CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

A DK a hárompárti megállapodás fenntartására törekszik

2014. augusztus 12. 15:57 - csú

Felkialtojel-2_4.jpgA Demokratikus Koalíció (DK) arra kéri az MSZP-t és az Együtt-PM szövetséget, hogy ha a három párt között nem jön létre a teljes körű megállapodás az önkormányzati választásokon való együttműködésről, akkor is tekintsék érvényesnek az eredeti megállapodás azon pontjait, amelyeket egyikük sem vitatott.
A DK szóvivője közleményében hangsúlyozza, hogy ezt a Demokratikus Koalíció önmagára nézve szívesen tekinti kötelezőnek.

Gréczy Zsolt arra reagált, hogy az Együtt-PM bejelentette: önállóan indulnak Budapesten az önkormányzati választáson és önállóan kötnek kerületi szintű megállapodásokat, de továbbra is támogatja Falus Ferenc főpolgármester-jelöltségét.


A politikus szerint az eredeti megállapodás 95 százalékát egyik fél sem vitatja. Grézy Zsolt úgy fogalmaz: a Demokratikus Koalíció sajnálja, hogy máig nem sikerült létrehozni a teljes körű ellenzéki megállapodást a budapesti önkormányzati választásra. Kiemeli, hogy azért tárgyalnak, hogy a megállapodás mégis megszülessen és a Demokratikus Koalíción eddig sem múlt, hogy "az egyezség mindhárom fél számára korrekt, tisztességes és méltányos feltételeket tartalmazzon".

A DK továbbra is abban érdekelt, hogy a lehető legszélesebb együttműködés alakuljon ki a demokratikus ellenzéki pártok között, mert csak így lehet reális esélyük arra, hogy "reményt kínáljunk a fővárosban változást akaró demokraták százezreinek, hogy Tarlós István és a Fidesz pártkatonái leválthatók" - zárja közleményét Gréczy Zsolt. (DK)
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr136598219

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása