CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Elhunyt Buzánszky Jenő (1925-2015)

2015. január 11. 22:39 - csú

buzanszky_jeno-2.PNGNyolcvankilenc éves korában vasárnap este elhunyt Buzánszky Jenő, az Aranycsapat legendás labdarúgója.

Meghalt Buzánszky Jenő, az Arancsapat tagja. A hírt a volt futballista fia közölte a sajtóval. Az egykori hátvéd az esztergomi kórházban este 8 órakor hunyt el.

Az olimpiai bajnok, világbajnoki ezüstérmes sportoló december 12-én került az esztergomi kórházba, ahol aznap meg is operálták. Fia, ifjabb Buzánszky Jenő december 16-án azt mondta, hogy édesapja állapota több mint három nappal a műtét után is kritikus, majd 17-én újabb műtétre került sor.

A volt hátvéd később az intenzív osztályról a belgyógyászatra került át. Fia december 30-án arról beszélt, hogy apja szervezete nagyon legyengült, hangulata ingadozó, az ünnepek alatt napokon át jobbára csak aludt, amikor azonban az intenzív osztályról a belgyógyászatra költöztették, a korábbiakhoz képest kimondottan jó hangulatban volt.

Buzánszky Jenő az Aranycsapat utolsó élő tagja volt. Játszott az 1952-ben, Helsinkiben olimpiai bajnok együttesben, pályára lépett az évszázad mérkőzésén 1953-ban, Londonban, és mind az öt mérkőzésen szerephez jutott az 1954-es svájci világbajnokságon, melyen ezüstérmet szerzett a válogatott.

2011 óta volt a Nemzet Sportolója, idén novemberben pedig beválasztották a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületébe.

Az egykori nagyszerű jobbhátvéd pályafutását a Dombóvári Vasutasnál (1938-1946) kezdte, majd felnőttként a Pécsi VSK-ban (1946-1947), illetve Dorogon (1947-1960) futballozott. 274 bajnoki mérkőzésen lépett pályára, a válogatottban pedig 48 alkalommal szerepelt. (HVG.HU)

AZ ARANYCSAPAT LEGHÍRESEBB ÖSSZEÁLLÍTÁSA
Grosics Gyula (1926–2014) – Buzánszky Jenő (1925–2015), Lóránt Gyula (1923–1981),Lantos Mihály (1928–1989) – Bozsik József (1925–1978), Zakariás József (1924–1971) –Budai II László (1928–1983), Kocsis Sándor (1929–1979), Hidegkuti Nándor (1922–2002),Puskás Ferenc (1927–2006), Czibor Zoltán (1929–1997)
Szövetségi kapitány: Sebes Gusztáv (1906–1986)

 

BUZÁNSZKY JENŐ – NÉVJEGY 
Született: Újdombóvár, 1925. május 4.
Sportága: labdarúgás
Posztja: védő
Klubjai: Dombóvári Vasutas, Pécsi VSK (1946–1947), Dorogi Bányász (1947–1960)
Válogatottság/gól: 48 mérkőzés/0 gól
1945-46-ban elvégezte a MÁV Vasúti Tisztképzőt, 1964-ben szakedzői oklevelet szerzett a Testnevelési Főiskolán. Kezdetben a MÁV-nál, majd 1947-től 1978-ig a Dorogi Szénbányáknál dolgozott.
Sportolói pályafutását a Dombóvári Vasutasnál kezdte, azután a PVSK, később a Dorogi Bányász játékosa volt. Összesen 274 NB I-es mérkőzésen futballozott.     
Szerepelt az Évszázad mérkőzésének nevezett londoni találkozón, amelyen az Aranycsapat 6:3-ra győzött Anglia ellen. 1952-ben, Helsinkiben tagja volt az olimpiai bajnokcsapatnak, 1954-ben ezüstérmet nyert a svájci világbajnokságon. 1960 és 1973 között edzősködött.
Az 1990-es években különböző vezetői posztot töltött be a Magyar Labdarúgó-szövetségben.
2011. április 26-án Grosics Gyulával együtt átvette a Nemzet Sportolója elismerést.
2014 novemberében – a vívó Nagy Tímea társaságában – beválasztották a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének tagjai közé. 

 

 Nemzeti Sport összeállítása

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr627062947

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása