Lengyel barátaink – amikor azt gondolják, hogy nem hallják őket – nincsenek annyira elalélva Orbán Viktortól, mint ahogyan azt a hazai kormánymédia sugallni próbálja. Létezik például egy titkos felvétel, amelyen az ottani állami energiacég vezetője azt mondja: a magyar miniszterelnök olyan alaposan le- (vagy inkább fel-) ápolta Putyint a paksi hitelszerződés aláírásával, hogy az utóbbi azóta G. Fodor Gábor legforróbb álmain is túlmutató állapotban rögzült (vö. „van egy ambíció, ágaskodik, áll, mint a cövek, sőt ki akar törni”). Ami azért, valljuk be, elég gyászos rezüméje a gazdasági önrendelkezésért meg a pénzügyi függetlenségért vívott szabadságharcnak.
Mielőtt mélyebben belemerülnénk a hatalomtechnológia és a szexuálpszichológia aktuális összefüggéseinek elemzésébe, szögezzük le gyorsan: a parlament által szabódás nélkül benyelt hitelmegállapodás lényegét mi sem tudnánk ennél érzékletesebben és képszerűbben összefoglalni.
Van nekünk ugyanis Orbán személyében egy egészen kiváló banki szakértőnk, aki pontról pontra megfogalmazta, hogy milyen devizahitelt nem szabad felvenni. Hát olyat, amelynél „baj esetén az összes kockázatot az embereknek kell viselniük”, meg olyat, amelynél nem (vagy nem megfelelően) tájékoztatják az ügyfeleket a várható mellékhatásokról.
Maradhatnánk a bevezetőben vázolt fogalomkörben is (rákérdezve például, hogy hányan kedvelik az olyasfajta örömszerzést, amely a bőr- és nemibeteg-gondozóban ér véget), de az illendőség kedvéért ezúttal nézzük meg inkább, hogy a paksi hitel kimeríti-e a nemkívánatosság orbáni feltételeit.
Sajnos maradéktalanul: ha bármilyen okból bukik a konstrukció (elszáll a forintárfolyam, csúszik az átadás stb.), akkor a magyar adófizető tejel, mint a holsteini. Ha viszont az orosz térfélen történik valamilyen nem várt beakadás (például nem tudják folyósítani az esedékes hitelrészt), akkor nekünk csak a pingvinezés marad, azaz széttárt karral, bután nézve álldogálhatunk a jobb és a bal lábunkon.
Ami pedig a tájékoztatást illeti, épp a múlt héten mondta ki az illetékes bíróság, hogy még a parlamenti képviselők sincsenek valódi döntési helyzetben, azokat a vizsgálatokat ugyanis, amelyek alapján meg tudnák tippelni, hogy nem fogunk-e csúnyán ráfaragni az „évszázad üzletére”, a kormány el sem készítette.
Mindez ebben a formában, ahogy a kormánytöbbség megszavazta nekünk, egy túlfűtött romantikájú francia felnőttfilm helyett sokkal inkább egy vadkeleti horrorpornóhoz hasonlít. (Ez az a műfaj, amelyben az egyik fél orálisan működik közre, a másik pedig kisbaltával.) A tegnap történtek fényében annyival mindenképpen érdemes lenne kiegészíteni az aranyszájú lengyel megmondóember szentenciáját: Putyinnak a tízmilliárd eurós hitelügylet valószínűleg csak egy futó petting, mi viszont évtizedekig nyögni fogjuk – és akkor az explicitebb kifejezések használatától úriemberek módjára még eltekintettünk.
HARGITAI MIKLÓS
Népszabadság
