Fizettetnek!

Az elkerülő utakon fizettetnek

Más konkrétumot a dologgal kapcsolatban aligha tudunk. Csüggedésünket legfeljebb az tompíthatja, hogy minden beismerésben van felismerés, jelen esetben utóbbi egyre szemléletesebben adja ki, hogyan működik Orbánék együttműködése. Hogy mennyit számítanak az együttműködő partnerek, s hogy mekkora prioritást jelent megfelelni a legfelsőbb akaratnak, mindenáron.

Ismételjük át tehát a tényeket: január elsejétől bevezettek egy, az autósok tízezreit napi szinten érintő pluszterhet, amelyet meglehetősen bonyolult rendszerben kell majd fizetni. Ám  december utolsó napjáig semmit sem lehetett tudni a részletekről, beleértve azt, hogy pontosan mely utakon kell eztán fizetni, hol kell leróni a sarcot, ki és milyen módon tájékoztat erről és így tovább.

Egy dolog biztos csupán – legalábbis a kormányzati kommunikáció alapján –, hogy

lesz egy hónap türelem. Értsd: kedves polgár, örüljél nagyon, egy hónapig nem verjük le rajtad a hibád. Maffiamozikban, valamint a Tom és Jerryben ismerős a jelenet, melyben a katarzist az az öröm jelenti, amikor a figurák a sallert nem rögtön, szó nélkül kapják. Jogállamokban mondjuk viszonylag ismeretlen, hogy három hét elég egy milliókat érintő intézkedés megszavazásához, amelynek életbelépése előtt 48 órával még nem ismerjük a részleteket szabályozó rendeletet. De természetesen minden teljesen rendben zajlik, mindenki felkészült, s végzi a dolgát.

Aki pedig halkan nevet azon, hogy rendelet hiányában elkezdik árulni az ötezer forintos megyei matricát, legjobb, ha kimegy a benzinkútra és megszámolja, esetleg név szerint feljegyzi, hogy a türelmi időn belül, januárban hányan vásárolnak ilyen vignettát. Közben pedig elgondolkodhat azon, hogy a polgárok, a jóérzés, valamint a logika mennyit számít e történetben. Hiszen megfejtette azt is, milyen mértékű cinizmus kell ahhoz, hogy az autópályadíjak csökkenéseként adják el azt, hogy fizetőssé válnak az ország elkerülő útjai, amelyek a hanyatló nyugati demokráciákban mindenütt azért ingyenesek, mert az országok vezetői gondolnak azokra is, akik a városokban élnek.

Mifelénk ez nem elég erős érv ahhoz, hogy szembe lehessen szállni az abszurd kormányzati akarattal, a mi képviselőink inkább elhiszik, hogy napi egy kávé ára méltányos összeg az elkerülők használatáért, a városiak a menekülőutak mentén pedig fulladjanak meg a dugóban és a szmogban. Mi választottuk őket.

Varga G. Gábor (Népszabadság)