Október 13-án véget ér az ellenzéki térfélen a „politikai Kámaszútra időszaka”, amikor a politika arról szól, „ki kivel, milyen pozícióban és hogyan tud boldogabb lenni” – Karácsony Gergely, a PM társelnöke definiálta így az öt hónapon belüli harmadik választás utáni időszakot. A Fidesztől elvéve Zuglót komoly támaszt adott szavainak. De ennél azért többről van szó. Nem a boldogság elérése a cél, hanem a boldogtalanság elkerülése.

Amennyire rosszul csinál valamit az ellenzék – csinálhat-e jót ebben a képletben? –, a maga szempontjából annyira jól végzi a dolgát a képletet felállító Fidesz. E két tényező együtt hozta a három választás eredményét: a Fidesz szokatlanul nagy fölénnyel nyer. Önmagát és vezetőit ugyanis éppoly jól kiszolgálja ez a párt, mint hívei illúzióit. Ez robbanásveszélyes elegy, de még megfelelően kezelik.

A másik oldal állapotaira Budapest a modell, ahol Bokros Lajos beugróként, nem baloldali programmal harminc százalék fölötti eredményt ért el – baloldali támogatással. A főváros tehát nyerhető lett volna. Az ellenzék mégsem került ennek közelébe. Politikusainak kapcsolatteremtő képessége mind egymás, mind a választók iránt gyenge. Utóbbiak így is a feltételezettnél nagyobb mértékben jelezték, hogy kötődnének egy nyitott, a szegények és a szabadság iránt egyaránt elkötelezett ígérethez.

Ez most arra volt elég, hogy a Jobbik csak részben volt képes áttörni, a váltópárt szerepe messze. Ha azonban nem születik meg a baloldalon a válság bátor diagnózisa, és ezt nem kíséri termékeny terápia, a helyzet végzetessé válhat. Ha az ellenzék gyengesége miatt érdemben egyetlen párt marad, már csak emiatt is elveszíti az esélyeit a demokrácia. Egy párt ugyanis nem párt. Az maga a totális állam.