1.
Álmodozom és dogozom,
asszonyt ölelgetek,
sirályként száll át csónakom
zord örvények felett.
Húsz év? Vagy tán egy óra csak
a jövőm? Nem tudom.
De látom, ma még süt a Nap,
s hal villan a folyón.
Erdők,
szelek,
füst,
fellegek
csapkodják vállamat,
s időnként meg-megreszketek
az ég terhe alatt.
Ember vagyok. Tűz-homlokú,
lázaktól meggyötört.
Félek -- kitör a háború,
s hamuba fúl a Föld.
Félek, de nem ver le a gond,
se kín, se víziók:
az életről beszél a lomb,
a falvak, városok, --
s megyek, követve árnyamat,
mert élni, menni kell,
míg szél csapkodja vállamat
s a vér korbácsa ver...
Álmodozom és dolgozom,
asszonyt ölelgetek:
dalom
felszáll
erdőn,
folyón,
s átleng a Föld felett.
Húsz év? Vagy tán egy óra csak
a jövőm? Nem tudom.
De amíg süt bennem a Nap,
mennem kell az úton.
S megyek, míg térdre nem esek,
ember, tűz-homlokú,
mindhalálig szembe veled
sötétség s háború.
Ne csüggedj Atlasz című kötetből 1973)
