A magyarokkal nem lehet szórakozni. Jól tudjuk, ha egyszer egy szellemet kiengedtek a palackból, akkor azt már soha többé nem tudják visszakényszeríteni a dugó alá. Most például Varga Mihály (Fidesz) gazdasági miniszter próbálja nyugatgatni mindazokat, akik a kisebbik kormányzó párt (KDNP) nagy emberétől, Harrach Pétertől lettek idegesek, amikor a nyugdíjrendszer módosítására vonatkozó elképzeléseivel boldogította, riogatta a nemzet tagjait. Tóth Ákos a várható fejleményekről írt cikket:
A legnagyobb baj az, hogy Harrach Péter kereszténydemokrata frakcióvezető atyai támogatásáról biztosította a Népesedési Kerekasztalnál megfogalmazott nyugdíjtervezetet. Ez szerinte olyan rendszerre tesz javaslatot, amely „jutalmazza azokat, akik a közösség érdekében erőfeszítést tesznek, akik befizetéssel, illetve gondos gyermekneveléssel támogatják a rendszer fennmaradását”.
Harrach Péter ezzel ékes tanújelét adta annak, hogy az egész javaslatból nem ért egy kukkot sem, ami nem olyan nagy baj, de az már igen, hogy a mások mellett általa is csepegtetett ideológiai szósz az egész nyugdíjügyet újra eleve kilátástalanná teszi.
Ráadásul a frakcióvezető a maga részéről már le is zárta a meg sem nyitott vitát azzal, hogy szeptemberben, vagyis bő egy hónap múlva már támogatást is kaphat a tervezet. (Varga Mihály miniszter tegnap viszont azt mondta, hogy a kormány nem tervez semmilyen változást a nyugdíjrendszerben.)
Az egész ki nem beszélés mögött ott marad az űr, hogy ez a nyugdíjtervezet ismét csak büntető, igazságtalan, mélyíti a már amúgy is tátongó társadalmi szakadékot.
Ez valóban lehetséges olvasat, de csak az egyik. A kerekasztal által javasolt megoldás másik olvasata az, hogy épp a jelenlegi rendszer a büntető, mert valóban nem veszi figyelembe, hogy aki több gyereket nevel, kevesebb időt és energiát képes áldozni a hivatására, munkapályája rövidebb lesz, ezért kevesebb nyugdíjat is kap. A kerekasztal által javasolt megoldás ezt a hátrányt kompenzálja.
Hohó, kaphatja föl a fejét, akinek valamilyen oknál fogva nem lehet gyereke – köztük e sorok írója –, hiszen rendes adófizetőként jelentősen hozzájárul a gyerektámogatáshoz, az oktatástól a közbiztonságon át a családtámogatási pótlékig mindenhez. Igaza lenne, még akkor is, ha a legfrissebb kutatásokból tudni lehet, hogy a gyerekre számított terhek körülbelül harminc százalékát állja (az én segítségemmel is) az állam, hetvenet a család. Az idősek esetében 95-öt az állam, s ötöt a család. Ez égbekiáltó ellentmondás, amit a kerekasztal javaslata helyretenne.
A tervezet tehát vitaképes. De nem lesz vita. Az veszélyes volna. Talán fölszínre hozhatná azt is, hogy ha így alakítjuk át a nyugdíjrendszert, akkor elkerülhetetlen lenne például az örökbefogadási szabályok kőkemény liberalizálása, ami Harrach Péternek talán már kissé sok volna. Elkerülhetetlen lenne annak kimondása, hogy a társadalombiztosításnak kell kezelnie azoknak a helyzetét, akiknek nem lehetett gyerekük, vagy, ha igen, fogyatékos, esetleg korán elhunyt. De ez Harrach Péternek ideológiailag talán már túl sok lenne. És előjönne egy ilyen vita során, mit kellene kezdeni azon tömegekkel, amelyeknek esélyük sincs arra, hogy gyermeküket megfelelően iskoláztassák, amit az új rendszer elvárna, de Orbán Viktor rendszere elérhetetlenné teszi számukra.
Nem a nyugdíjrendszer megváltoztatása az ideológiai kérdés. Viszont a sikerességéhez ideológiai fordulatra lenne szükség, ami Harrach Péternek csöppet sem lenne ínyére. A nélkül viszont marad a kudarc.
