériumában a felelős miniszter 10 államtitkára és 13 helyettes államtitkára között keni el a felelősséget.

Persze tudom, nem kötelező egy ünnepi megemlékezésben a 166 évvel ezelőtt megfogalmazott, történelmi hatásában nagy jelentőségű 12 pontos nemzeti kiáltványról, az akkori forradalom győzelmében „játszott szerepéről” értekezni. Az viszont mindenképpen érdekes, hogy valaki hazánk legnagyobb nemzeti ünnepe kapcsán miről beszél. Németh Szilárd szerint leginkább dolgozni kell, és csak akkor nem leszünk kiszolgáltatottak, ha „azok is dolgoznak, akik addig kihúzták magukat a munka alól”. A munkanélküliek százezrei gondolt? Nem tudom. De az már egyértelmű, hogy magyar embernek kell a magyar földet megművelni. Netán, valamilyen hírtelen támadt lelkiismereti válság miatt, azokat a fideszes kötődésű embereket, esetenként felségeiket, lányaikat, egyéb rokonaikat akarja munkára fogni, akik több ezer hektárt nyertek a pályázatokon, és csak ezért, milliós uniós támogatáshoz jutnak, akkor is, ha a magyar földet meg se művelik? Nem hiszem, hogy sikere lesz náluk. Azt azonban vegyük tudomásul, hogy „az államnak ma is óriási felelőssége van a közös terhek elosztásban.” És itt jöttek azok a fránya bankok, multik, közműcégek, amelyek mindent a „magyarokkal fizettettek meg”, az adórendszer, a közműszolgáltatás, egykulcsos jövedelemadó, kibővített családi adókedvezmény, s végül a tromf, az adu-ász, a rezsicsökkentés. Szerintem, ha Széchenyi, az 1830-ban megjelent Hitel alkotója, mindezt olvasta volna, ottmaradt volna Angliában.

Németh Szilárd szerint azonban „az akkori magyarok pontosan tudták, hogy csak ilyen célokkal és eszközökkel lehet igazán szabad Magyarország” Értik ugye!? Így függ össze 1848. március 15., az azt követő 1848-49-es forradalom és szabadságharc, napjaink fülkeforradalmával és rezsiharcával.

A negyvennyolcas forradalmi ifjak tehát már akkor is a rezsicsökkentés bevezetésének igényével háltak-keltek, már akkor tudták, amit csak mi, Németh Szilárdok, tudunk és cselekszünk, hogy a fülkeforradalmi napok után „kemény és felelős munka, bátor törvényhozás, felelős kormányzás” következik. A kétharmados fülkeforradalom győzelme után be is következett a bátor kormányzás, a senkivel nem egyeztetett törvényhozás, alkotmánymódosítás.  Autokrácia van. Kitűztük „az erő, a remény, a hűség színeit”. Csepelen, precedensként, meg is szüntettük a kerület kék-piros zászlaját.  Most már minden rendben, itt van már a kánaán, az ígéret földje, a „tejjel-mézzel folyó ország”.

Ezek után már jöhettek a semmitmondó lózungok, a bátrakról, a hitről, a szabadságról, az önbecsülésről, a „népek tavaszáról”, s végül a Kossuth-nóta egyik szakasza. Nem voltam ott az ünnepségen, remélem ezt nem énekelte. 

„Ceterum censeo…” – Németh Szilárdnak mennie kell!

V O X