CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Bujaság Orbánról: nem találjuk a megfelelő szavakat hozzá

2014. július 04. 04:44 - csú

18-as karika.jpgNegyven éve vagyok a szakmában, ám most itt állok a legnagyobb bajban. Meg a szerkesztő is. Azt a Valasz.hu-n megjelent mondatot akarom a legjobb újságíró-iskolák tanításainak megfelelően pontosan, hitelesen és szakszerűen idézni, hogy „Orbán úgy leszopta neki (Putyinnak), hogy bazmeg, feláll a farka tőle”.

Mint tudvalevő, a fentieket varsói lehallgatási jegyzőkönyvek szerint a lengyel olajtársaság elnöke mondta a lengyel pénzügyminiszternek, a magyar helyzetet elemezve egy magánbeszélgetés során, a Wprost című lengyel lap pedig, igen nagy szolgálatot téve a világnak, ám egyszersmind megoldhatatlan feladat elé állítva a magyar sajtót, közzétette.

Igaz, hogy más változat szerint az olajvezér az irodalmibb „Orbán úgy leszopta Putyint, hogy azóta felcsapott farokkal jár” formulát használta, a Hvg.hu és a 444.hu is ezt vette át, ám a szép beszédre igen kényes magyar nagyközönség számára ez ugyanaz a trágárság.

Az tehát a gondom, hogy az idézett mondatban szereplő, orális tevékenységre utaló szóban hová tegyem a * jelet: oda, ahová az Index.hu is tette a címében, mármint, hogy „lesz*pta”, vagy inkább a tradicionálisabb „lesz...pta” formulát használjam, mert ezt akár mindjárt a gyerek kezébe is lehet adni, s még egy miniszteri fácánvadászat úri közönsége sem találhat benne kifogásolnivalót.

Egyébként igen hálásak lehetünk Krawiec elnöknek, aki néminemű támpontot is ad arra nézve, hogy körülbelül milyen hangnemben beszélnek külföldi barátaink Európa erős emberéről, sőt Angela Merkel után a legbefolyásosabb személyiségéről, aki sikert sikerre halmoz.

A főszerkesztőjétől és más káros elemektől megszabadult Origo.hu mindenesetre az Orbánról is megvan a véleményük a lehallgatott lengyel vezetőknek címmel tálalta Krawiec elnök szavait, ami egyenesen telitalálatnak mondható: mint tudjuk, annak idején az Ovális Irodában történtekről a The Washington Post is akképpen számolt be, hogy „na, Lewinsky kisasszonynak kétszer is megvolt a véleménye Clinton elnökről”, és már helyben is vagyunk.

Köztudott, hogy a magyar ember nem híve a mocskos, trágár beszédnek. Előfordul ugyan, hogy esténként két kezét az asszonya torkán tartva kéri rajta számon ízes magyar szavakkal feslett erkölcsét, ám nyomtatásban látva példának okáért a kurva szót, nyomban rosszul lesz, majd éktelen haragra gerjed, és lemondja a lapot. Ezért van az, hogy még egy párját ritkító, országos ügyről szóló lehallgatott beszélgetés igen fontos részletét is át kell írni, vagy ki kell pontozni.

Hanem azért mégis. Itt van a magyar kormány saját bejáratú agitprop osztálya, az egykoron hírügynökségi funkciót betöltő Magyar Távirati Iroda, amely némi késéssel az „Orbán minden módon kedvében jár Putyinnak” formulával interpretálta az elhangzottakat.

Hogy az MTI mára milyen képességű és milyen morális paraméterekkel bíró vezetők gyűjtőhelye lett, az nagyjából megítélhető az elhallgatott eseményekből, a csúsztatásokból és a hazugságokból; ezek nyilván az országépítő munka szerves részei.

Ám olyat írni a saját miniszterelnökünkről, csodálatunk tárgyáról, hogy mindenben kedvében jár Putyinnak, ez minimum egy Pride-napi teherautós felvonulást sejtet a két államférfi részéről. Hogy úgy mondjam, ilyen hülyének még kormány által kinevezve se szabad lenni. De ne általánosítsunk.

„A magyar miniszterelnök behódolt Vlagyimir Putyinnak” – írta a Magyar Nemzet online kiadása. Semmi orális szex, bujaság, a miniszterelnök egyszerűen behódolt Putyinnak, mint kutya a falkavezérnek. Bátor interpretáció; ezek már nyilván tudnak valamit. 

MEGYESI GUSZTÁV

Népszabadság

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr976469301

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása