Már Minarik Ede (a mosodás) is megmondta, hogy kell egy csapat. Hasonlóan foglalt állást Orbán Viktor (a miniszterelnök), aki még azt is hozzátette, hogy kell sok stadion. Bármi áron. A leghűségesebb tanítvány pedig ezen irányelvekhez tartja magát.

Most, hogy magyar hangból előlépett külgazdasági és külügyminiszterré, igyekszik megfelelni a kívánalmaknak. Amíg ő a világ különböző pontjain hirdeti édes hazánk - de legfőképpen a kedves vezető - dicsőségét, a csapat itthon serénykedik. S kikben bízhatna meg legjobban, mint azokban, akiket a (futsal-)pályán megismert. Így aztán a csapattársak jelentős része fontos posztokat kapott a minisztériumban.

Egyikük - aki korábban azt ellenőrizte, van-e szappan a mosdóban, ahová a miniszterelnök megy -, protokollfőnök lett. A másik hivatalsegéd volt, most a parlamenti kabinet munkatársa.

A harmadik - miután sajnos nincs felsőfokú végzettsége - a „miniszteri kabinet működési koordinátora”. Vannak még többen is, kiállítható belőlük a tárca futballcsapata. Mellesleg a tárcájuk sem üres, valamennyien magas és jelentős pozíciójuknak megfelelő díjazásban részesülnek. S nyilván megfelelően helyettesíthetik azt a több mint száz embert, akit az új miniszter belépésével bocsátanak el a minisztériumból. Végül is Minarik Ede a szakértelemről egy szót sem szólt. És az a jelek szerint Orbán Viktornak sem fontos.

Már látható is az eredménye a magyar diplomáciában.

Sebes György

(Népszava)