CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Szabó Szabolcs : éjszakai műszak a Parlamentben

2014. november 08. 05:37 - csú

Szabó Szabolcs parlamenti üres.PNGÉjszakába nyúló ülés volt a Parlamentben kedden. Már 10 óra után kezdődött "A tudományos kutatásról, fejlesztésről és innovációról szóló törvény általános vitája, ahol már csak érintettségem okán is hozzászóltam. Hosszú vita volt, hajnal 1 óra körül jöttel el. 

A többi párt lelkesen támogatta a törvényt, bár néhány kritikai megjegyzést megfogalmaztak. Magam sokkal elégedetlenebb vagyok a törvényjavaslattal. Az a helyzet ugyanis, hogy egy jól működő, szakszerű, a kutatók által elfogadott, már több mint három évtizedet független alapkutatási programot, az OTKA-t szüntetik meg.

Ez egy olyan hazai forrás a kutatóknak, mely révén éves szinten 300-500 új kutatási projektet lehetett elindítani. Az OTKA Bizottság, a Bizottság elnöke és a pályázatokat értékelő kollégiumok jelenlegi formájukban tényleg függetlenek, vagyis valójában autonóm módon hoztak döntést.

Ezt most beterelik egy nagy közös kormányhivatalba (NKFI), ahol az eddigi OTKA források mellett (ez éves szinten kb. 7 milliárd forint) az innovációs járadékot kezelő KTIA alap pénzeit is kezelik. Egy központosított, a miniszterelnök által kinevezett ember által irányított intézmény fogja kezelni ezeket a forrásokat. Sokszor nem is pályázati alapon, hanem egyedi kormánydöntés, vagy épp' a hivatal vezetőjének egyedi döntése alapján. Arra kértem L. Simon Lászlót (aki az előterjesztő volt a Kormány részéről), hogy biztosítsák az OTKA keretében megtapasztalt szakszerűség továbbélését, valamint támogassák majd azon módosító javaslatainkat, melyek az NKFI-t is részben független intézményként definiálnák.

Többek között elfogadhatatlan gumiszabálynak tartom, hogy a Kollégiumok vezetőinek és tagjainak a kiválasztásánál az NKFI vezetőjének a "meghatározó kutatás-fejlesztési műhelyek javaslatait" kell figyelembe venni. Ez konkrétan értelmezhetetlen szabály. Az sem elfogadható, hogy az NKFI vezetőjének a kinevezéséhez sem az MTA, sem a MRK, sem a Művészei Egyetemek Rektori Székének, sem semmilyen egyéb más szakmai szervezetnek a véleményét nem kell kikérni. Ez alapvetően sérti a kutatás szabadságát. (Szolgálati megjegyzés: Pálinkás József végig ott volt a vitán. Csak nem ő a kiszemelt vezetője az NKFI-nek?)

Forrás: Szabó Szabolcs: facebook oldala

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr346865281

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása