Észtország olyan hely, ahol a legutolsó faluban is tábla mutatja, hol lehet internethez jutni, ahol az alkotmányban rögzített alapjog a világhálóhoz való hozzáférés. Ingyenes wifi mindenütt van. Ülsz egy fának dőlve az erdőben a laptopoddal, távol a lakott településektől, és vidáman internetezel. Ugyanez a helyzet minden szállodában, vasútállomáson, buszpályaudvaron, étteremben, közparkban.

Észt iskola – alsó tagozat, de csak a gyerekek kora szerint Ints Kalnins / Reuters

Észtország Európa csodája. Egy viszonylag kis ország, amely felismerve a lehetőségeit és a korlátait, már a 2000-es évek elején „rászállt” az internet adta lehetőségekre. Észtország az „e-ország”. Szinte nincs olyan tevékenység – az egészségügyi ellátástól a szavazásig, a bankügylettől az adóbevallásig –, amit ne lehetne interneten elintézni. Ezek a kreatív, jobbára nagyon fiatal észtek – északi rokonaink – kitaláltak egy olyan személyiigazolvány-kártyát, amelyik beilleszthető a laptopba, sőt a mobiltelefonba is, és egy kód megadásával máris működőképes az internetes ügyintézés.

Az országot másfél millió ember lakja; ebből egymillió él is e lehetőségekkel. Melyek köre egyre csak bővül. Végignéztem, miért és mennyi adót fizet az északi rokon. A net természetesen nincs közöttük, legfeljebb az áfa, amely magától értetődik ott is, itt is.

Ez a kicsi rokon ország nem „munkaalapú társadalmat” épít, hanem az információs technológiában fürdik. Mint tudni, itt találták ki a Skype-ot (is). Rájöttek, hogy ha a kalapácsot és az esztergapadot reklámozzák, azzal semmire se mennek. Az olcsó munkaerővel se. Arra indultak, amerre a jobb feltörekvő gazdaságok többsége (példa: Dél-Korea), „ész nélkül” tágítják az internet és a mobilszolgáltatások körét, a széles sávú internetezést például, mert tudják, hogy a vállalkozásaik számára a pénz onnan jön.

Magyarország éppen fordítva. Egyfolytában a szolgáltatásokat adóztatja. Jobban tenné, ha az „északi szél” felé pillantana, nem azért, mintha a „keleti” eleve rossz volna. Onnan is lehet csipegetni – lásd: Korea. De végtére is mi rokonok vagyunk ezekkel a „halszagúakkal”. Ők vannak a legközelebb hozzánk, akiktől egy kicsi és kitett gazdaságnak, mint a mienk, tanulni lehetne. Az észtek nem a Mercedesből és az Audiból élnek; nem betanított munkából.

Mindezt csak azért vagyok mondandó, mert az új magyar diplomácia, élén Szijjártó Péter táskahordóval, éppen a tallinni magyar nagykövetséget találta bezárandónak. Túl azon, hogy az észtek ezt teljességgel érthetetlen és ostoba lépésnek tekintették – amire csak egy válaszuk volt, a viszonosság –, én ezt, tekintettel a fentiekre, valami olyasminek látom, mint amikor a rossz tanuló kirúgja az iskolaigazgatót. Észtországé egy majdnem hihetetlen sikertörténet (GDP-ben már jóval előttünk vannak), a fél világ irigyli őket. Mi meg kivonulunk.

Kíváncsi vagyok, ki az, aki ezt az orbitális baromságot kitalálta? (Valószínűleg arra kell keresni, ahol az internetadót kiagyalóját.) Igaz, a magyar–észt gazdasági kapcsolatok nem jelentősek. De minálunk „turáni” irányba fordult a gazdaságpolitika, melyből ugyan haszon nincs, de legalább sikerült halálra sérteni egy rokon népet. Én, ha tehetném, tanulók ezreit, diplomaták tucatjait küldtem volna Észtországba, mert nem szégyen, ha egy tízmilliós rokon egy másfél millióstól tanul. Ráfér.

Forrás: ACZÉL ENDRE: Lenyűgöző rokonaink

Népszabadság